Tudom, hogy az antikvitásos történeteimmel már a könyökükön jöhetek ki, de nagyon érdekes kincset kell közzétennem. Két évvel ezelőtt a Szabó Ervin Könyvtár felé baktatva, egy mára már megszűnt antikvitásban 15 db levélre bukkantam 1968-ból. A csíkos szélű légiborítékok látványán kívül egy dolog bizsergette jobban a lelkem, a leveleken látható pecsét :Brooklyn.N.Y.
Merthogy a leveleket New York-ból illetve New York-ba küldték. A mai napig nyomozom a számomra Hősnővé váló : Sylvia Farkas hollétét, aki 1968. július 18-án megpillantotta New Yorkot, és ily különös módon, az időt használva postásként, leveleket írt "nekem"!
A 15 db levélből 4 db-ot írt Ő, bizonyos Hellenbrandt Károlynak aki egykoron a IX. kerület Üllöi úti kislakások 40. épületének 410-es ajta mögött lévő lakásban lakott ( ezt a Brazil c. filmben látható lakásként képzelem ). A tudakozó alapján nem találtam meg Őt, felhívtam ezt a bizonyos címet is, ahol egy nénitől azt a választ kaptam, hogy nem ismert ilyen nevű lakót. De a nyomozást, hogy a leveleket megfelelő rokon kezébe juttathassam, valamint , amennyiben Sylvia Farkas még életben van, vele találkozhassak, és a leveleket átadjam Neki, még nem adtam fel.
Most pedig idéznék a legkedvesebb részleteimből :
"Első benyomásom Amerikában!
Tehát 1968. Július 18-án hajnali 3 órakor Amerika földjén New Yorkban kiléptem a repülőből. Tikkasztó meleg éjszaka volt. Nyirkos meleg. Mire a kocsihoz értünk rokonaimmal együtt szinte kapkodtuk a levegőt, de nem a boldog viszontlátás miatt, hanem a légzéshez szükséges oxigén után áhítoztunk. Beestem a kocsiba és száguldó sebességgel haladva 20-25 perc alatt otthon voltunk. Táviratoztunk haza, hogy szerencsésen megérkeztem, majd jólnevelt gyerekhez illően rövid időn belül megittam a keserűsót és ágyba bújtam. Másnap felébredve gondoltam magamban : "Nos Amerika eljöttem, hogy megismerjelek. Most mindent megnézek rajtad. Azt ami szép, azt ami érdekes, mindent - mindent látni akarok..." Nekibátorodva másnap bementem Jolikával az egyik legnagyobb áruházba a Macy-hoz. Először csak azt vettem észre, hogy nagyobb az áruház, mint a Corvin. Gondoltam nagy ország-nagy áruház, kis ország- kisebb áruház. Büszkén lépdeltem az áruk közötti folyosó részen. Jaj ! Már megint mozgólépcső! Már van gyakorlatom, de jobb szeretem a liftet, mintha a lépcső mozog. Az mozgott, nekem is mozogni kellett, mert a tömeg sodort. Remegő lábakkal, de ráléptem a mozgó csodára. Nagy sóhajjal felértünk egy osztályra. Azt hiszem ruhaosztály volt. A színskála minden árnyalatában pompáztak a ruhák. A legkisebb mérettől a legnagyobbig és fazonban a legkülönbözőbbek, és a szinek végtelen hosszú sora. Innét gyorsan tovább haladtunk, mert éreztem, hogy fáraszt ez a ruha bőség. Jött a kalaposztály. Szintén minden színű kalap. Kis széllel, nagy széllel, nyári kalap és téli kucsma. Tehát minden volt kapható, amit a hölgyek a fejükön viselhetnek. Kezdtem szédülni. Éreztem, hogy fáj a fejem, de már azt sem tudtam eldönteni, hogy mi megyünk, vagy az osztályok jönnek, vagy a mozgólépcső mozog felénk. Azt tudom, hogy minden mozgott körülöttem és velem. A körömlakktól a harisnyáig, a cipők, minden. Végül kikötöttünk a virágok között. A szerény kis ibolyától, a rózsáig, a pipacs, az orchidea a páfrány mind egy osztályon. Gazsi haverom te kellenél ide ! No de virágok hát hol maradt az illatotok ? Lehajolok, hogy megszagoljak egy gyönyörűszép virágtálat, mire csufondárosan az orromba szurt a virág. Keményen ellenállt a haragos zöld levele és lágy szirma. No ez jól megviccelt! Nem aveteményes kertekből gondos kertész kezek szedték és nem lágy női ujjak kötötték csokorba, hanem műanyag üzemben keltek életre e gyönyörű de illattalan virágok. Mivel szemmel csak néztem, de látni már nem láttam és attól féltem, hogy szédülésem fokozódni fog, hát a büfé résznél kaptam Jolikától egy vanilia fagylaltot, de mielőtt odaadták volna nyakonöntötték málna szörppel. Fejfájás ide, vagy oda - vadul nyalni kezdtem, mert különben a fagyi csöpögött volna. Végül kikavarogtunk az áruházból. Nagyot sóhajtva szivtam egy kis ragacsos levegőt, de jól esett nem nézni semmit, mert a szemem elfáradt. E titkos örömöm nem tartott sokáig, mert a túloldalon ékeskedett a világ nyolcadik csodája a 102 emelet magas Empire State Building/olvasd : empáesztét bulding/, amit megtekintettünk. Ez a nyolc világcsodából az egyetlen épület, amely a XX. században épült. A földszinten vannak a város üzletei, itt képviselve majdnem minden országból egy-egy üzlet, ami egzotikussá és romantikussá teszi az épületet. A látogatók között minden nacionál megtalálható. Az épület olyan, mint a megtestesült Bábel tornya. Építése külön rekord volt. Az épület fémváza 23 hét alatt készült el, a kőművesek 8 hónap alatt fejezték be munkájukat. Az óriási mű felépítése 1 évig és 45 napig tartott. A toronyba tízmillió téglát, huszezer köbméter követ és hatvanezer tonna acélt építettek be. A vasmunkások legnagyobb része indián volt. 6000 ablaka van, melyet 2 hetente tisztítanak meg. A felhasznált kábel és telefon vezeték hossza 4000, a 71 felvonó által megtett út hossza kb. 6 mérföld.
Az építmény magassága 1000 láb. Tetején 180 láb magas antenna tör a felhők felé, melyet 7 tv és rádióállomás használ és 4 államban5.200.000 tv-t lát el. Tiszta időben 80 mile / 128 km távolságra lehet ellátni, egészen Pocono Mountainsig. A földszinttől a 102 emeletig a liften kétszer kell átszállni. Az egyik lift a 80. emeletigvisz fel. Mikor megindul felflé úgy érezni, mintha űrrakéta repülne velünk. Egy repülő felszállása majdnem csiga lassúnak tűnik mellette. 60 másodperc alatt 55 emeletet tesz meg. Majd a 80. emeletnél átszállunk egy másik liftre, mely felvisz a 96. emeletig. Itt lehet vásárolni ajándék tárgyakat, és automatából fagylaltot. Körbe lehet az épületet járni és a szédítő mélységet üvegablakon keresztül - tériszonyosoknak ezt ajánlom -, vagy a szabad erkélyen körbejárva lehet csodálni. Itt a kánikulai időben is fúj a szél és a kardigán kellemes viselet. A lágyvonalú frizurát a pajkos szél megtépázza, így a legjobb lekötni.
"
"Hazaérve néhány falatot ettünk és leroskadtam a fotelba a TV műsort nézni. Melyiket akarom ? filmet, Tarzant, komoylzenét, gyerek műsort, híreket, tánczenét ?
Mit szeretnék látni - kérdezték. A TV-ben a műsort, volt a válaszom. Igen ám, de itt a TV-ben egyszerre 13 állomás sugározza a műsort. Adásuk 16 - 20 órahosszáig közvetíti a legkülönfélébb műsorszámokat. Erre nem számítottam, hogy ennyi adás legyen egyszerre. Természetesen Tarzan mellett döntöttem. Nézem a filmet. Tarzan hívja az állatokat maga köré.Csörtetve jön az elefánt, az oroszlán óvatos léptekkel közeledik az erdő sűrűjéből, a kis majom az örökös "hű" barát Tarzannak makog, mikor a fáról letekeredik a kígyó. És ekkor ! ekkor megjelenik egy csodaszép hajú hölgy hajkefével a kezében és mosolyogva keféli a haját. hoyg kerül ide ? Kérdezem, de csak magamtól. Majd megjelenik a felirat : Használjon Clarol hajsampont" -fordították a részemre. Gondoltam elromlott a TV és beugrott egy másik állomás. Nem baj ! Nézem ezt a műsort. Ekkor megjelenik egy cowboy a lasszójával. Eldobja a lasszót az száll....száll. Na végre ! Itt a Tarzan folytatása, visszaugrott az állomás. Oh , de nem ! A lasszóban egy doboz. A doboz felirata : "Kellogg's Corn Flakes" Ha ezt a gyártmányt fogyasztod, akkor olyan erős leszel, mint a cowboy. Mi ez ? Kérdezem. Ez a Tarzan ellensége ?Nagy nevetés. Nem ! Ez hírdetés volt."
"Az utunk trainnal átszállással Manhattan északi részéig, majd a parttól hajóval, addig a kis szigetig, melynek egyeduralkodója a "Lady". Ahogy a hajó közeledik a szobor felé, visszatekintve láthatjuk lassan -meleg idő esetén- ködbe vesznek a magas házak, és Manhattan a maga csodás égbenyúló épületeivel már csak sejteti házainak karcsú vonalait. A kis hajó megállt, mi leszálltunk és elindultunk a szobor felé, hogy mint egy orvos a szobor belsejét tüzetesen megtekintsük. Beléptünk az alapzatba, ahol egy kis terembe értünk. Hatalmas fényképeket lehetett látni az elmúlt időkből, az amerikai bevándorlókról. Majd a belépőjegy kifizetése után beléptünk a liftbe, mely szédületes gyorsan felvitt minket a "Lady" talpáig. Innét vas lépcsőn libasorba haladva lépkedtünk a koponyáig. A szemüreget és az agyvelőt elérve a térdem remegni kezdett és vágyam az volt, hogy e "műtéten" mielőbb túllenni, mert engem hagy el az erőm. Majd a korona résein kitekintve megláttuk az óceánt és a tömérdek vizet, egy kis partrészlettel, mely körül vett bennünket. A szobor fáklyát tartó jobb karja le volt zárva. Hála a restaurátoroknak ! Nem kellett a fáklyáig fellépcsőzni. No ezután jött a java. "Utazás a koponya körül", mint ahogy Karinthy is írta - most jött a lejövetel. Minden centiért meg kellett dacosan küzdeni. Csigalépcsősor lefelé és a lépcsők 90 fokban fordulnak egymás alatt. Tehát minden negyedik lépcsőnél saját tengelyem körül is forogtam. Most láttam a "lányka" ruhájának redőit alulról. Különös érzés volt egy szobor belsejében lenni. Úgy éreztem magam, mint egy lüktető érrendszerben egy vércsepp. S a hajó utasaival együttesen alkotjuk a mozgó vérkeringést."
zajlott. Magányos Sherlock Holmes-ként ültem esténként a plédem alatt, kezemben lemerülni készülő elemlámpámmal, és éjszakákon át olvastam az "Amire nincs magyarázat" c. könyvet például, amitől érthető módon nem alszik az ember. Számtalanszor talált rám reggel az ágyban anyukám például úgy, hogy kezemben A FÖLD című könyvet szorítottam, és alvásba szenderedett arcomon érzékelhető nagyságú döbbenet honolt. Érdekeltek a csillagok, szinte mindennél jobban, de a nagymamám már akkor is verhetetlen sült pulykaszárnyos ebédei kapcsán hosszas tanulmányokat folytattam például a "pulykák méreghányása" című témakörben is, amit lényegében a mai napig nem értek. Szenvedélyem volt különféle címek írása. Érthetetlen módon adtam címeket mindennek. A könyvespolcokon álló dossziékat egyébként a mai napig elnevezem mindig. Ám az első jel, szintén ebből a Titkos Füzetemből ered :
Valahogy rájöttem, hogy vonzanak a filmek. Akkor még azt a szót, hogy animáció, nyilván senki nem mondta ki a jelenlétemben, így hagynom kellett, hogy a poroszos utam lágyan kordában tarthassa kicsit sem földönjáró képzelgéseimet. Így keveredtem én bele az unalmas hittan órákba. Nem volt mit tenni.
Mindezen vonzódásom okát a mai napig nem tudtuk megfejteni. Ahogy cseperedtem, és megtanultam írni, már minden érdekelt New York-ról. Apukámtól kaptam egy könyvet a világ csodáiról. A Szabadságszobor-ról szóló oldal lényegében kikopott a könyvből. A jelmezbálokon, mindig a szobornak öltöztem, később már csak a lángnak,amit a kezében tart. 
10 évesen kaptamelőször képeslapot New Yorkból. Az akkori általános iskolai napközisünk: Rita néni küldte nekem. A lapra ezt írta :
