És hogy bizonyságot tegyek, nagyon egyszerű példával rukkolok elő. Merthogy lelki elméletem szerint, minden egyes ilyen léleklény lényegében nagyon egyszerű módon lebuktatható. Merthogy kérem legtöbbjük, ugyanazt csinálja nagykorában is mint kiskorában. A tervei valóra ébrednek. A szárnyai repülni kezdenek, és ha ügyesen kanyarodnak a szélben, akkor egészen jól látható módon rávilágíthatunk még ma is ugyanarra a kis lényre ott belül, akik egykor voltak, az óvoda színfalai mögött, ugyanaz a kis lény jól megpillantható még ma is, mindenféle lélekröntgen és szív CT nélkül.
Tehát itt volnék kérem szépen én - 7 éves koromban - :
Sokan kérdezték már tőlem, látván a képet, hogy hányban szereztem Cambridge-ben diplomát ? És hogy online könyvelői munkát is vállalok-e, vagy csak simán hagyományos úton? De kérem, velem semmi extra nem történt kiskoromban. Ugyanúgy éltem a világomban, meglehetősen sokat voltam egyedül, és ettől már-már aggasztó módon jól elvoltam, sokat írogattam, melynek legelső vállalható formája, ez a kis füzetem volt :
Nem véletlenül titkos. Merthát a kezdeti tanulmányokat, melyeket New York-ba jutó terveim szövéséről folytattam. Pl : hogy hogyan legyek nagyszerű Cowboy. És mitől olyan zöld a brokkoli...nem éreztem publikálhatónak. A tanulmányaim kidolgozása tehát titokban
zajlott. Magányos Sherlock Holmes-ként ültem esténként a plédem alatt, kezemben lemerülni készülő elemlámpámmal, és éjszakákon át olvastam az "Amire nincs magyarázat" c. könyvet például, amitől érthető módon nem alszik az ember. Számtalanszor talált rám reggel az ágyban anyukám például úgy, hogy kezemben A FÖLD című könyvet szorítottam, és alvásba szenderedett arcomon érzékelhető nagyságú döbbenet honolt. Érdekeltek a csillagok, szinte mindennél jobban, de a nagymamám már akkor is verhetetlen sült pulykaszárnyos ebédei kapcsán hosszas tanulmányokat folytattam például a "pulykák méreghányása" című témakörben is, amit lényegében a mai napig nem értek. Szenvedélyem volt különféle címek írása. Érthetetlen módon adtam címeket mindennek. A könyvespolcokon álló dossziékat egyébként a mai napig elnevezem mindig. Ám az első jel, szintén ebből a Titkos Füzetemből ered :
Valahogy rájöttem, hogy vonzanak a filmek. Akkor még azt a szót, hogy animáció, nyilván senki nem mondta ki a jelenlétemben, így hagynom kellett, hogy a poroszos utam lágyan kordában tarthassa kicsit sem földönjáró képzelgéseimet. Így keveredtem én bele az unalmas hittan órákba. Nem volt mit tenni.A pap bácsit nem lehetett lerajzolni, mert annyira kövér volt hogy nem fért volna rá egy lapra. Emlékszem, hogy hányszor próbálkoztam, de egyszerűen nem fért ki a füzetbe, még úgy sem, ha duplaoldalt használtam.Padra firkálni pedig bűn, tehát mi maradt egyetlen megoldásnak ?
A finoman átírt bibliai témák.
Így született meg az én Mikulás Noém :
Aki visszatérő kép lett fantáziámban, merthogy számtalan új racionális indokot adott a Mikulás létezésének bebizonyítására. Mindent párhuzamba vontam mindennel. A bárka, a rénszarvasok álcázására, és hogy a hosszú szakáll..stb. De ez még mindig nem minden.
Visszább ugrunk az időben. Egészen az óvodáig, ahol reggelenként "gyerekeket szültünk". Délutánonként kaptuk csak meg azt a bizonyos színes filctoll szettet, ami átlagban 10-ből 7,5 óvodás társamnak az arcát valamint ki nem hullott tejfogaikat színezte ki. Ám belőlem nagyon furcsa dolgot hozott elő. Itt kezdődött el ugyanis az első, - érthetetlen - New York iránti vonzalmam nyílt felvállalása. Anyukám és apukám többször is álltak sopánkodva az óvoda üvegfalainak túloldalán, könnyes szemekkel szemlélve, ahogy az összes kisgyerek egymással játszadozva ugrál, meg nevet, én meg a sarokban lévő rajzolóasztal felett görnyedek, ajkaimon át bal oldalra enyhén kinyújtott nyelvvel, és szótlanul ontom magamból a New York-ot ábrázoló rajzokat.
Mindezen vonzódásom okát a mai napig nem tudtuk megfejteni. Ahogy cseperedtem, és megtanultam írni, már minden érdekelt New York-ról. Apukámtól kaptam egy könyvet a világ csodáiról. A Szabadságszobor-ról szóló oldal lényegében kikopott a könyvből. A jelmezbálokon, mindig a szobornak öltöztem, később már csak a lángnak,amit a kezében tart. 
10 évesen kaptamelőször képeslapot New Yorkból. Az akkori általános iskolai napközisünk: Rita néni küldte nekem. A lapra ezt írta :"Kedves Zsófi !
Igazad volt, tényleg "magával ragad" ez a város. Remélem
lesz alkalom, hogy otthon elmeséljük.
Rita néni
1996.X.5."
