Három dolog, amit mindenképp szeretnék megmutatni a Földönkívülieknek

Sokat gondolkodtam már azon, hogy egy Földönkívüliekből álló kis űr-turistacsapatnak milyen ismeretterjesztő filmet vetítenék a bolygónkról, amennyiben értenének a nyelvünkön. Legfőképpen tehát melyik három dolog az, amit a legviccesebbnek találok bennünk : Emberekben.

1. Az alvás

Kérem gondoljunk bele egy pillanatra, mekkora magatehetetlen állapot ez. Amit nem 4 vagy 6 évente egyszer, hanem naponta több órán át végzünk ! Már az, önmagában felettébb szórakoztat, hogy ágyban alszunk. Tehát van egy ilyen kis hely, ahová "megyünk aludni". Ezek után képzeljük magunk elé a pózt. Komolyan mondom, hogy minden pénzt megadnék azért, ha egy napon az összes ismerősömről láthatnék egy felülnézeti fotót, amint pizsamában alszik az ágyában. Ha holnap felrobbanna a Föld, és mindenkinek teljesülne egy kívánsága, nekem ez lenne az utoló kívánságom. Ennél nincs aranyosabb dolog a Földön, szinte biztos vagyok. Madonnától kezdve Jim Carrey-n át egyészen a római Pápáig : MINDENKI ALSZIK.

Csukott szemmel, nyitott szájjal, a párnáján, vagy párna nélkül, betakarózva, vagy kitakarózva, a hasán, a hátán, vagy kiskiflipózban, de alszik ! Komolyan szeretnék egy ilyen sorozatot csinálni, amin híres emberek alszanak. Van akit egyszerűen nem tudok elképzelni. Pedig van fantáziám. De ne térjünk el a tárgytól.

Amit ebben a számomra legviccesebb dologban bemutatnék a Földönkívülieknek az a kedvenc részletem az alvásban ! Magyar szót, kifejezést, még nem ismerek rá, ezért megpróbálom most Önöknek leírni, miről beszélek : ez az a mámoros pont az alvás periúdusában, mikor az ember úgymond "átlépi" az álomküszöböt, hirtelen elkezd álmodni, de még azért majdhogynem ébren van..nemrég feküdt le, és kérem ekkor egyet rándul a test ! Én speciel rúgok. néha még hangot is adok ki. És általában azt álmodom, hogy egy olyan repülőgépből szállok ki, amin nincs lépcső így a levegőbe lépek, és szinte már esek, ettől megijedek és rúgok. Amitől felébredek.

Valószínűleg egyénenként eltérő, hogy ki mit érez ilyenkor.

Nagyon egyszerű kis apróság, ugyanakkor felettébb szórakoztató mindannyiunk életében. Mindig mosolyogva alszom vissza ilyen rúgásaim után. Szóval ez lenne az első dolog, amit bemutatnék a Földönkívülieknek.

2. A táncolás

Ezt afféle David Attenborough stílusban szemlélem mindig. Mégis miért táncolunk ?

Értem én, hogy a zene, meg a ritmus, de kívülről nézve ez az egész...és nem a tangóról beszélek, meg

a különféle táncokról, balett... hanem arról mikor egy disco-ban ugrál 1500 ember. Számomra ez is rendkívül

szórakoztató. Nézzük meg tehát magunkat ismét kívülről, idióta mozdulatokat csinálunk, jobb esetben

ritmusra, roszabb esetben csak úgy, és ezen senki nem nevet. Én mindig elképzelem magunkat hang nélkül is,

úgy azt hiszem kicsit érthetőbb. Ezt tehát így mutatnám be a Földönkívülieknek. Miközben David bácsi

magát Disco-gömbnek álcázva lapulna a sarokban, és egyesével elemezné, hogy nézzék :

- Ez a hím most megkörnyékezi az egyik nőstényt. A nőstény minderről nem vesz tudomást...

és részletesen bemutatnának pont úgy mindent, mint azokról a madarakról, akik megtanulják utánozni az Őserdőben

a Canon 500d hangját.

3. A tapsolás

Hát kérem, nekem ez a bronzérmes a listán. Ülünk a színházban, a repülőn, vagy a focistadionban és másképp nem tudjuk

kifejezni hálánkat és örömünket, minthogy :

tenyereinket összecsapjuk ! Sőt, ebben a különös viselkedési formánkban, azt az apróságot mutatnám be

Földönkívüli rajongóinknak, hogy mindez egy idő után : összehangolódik. Tehát hullámai vannak, és a ritmus a maga

rendezetlenségből a rendezettség felé halad, majd újra szétesik és újra összehangolódik. Gyönyörű.

Dehogy miért tapsolunk ?

Üthetnénk például a térdünket, vagy a mellettünk ülő hátát..de nem. Mi tapsolunk.

Moszkva tér. Final station. Goodbá' !

Bennem a vágy muzsikál, hogy útra keljek. A lehetőség adott. Repjegy a kezemben. Bőrönd a szívemben. A pocsolyákban már az ég tekint fel rám. Tavaszodik. És így még nem örültem ennek.

Ott ül legbelül.

Nem tudom Önök hogy vannak vele , de szerintem csak gyerekek léteznek. Kis testbe zárt gyerekek, és nagy testbe zárt lelkek. Akárhogy is legyen, ott lüktet legbelül az a kis matchboxot tologató,vagy üvegszemű babát fésülgető kislány-kisfiú mindannyiunkban, akire egyszerűen csak idővel, ránő a teste, ránő a por, ránőnek a meg vagy meg nem hozott döntések, a felelősség....és súlyosbíthatnám még a szavakat. Betakargatja az Élet. De ott van !
És hogy bizonyságot tegyek, nagyon egyszerű példával rukkolok elő. Merthogy lelki elméletem szerint, minden egyes ilyen léleklény lényegében nagyon egyszerű módon lebuktatható. Merthogy kérem legtöbbjük, ugyanazt csinálja nagykorában is mint kiskorában. A tervei valóra ébrednek. A szárnyai repülni kezdenek, és ha ügyesen kanyarodnak a szélben, akkor egészen jól látható módon rávilágíthatunk még ma is ugyanarra a kis lényre ott belül, akik egykor voltak, az óvoda színfalai mögött, ugyanaz a kis lény jól megpillantható még ma is, mindenféle lélekröntgen és szív CT nélkül.
Tehát itt volnék kérem szépen én - 7 éves koromban - :
Sokan kérdezték már tőlem, látván a képet, hogy hányban szereztem Cambridge-ben diplomát ? És hogy online könyvelői munkát is vállalok-e, vagy csak simán hagyományos úton? De kérem, velem semmi extra nem történt kiskoromban. Ugyanúgy éltem a világomban, meglehetősen sokat voltam egyedül, és ettől már-már aggasztó módon jól elvoltam, sokat írogattam, melynek legelső vállalható formája, ez a kis füzetem volt :


Nem véletlenül titkos. Merthát a kezdeti tanulmányokat, melyeket New York-ba jutó terveim szövéséről folytattam. Pl : hogy hogyan legyek nagyszerű Cowboy. És mitől olyan zöld a brokkoli...nem éreztem publikálhatónak. A tanulmányaim kidolgozása tehát titokban zajlott. Magányos Sherlock Holmes-ként ültem esténként a plédem alatt, kezemben lemerülni készülő elemlámpámmal, és éjszakákon át olvastam az "Amire nincs magyarázat" c. könyvet például, amitől érthető módon nem alszik az ember. Számtalanszor talált rám reggel az ágyban anyukám például úgy, hogy kezemben A FÖLD című könyvet szorítottam, és alvásba szenderedett arcomon érzékelhető nagyságú döbbenet honolt. Érdekeltek a csillagok, szinte mindennél jobban, de a nagymamám már akkor is verhetetlen sült pulykaszárnyos ebédei kapcsán hosszas tanulmányokat folytattam például a "pulykák méreghányása" című témakörben is, amit lényegében a mai napig nem értek. Szenvedélyem volt különféle címek írása. Érthetetlen módon adtam címeket mindennek. A könyvespolcokon álló dossziékat egyébként a mai napig elnevezem mindig. Ám az első jel, szintén ebből a Titkos Füzetemből ered :Valahogy rájöttem, hogy vonzanak a filmek. Akkor még azt a szót, hogy animáció, nyilván senki nem mondta ki a jelenlétemben, így hagynom kellett, hogy a poroszos utam lágyan kordában tarthassa kicsit sem földönjáró képzelgéseimet. Így keveredtem én bele az unalmas hittan órákba. Nem volt mit tenni.
A pap bácsit nem lehetett lerajzolni, mert annyira kövér volt hogy nem fért volna rá egy lapra. Emlékszem, hogy hányszor próbálkoztam, de egyszerűen nem fért ki a füzetbe, még úgy sem, ha duplaoldalt használtam.Padra firkálni pedig bűn, tehát mi maradt egyetlen megoldásnak ?
A finoman átírt bibliai témák.
Így született meg az én Mikulás Noém :
Aki visszatérő kép lett fantáziámban, merthogy számtalan új racionális indokot adott a Mikulás létezésének bebizonyítására. Mindent párhuzamba vontam mindennel. A bárka, a rénszarvasok álcázására, és hogy a hosszú szakáll..stb. De ez még mindig nem minden.
Visszább ugrunk az időben. Egészen az óvodáig, ahol reggelenként "gyerekeket szültünk". Délutánonként kaptuk csak meg azt a bizonyos színes filctoll szettet, ami átlagban 10-ből 7,5 óvodás társamnak az arcát valamint ki nem hullott tejfogaikat színezte ki. Ám belőlem nagyon furcsa dolgot hozott elő. Itt kezdődött el ugyanis az első, - érthetetlen - New York iránti vonzalmam nyílt felvállalása. Anyukám és apukám többször is álltak sopánkodva az óvoda üvegfalainak túloldalán, könnyes szemekkel szemlélve, ahogy az összes kisgyerek egymással játszadozva ugrál, meg nevet, én meg a sarokban lévő rajzolóasztal felett görnyedek, ajkaimon át bal oldalra enyhén kinyújtott nyelvvel, és szótlanul ontom magamból a New York-ot ábrázoló rajzokat.Mindezen vonzódásom okát a mai napig nem tudtuk megfejteni. Ahogy cseperedtem, és megtanultam írni, már minden érdekelt New York-ról. Apukámtól kaptam egy könyvet a világ csodáiról. A Szabadságszobor-ról szóló oldal lényegében kikopott a könyvből. A jelmezbálokon, mindig a szobornak öltöztem, később már csak a lángnak,amit a kezében tart. 10 évesen kaptamelőször képeslapot New Yorkból. Az akkori általános iskolai napközisünk: Rita néni küldte nekem. A lapra ezt írta :
"Kedves Zsófi !
Igazad volt, tényleg "magával ragad" ez a város. Remélem
lesz alkalom, hogy otthon elmeséljük.
Rita néni
1996.X.5."

Az élménygyűjtő emlékpillangói

Bizonyára untatnám a majdani unokáimat az afféle történeteimmel, mikor az iHintaszékemben ülve digitálisan kivetített szemcsillogásaimmal azon történet mesélésébe kezdenék, hogy hogyan vásárolt a nagyi 1952-ben gyártott hógömb só és borstartó szettet Floridából: 2010-ben. Megkímélem őket ettől, leírom, és ha érdekli majd őket elolvashatják.
A történet kicsit sem bonyolult. Andy-t bizonyára már nem kell bemutatni a rutinosabb blogkukkolóknak. Andy barátom, a los angeles-i megszállott, aki több mint 3000 db régi "vintage" hógömbbel rendelkezik. Nos, az Ő egyik frissített kollekciófotóit tároló oldalon figyeltem fel egy pár újabb - számomra -izgalmas hógömbre, aminek TV formája volt. Igen, tudom...bennem is felmerült a szívszaggatóan aggasztó kérdés : talán én is kezdenék régi hógömb gyűjtővé válni ??? Nem állnék meg a fémdobozoknál ? Megsértve a fémdobozokat tartalmazó oldalakat persze, titokban már hógömbgyűjteményeket is lesek ! Uhristen.
Nos. Nem. Ez egyfajta tanulmány, design fejlődés szemle, retro szag ízlelés, amerika, AMERIKA szele....efféle kifejezésekkel nyugtatom magam.

Szóval rábukkantam 9 dollárért egy olyan kis "salt and pepper set"-re, amiben az bővült el, hogy az alkotója hasonló módon gondolkodhatott mint én, mely szerint funkcionálatlan tárgyaknak tartotta a hógömböket, és szegény arra jutott, hogy ha már úgyis rázni kell őket, akkor legyen belőlük só és bors tartó. Ne feledjük 1950-ben járunk. Nem lehetett a hátuljukból iPad-ot csinálni. Így még teljesen érthető a dolog, de hogy mindez egy TV-ben ölt formát. Hát ez így már kérem lenyűgöző. Engem legalábbis odéig rabul ejtett, hogy ez a kis csomag integetett itt nekem az asztalomon, egyenesen a sunny Floridából, a mi funny hóesésünkben:


Már önmagában véve élmény csomagot kapni Amerikából. Hátmég, ha mindezt egy olyan házaspár küldi (Rita and Bob Brand) a Deerfiled Beach (FL 33441) -ről, akik életüket arra szentelték hogy együtt egy kis antikvitást üzemeltetnek két pálmafa között...és a tárgyat amit küldenek a friss floridai SUN SENTINEL újság lapjai közé csomagolják, melyen a Deerfiel Beach-en ülő menő kislányt látjuk, akit az anyukája Pet Bird-nek nevez :
Ezek után a tárgynak márcsak a csomagolásáról is, a szlogenről, mellyel megpróbálták eladni :
Decorative, useful and practical ! az a korszak jut eszünkbe, mikor az amerikai utcák zöld füvén egyszerre fordultak a férfiak vadiúj piros fűnyírójukkal, és egyszerre tolattak ki a garázsból a babakék Chevrolet Bel Air Sport Sedan-ukkal, melyekből göndör fürtű melírozott szőke hajú asszonyaik pöttyös szoknyás piros tűsarkúban libbentek ki, hogy estére sült pulyka szaga keringjen a szúnyoghálón át a teraszra.
Szóval kedves unokáim, a nagyi már 23 évesen is csinált fura dolgokat. De lehet, hogy akkorra már nem ebből a szettből szórjuk a mi kis sült pulykánkra a sót és a borsot, mert

A : Akkorra már azt is digitálisan szórjuk.
B : Megabájtokkal táplálkozunk és a hajszálaink végén USB bemenet lesz.
C: Mivel a nagyinak újra sikerült egy olyan darabra szert tennie, ami az ő Andy barátjának nincs benne a 3000 db-os gyűjteményébe. Így lehet, addigra már rég elcserélték.Ettől függetlenül úgy ítélte meg, hogy jó lehet erről is tudnotok. Üdv, 2010-ből !

Mes amis, mes amours, mes emmerdes

Muszáj Önökkel, - én képzelt barátaimmal -egy pusztán csukott szemmel látható tangót megcsodálnunk, messziről ugyan, de olyat, ahol két különösen kecses jelenség találkozik a parketten, finoman érintik csak egymást,cipőjük lágy melankóliával koppan, mégis minden fordulatban ott a ki nem mondható szenvedély, ők ketten a cigifüstös reflektorban : az idő és az emlékezet.
Egy éve indultam el Brüsszelbe, egy útra, mely szinte az egész életemet megváltoztatta. Egy útra, mely "haza vitt". Nagyon sok mindent köszönhetek ennek az útnak. Jelen pillanatban legláthatóbb példája például, hogy elkezdtem blogot írni, csak úgy, puszta könnyedségből, mert ez volt a legegyszerűbb módja annak, hogy mindenki, aki érdeklődött hogylétem iránt, a fontosabb dolgokról képben lehessen. Az utam során megszerettem a Rooibos Teát. Nem is akárhogyan. Belopta magát a szívembe a kint átélt viharok alatt, mikor egyedül ültem a lakásban, vagy álltam a felhőszakadásban az erkélyen, és azon gondolkodtam, hogy milyen lesz majd újra itthonról visszagondolnom a kint töltött időre, a Roobois Tea volt a legbiztosabb társam. Megtanultam professzionális póréhagyma levest készíteni. Az egyik kedvenc levesem, olyan elegánsan egyszerű, mégis a tejszín rangot fűszerez az íz-személyiségébe. A főzés számomra mindig az egyik legvarázslatosabb játék volt, a belga alapanyagok és a pénz húzta határok egészen elképesztő élményeket adtak. A repülőgépem kicsit késve indult január 30-án délután, még egy sms-t is írtam a gépről. Féltem. Nem tudnám már pontosan megmondani, hogy mitől. Legjobban talán a múltam iránti honvágytól.
És most itt ülök, egy év telt el. Csupán egy év. És minden más.
Az egészre valami örök szerelemre emlékeztető mámorral tekintek vissza. Én Brüsszelben úgy éreztem magam, mintha "otthon lennék". Hazamentem. És nem az országról regélek, nem csupán Belgiumról, sokkal inkább arról az érzésről, mikor az ember eltervez valamit, álmodozik róla, és az valóra ébred.
Mindig a megvalósulás a legszebb érzés az életben, és nem a már "meglévő" dolgok. A folyamat, ami által haladunk valami felé, az út, ami nehéz, vagy fájó, számomra a legcsodálatosabb. Tudtam, és tudom, hogy egy lépést tettem akkor, ott a repülőn ülő megválaszolatlan félelmeimmel szemben az álmom felé, egy szívbillentyű zárat oldottam magamban. És elindultam. Mindig mosolyogva gondolok majd vissza, az én egyetlen Brüsszelemre, mert tudom az első lépéssel már egy úton haladok.

Álo'm

Nos. 2005 -ben nyitottam egy olyan című füzetet életemben melyre fakuló színű golyóstollal ezt véstem : Fura álmaim. Nyilván ezekből olyan sok nincs, de vannak egészen elképesztőek, olyanok amiket beülnének megnézni moziba tucatjával, csak még nem találták fel az Álomkirenderelő gépet. Tehát álom formátumból még nem tudunk AVI -ba vagy MPEG2 -be konvertálni. Sajnos, ez az alkalmazás még gyerekcipőben jár, pedig szerintem simán beleillene az Apple arculatába.
Szóval ma éjjel rendkívülit álmodtam. Keresem az okát, megfejtését, online függő álomfejtők jelentkezését várom.

Valahol nyugat Virginia -ban ébredtem, egy szénaszagú padláson. Arcomra egy vékony kis résen át sütött a felkelő Nap sugara, és már az olyan forró volt, hogy szinte egy csíkban égetett. Nyár volt. Búzátringató szellővel. Ahogy felébredtem már hallottam, valami fura zenebona hangját messziről, de ezzel mit sem törődve lemásztam az alattam reggeliző indiánok szintjére. Az apa -indián pipázott, fején tollak, mellette két kislány, anyuka háttérbe életlenül mosogat. Ekkor sikítást kezdtünk hallani. Apa indián egy cimborája berohan és számomra érthetetlen nyelven leizzadva magyaráz valamit, amitől mindenki megrémül. A két kislány szinte sírni kezd. Az Apa indián felfelé tereli őket a padlásra, én mintha ott se lennék. Senki nem törődik velem. Elindulok a kifelé törtető ismeretlen barát nyomába. Ahogy kilépek meglátom, hogy a fából készített GYÖNYÖRŰ házak előtt egy nagy part húzódik, mögötte végeláthatatlan mező. És a házak így egysorban állnak. A part tetején villanypóznák. Messze, egészen messze, kidőlt egy villanypózna, és egy ló volt belegabalyodva a vezetékbe (ez visszatérő kép, évek óta nálam ). Szinte vergődött, üvöltött. Igen ám, de ekkor én is elképedtem. Ez a barna ló, aminek az orrán egy fehér csík volt, legalább akkora volt mint a MOME épülete, ha nem nagyobb ! Tehát óriásló, vagy mi. Hirtelen kikeveredett a vezetékek birtoklásából és elkezdett egyenesen felém vágtatni. Ekkor már mindenki a házakban volt, vagy messze futottak. És engem ekkor elöntött valami leírhatatlan érzés, olyasmi mint a nyugalom és a mosoly metszete. Hirtelen arra gondoltam, hogy ez annyira szép. Valószínűleg nem kapnék ötöst a "Pánikhelyzetben gyakorolt életrevalóság" tárgyból . Elővettem a fényképezőgépemet, mert hirtelen arra gondoltam, hogy milyen szép fotó születhet a halálom által. Ennél nem kell szebb távozás. szinte láttam a címlapokat : "Meghalt, de halálának pillanatában zseniálisan komponált képet örökített meg a vágtató Óriáslóról." Már szinte éreztem a szelet, amit tolt maga előtt, hangosan fújtatott, és a dobbantásaitól szabályosan remegett a talaj. És ekkor belenéztem a műanyag mini Dianamba (merthogy az volt a zsebemben) és kattintottam. Nagyon szép volt a "lencsén" át látott kép, ahogy a ló háta mögül jövő fények, szabályos kontúrt alkottak a ló körül. Ekkor történt a csoda. A ló valahogy megrettent tőlem, vagy inkább csak hirtelen kíváncsi lett. Megtorpant. Rám nézett , és beszaladt a mellettem a semmiből - a földből - előtörő hatalamas FA KASTÉLYBA. Merthogy a kastély minden részlete fából volt faragva. Itt - ott szú ette nyomokat láttam a barokk korlátokban. El tudjuk képzelni, ha a ló akkora volt, mint a MOME, mekkora volt ez a kastély. Utána eredtem, apró porszemként, még több fotót akartam készíteni, mert akkor már tudtam, hogy valamiféle külföldi országban tartózkodom, és át kell adjam majd a barátoknak az élményt. Amint beléptem a kastélyba, egy bájos kis család Karácsonyi ajándékozásába csöppentem, majd hirtelen amelyik oszlop mögé a ló bement a másik oldalán egy szőke hajú lány lépett elő, elég fáradtan, és kezében fényképezőgéppel és ugyanúgy ahogy én a lovat, le akart engem fotózni. Így hát lefotóztam én is őt. Ez az a típusú kép, amin ugye egyik szereplő feje sem látszik majd, csak a két személy, akik a fejük elé fényképezőgépet tartanak. De ahogy elkezdett futni, ugyanúgy dobogott még, mintha ló lenne, és amint megláttam a lábait észrevettem, hogy patái vannak !

Ám ekkor, újra kimentem a fa kastélyból, és itt kezdődött a leges legszebb része az álmomnak. A régóta hallatszódó lágy muzsika hangjai felerősödtek. És ekkor megpillantottam hogy felvonulás van. Nekidőltem az egyik hatalmas fa oszlopnak. Elképedtem. Ez a felvonulás kérem, nem a földön, hanem a VILLANYPÓZNA vezetékein zajlott ! Megannyi –főleg japán ! – kis kötéltáncos gyermek vonult egymás mögött, lassan lépdelve a vezetékeken. Kezükben hegedű, trombita, csemballó. Néha egy-egy vonást a vezetékeken húztak, adott ritmusra, mert annak is hangja volt ! És ahogy jöttek sorra, jött köztük –szintén a villanyvezetéken – régi két kerekű biciklin bicikliző cilinderes úr. Aki a póznák tetején mindig hangosan felnevetett. A kalapja piros- fehér csíkos volt, és Ő meg felhőket húzott. Tényleg nem hiszem el, ha nem látom. Három darab szabályos bárányfelő volt a kezéhez kötve, mint egy lufi, és folyton rászólt a gyerekekre, hogy menjenek már kicsit arrébb, az Ő sávjából. (mert ugye a villanypóznákon több vezeték is fut) Ameddig a szememmel elláttam jöttek a gyerekek, artisták, volt hogy egy egész csapat tüllszoknyás balerina ! És keringő szerű dallamokra vonultak az utcákon. Nem győztem kattintgatni, a szebbnél –szebb képeket.

Itt ébredtem fel.

Örökrangadó

Tisztán emlékszem arra a Dramaturgia óránkra a B9-ben, mikor mindenkinek le kellett írnia egy kis cetlire, hogy ha tárgy lenne mi lenne. Az első felszólított ember magát kaleidoszkópnak definiálta, aztán volt aki varázspálcának, golyónak, nekem ez állt a lapomon :villanykörte-dianáscukor. A kötőjelet először hezitálásképp írtam le, rettegve attól a kíntól, hogy felolvasom a szót : "Dianáscukor" és lassított felvételként látom majd, amint mindenki nyálfröcsögő szájjal szakad a nevetéstől rajtam, ujjaival felém mutatva, bal kezüket hasukon tartva, hogy "dehát az nem tárgy". Aztán rájöttem,voltaképpen mindkettőben rengeteg hasonló tulajdonság van, így ha engem szólítanak fel, mindkettőt megindokolom. Persze, nem szólítottak fel, azóta is a fiókomban lapul a cetli. De vegyük csak alaposabb elemzésbe az én kedvenc ranglistámat.Tudom, hogy a cukor, mennyire egészségtelen, meghogy az efféle édességek mennyire rákkeltőek, hajőszítőek, könnycsatorna-szárítóak, és fogszúvásítók, de mindezekkel együtt rettenet módon odavagyok értük.
Az első helyen, aranyérmes a Dianáscukor. Szerető szenvedélyem odáig sodort, hogy voltam már a Szilhalom (ez a falu neve) tehát - - > Szilhalmon lévő Dianáscukorgyár kapujánál, amerikai zászló mintájú kendőt csavarva a fejemre, napszemüvegben, hosszú bőrkabátban - biztos ami biztos - és kopogtattam, hogy bejussak, hogy felfedezzem a titkot, ahogy készítik ! De senki nem nyitott ajtót. Szóval kérem, Dianáscukorból is létezik hazánkban többféle. Akik kicsit is éreznek vonzalmat íze iránt, azoknak a képen látható speciális fajt javasolnám, mely új termék, 2008-tól van csak a piacon. Súlya : 9 gramm, íze mennyei. Ébren töltött éjszakáim egyharmadát mindig arra szánom, hogy azon agyalok, hogyan lehetne a Dianáscukor csomagolását "fényévekkel" elegánsabbá tenni, majd mindezt nagy mennyiségeben külföldre exportálni, hogy Magyarország hirtelen Világhírűvé váljon, és kintről jövő határátlépési tilalmat keljen elrendelnünk az ízszomjas Dianáscukorrajongóknak !
A második helyen a MAOAM cukorkák állnak, ezek közül is, nehezen írom le, de : a Cseresznyés ! Igaziból megvallva csak Csehov miatt. Egyértelműen a Cola-s ízű a kedvencem, de a cseresznyéről állandóan eszembe jut Csehov, és akkor már átbillen a voksom a kuriózumi ízfokozó faktor hatására, fejemben betöltődik Irina monológja, és potty, kipottyan a cola -s íz a ranglistáról, diadalmaskodik a Cherry !Külön fejezetet szeretnék nyitni a MAOAM cukrokákon található rejtélyesen perverz zöld figurának. Ki ő ? Miféle lény ? Miért érez ilyen eltitkolhatatlan vonzalmat a szerényen mosolygó gyümölcsök iránt ? Mindezen zavarba ejtő viselkedésén felülemelkedve miért nyújtja ki minden képen a nyelvét ?Kifejezetten MAOAM szakbarbároknak ajánlom, a nyilván általuk jól ismert Zöldalmás ízvilágot. Rikta faj ! Látszik, hogy a lény barátunk is enyhébben játszik ezzel az ízzel pengetett érzelmei húrjain : Harmadik helyen ácsorog a MELBA kocka, ananászos változata. A Párizsi kockát kicsit se kedvelem ehhez képest, ebben az ananászos ízvilágban, az étcsokoládé lágy roppanásában....van valami észbontó. Súlya : 13,1 gramm ! Definiálása : Ananászízű alkoholos krémmel töltött étcsokoládé. Tartalmaz tejet és szóját, nyomokban földimogyorót, dióféléket és glutént. Továbbá nagyon szeretem a csomagolásának a hangját. Miközben kinyitja az ember, sejtelmesen serceg az ezüstpapír, mintha valami titkot súgna.
Szeretem továbbá azt, hogy ezek mindegyike általában a pénztár melletti "dühöngőpolcon" található, és hogy minden egyes pénztárosnő lenézően néz, amikor kiejtem a számon : még két dianáscukrot kérnék.