Három dolog, amit mindenképp szeretnék megmutatni a Földönkívülieknek

Sokat gondolkodtam már azon, hogy egy Földönkívüliekből álló kis űr-turistacsapatnak milyen ismeretterjesztő filmet vetítenék a bolygónkról, amennyiben értenének a nyelvünkön. Legfőképpen tehát melyik három dolog az, amit a legviccesebbnek találok bennünk : Emberekben.

1. Az alvás

Kérem gondoljunk bele egy pillanatra, mekkora magatehetetlen állapot ez. Amit nem 4 vagy 6 évente egyszer, hanem naponta több órán át végzünk ! Már az, önmagában felettébb szórakoztat, hogy ágyban alszunk. Tehát van egy ilyen kis hely, ahová "megyünk aludni". Ezek után képzeljük magunk elé a pózt. Komolyan mondom, hogy minden pénzt megadnék azért, ha egy napon az összes ismerősömről láthatnék egy felülnézeti fotót, amint pizsamában alszik az ágyában. Ha holnap felrobbanna a Föld, és mindenkinek teljesülne egy kívánsága, nekem ez lenne az utoló kívánságom. Ennél nincs aranyosabb dolog a Földön, szinte biztos vagyok. Madonnától kezdve Jim Carrey-n át egyészen a római Pápáig : MINDENKI ALSZIK.

Csukott szemmel, nyitott szájjal, a párnáján, vagy párna nélkül, betakarózva, vagy kitakarózva, a hasán, a hátán, vagy kiskiflipózban, de alszik ! Komolyan szeretnék egy ilyen sorozatot csinálni, amin híres emberek alszanak. Van akit egyszerűen nem tudok elképzelni. Pedig van fantáziám. De ne térjünk el a tárgytól.

Amit ebben a számomra legviccesebb dologban bemutatnék a Földönkívülieknek az a kedvenc részletem az alvásban ! Magyar szót, kifejezést, még nem ismerek rá, ezért megpróbálom most Önöknek leírni, miről beszélek : ez az a mámoros pont az alvás periúdusában, mikor az ember úgymond "átlépi" az álomküszöböt, hirtelen elkezd álmodni, de még azért majdhogynem ébren van..nemrég feküdt le, és kérem ekkor egyet rándul a test ! Én speciel rúgok. néha még hangot is adok ki. És általában azt álmodom, hogy egy olyan repülőgépből szállok ki, amin nincs lépcső így a levegőbe lépek, és szinte már esek, ettől megijedek és rúgok. Amitől felébredek.

Valószínűleg egyénenként eltérő, hogy ki mit érez ilyenkor.

Nagyon egyszerű kis apróság, ugyanakkor felettébb szórakoztató mindannyiunk életében. Mindig mosolyogva alszom vissza ilyen rúgásaim után. Szóval ez lenne az első dolog, amit bemutatnék a Földönkívülieknek.

2. A táncolás

Ezt afféle David Attenborough stílusban szemlélem mindig. Mégis miért táncolunk ?

Értem én, hogy a zene, meg a ritmus, de kívülről nézve ez az egész...és nem a tangóról beszélek, meg

a különféle táncokról, balett... hanem arról mikor egy disco-ban ugrál 1500 ember. Számomra ez is rendkívül

szórakoztató. Nézzük meg tehát magunkat ismét kívülről, idióta mozdulatokat csinálunk, jobb esetben

ritmusra, roszabb esetben csak úgy, és ezen senki nem nevet. Én mindig elképzelem magunkat hang nélkül is,

úgy azt hiszem kicsit érthetőbb. Ezt tehát így mutatnám be a Földönkívülieknek. Miközben David bácsi

magát Disco-gömbnek álcázva lapulna a sarokban, és egyesével elemezné, hogy nézzék :

- Ez a hím most megkörnyékezi az egyik nőstényt. A nőstény minderről nem vesz tudomást...

és részletesen bemutatnának pont úgy mindent, mint azokról a madarakról, akik megtanulják utánozni az Őserdőben

a Canon 500d hangját.

3. A tapsolás

Hát kérem, nekem ez a bronzérmes a listán. Ülünk a színházban, a repülőn, vagy a focistadionban és másképp nem tudjuk

kifejezni hálánkat és örömünket, minthogy :

tenyereinket összecsapjuk ! Sőt, ebben a különös viselkedési formánkban, azt az apróságot mutatnám be

Földönkívüli rajongóinknak, hogy mindez egy idő után : összehangolódik. Tehát hullámai vannak, és a ritmus a maga

rendezetlenségből a rendezettség felé halad, majd újra szétesik és újra összehangolódik. Gyönyörű.

Dehogy miért tapsolunk ?

Üthetnénk például a térdünket, vagy a mellettünk ülő hátát..de nem. Mi tapsolunk.

Moszkva tér. Final station. Goodbá' !

Bennem a vágy muzsikál, hogy útra keljek. A lehetőség adott. Repjegy a kezemben. Bőrönd a szívemben. A pocsolyákban már az ég tekint fel rám. Tavaszodik. És így még nem örültem ennek.

Ott ül legbelül.

Nem tudom Önök hogy vannak vele , de szerintem csak gyerekek léteznek. Kis testbe zárt gyerekek, és nagy testbe zárt lelkek. Akárhogy is legyen, ott lüktet legbelül az a kis matchboxot tologató,vagy üvegszemű babát fésülgető kislány-kisfiú mindannyiunkban, akire egyszerűen csak idővel, ránő a teste, ránő a por, ránőnek a meg vagy meg nem hozott döntések, a felelősség....és súlyosbíthatnám még a szavakat. Betakargatja az Élet. De ott van !
És hogy bizonyságot tegyek, nagyon egyszerű példával rukkolok elő. Merthogy lelki elméletem szerint, minden egyes ilyen léleklény lényegében nagyon egyszerű módon lebuktatható. Merthogy kérem legtöbbjük, ugyanazt csinálja nagykorában is mint kiskorában. A tervei valóra ébrednek. A szárnyai repülni kezdenek, és ha ügyesen kanyarodnak a szélben, akkor egészen jól látható módon rávilágíthatunk még ma is ugyanarra a kis lényre ott belül, akik egykor voltak, az óvoda színfalai mögött, ugyanaz a kis lény jól megpillantható még ma is, mindenféle lélekröntgen és szív CT nélkül.
Tehát itt volnék kérem szépen én - 7 éves koromban - :
Sokan kérdezték már tőlem, látván a képet, hogy hányban szereztem Cambridge-ben diplomát ? És hogy online könyvelői munkát is vállalok-e, vagy csak simán hagyományos úton? De kérem, velem semmi extra nem történt kiskoromban. Ugyanúgy éltem a világomban, meglehetősen sokat voltam egyedül, és ettől már-már aggasztó módon jól elvoltam, sokat írogattam, melynek legelső vállalható formája, ez a kis füzetem volt :


Nem véletlenül titkos. Merthát a kezdeti tanulmányokat, melyeket New York-ba jutó terveim szövéséről folytattam. Pl : hogy hogyan legyek nagyszerű Cowboy. És mitől olyan zöld a brokkoli...nem éreztem publikálhatónak. A tanulmányaim kidolgozása tehát titokban zajlott. Magányos Sherlock Holmes-ként ültem esténként a plédem alatt, kezemben lemerülni készülő elemlámpámmal, és éjszakákon át olvastam az "Amire nincs magyarázat" c. könyvet például, amitől érthető módon nem alszik az ember. Számtalanszor talált rám reggel az ágyban anyukám például úgy, hogy kezemben A FÖLD című könyvet szorítottam, és alvásba szenderedett arcomon érzékelhető nagyságú döbbenet honolt. Érdekeltek a csillagok, szinte mindennél jobban, de a nagymamám már akkor is verhetetlen sült pulykaszárnyos ebédei kapcsán hosszas tanulmányokat folytattam például a "pulykák méreghányása" című témakörben is, amit lényegében a mai napig nem értek. Szenvedélyem volt különféle címek írása. Érthetetlen módon adtam címeket mindennek. A könyvespolcokon álló dossziékat egyébként a mai napig elnevezem mindig. Ám az első jel, szintén ebből a Titkos Füzetemből ered :Valahogy rájöttem, hogy vonzanak a filmek. Akkor még azt a szót, hogy animáció, nyilván senki nem mondta ki a jelenlétemben, így hagynom kellett, hogy a poroszos utam lágyan kordában tarthassa kicsit sem földönjáró képzelgéseimet. Így keveredtem én bele az unalmas hittan órákba. Nem volt mit tenni.
A pap bácsit nem lehetett lerajzolni, mert annyira kövér volt hogy nem fért volna rá egy lapra. Emlékszem, hogy hányszor próbálkoztam, de egyszerűen nem fért ki a füzetbe, még úgy sem, ha duplaoldalt használtam.Padra firkálni pedig bűn, tehát mi maradt egyetlen megoldásnak ?
A finoman átírt bibliai témák.
Így született meg az én Mikulás Noém :
Aki visszatérő kép lett fantáziámban, merthogy számtalan új racionális indokot adott a Mikulás létezésének bebizonyítására. Mindent párhuzamba vontam mindennel. A bárka, a rénszarvasok álcázására, és hogy a hosszú szakáll..stb. De ez még mindig nem minden.
Visszább ugrunk az időben. Egészen az óvodáig, ahol reggelenként "gyerekeket szültünk". Délutánonként kaptuk csak meg azt a bizonyos színes filctoll szettet, ami átlagban 10-ből 7,5 óvodás társamnak az arcát valamint ki nem hullott tejfogaikat színezte ki. Ám belőlem nagyon furcsa dolgot hozott elő. Itt kezdődött el ugyanis az első, - érthetetlen - New York iránti vonzalmam nyílt felvállalása. Anyukám és apukám többször is álltak sopánkodva az óvoda üvegfalainak túloldalán, könnyes szemekkel szemlélve, ahogy az összes kisgyerek egymással játszadozva ugrál, meg nevet, én meg a sarokban lévő rajzolóasztal felett görnyedek, ajkaimon át bal oldalra enyhén kinyújtott nyelvvel, és szótlanul ontom magamból a New York-ot ábrázoló rajzokat.Mindezen vonzódásom okát a mai napig nem tudtuk megfejteni. Ahogy cseperedtem, és megtanultam írni, már minden érdekelt New York-ról. Apukámtól kaptam egy könyvet a világ csodáiról. A Szabadságszobor-ról szóló oldal lényegében kikopott a könyvből. A jelmezbálokon, mindig a szobornak öltöztem, később már csak a lángnak,amit a kezében tart. 10 évesen kaptamelőször képeslapot New Yorkból. Az akkori általános iskolai napközisünk: Rita néni küldte nekem. A lapra ezt írta :
"Kedves Zsófi !
Igazad volt, tényleg "magával ragad" ez a város. Remélem
lesz alkalom, hogy otthon elmeséljük.
Rita néni
1996.X.5."