Szeretet

- 5 evőkanál beleérzőképesség
- 4 dkg figyelmesség
- 1 csipetnyi csönd
- 1 gerezd önzetlenség
- Fél gondolatfoszlány arról, hogy egy napon mind eltűnünk
- 2 db szív 1 ritmusban dobbanása

Az idő-öntözők

A kórházban az intenzív előtti ajtó csengőjénél kezdődöt a sor. Le egészen a másodikig, a világos barna csempés fürdőszobákig. Volt aki kalapban, esernyővel a karján, más egy szál pizsamában sietett az eseményre. A haldokló nagyokat sóhajtott. Néha felnyögött. Befolyásos személyisége, világi helyzete révén egy két vaku villogott a vészbejárat körül, de őket nem engedték át a biztonsági lovagok. Vagy hát, Ők nem voltak olyan bőkezüek. Halkan beszélt mindenki. Egy nő némán fújta az orrát. Lassan közelebb kerültem a folyosó sarkához, ahonnan már lehetett látni egy kis szeletet Artúr bácsi szobájából. Zöl piszamájából.  Ólomsúlyos szemhéjaiból. Egyedül feküdt, és 79 évesen futott neki az utolsó harcnak. Teljesen sápadt volt, és olyan rémült, mint azok a halak, akik egy ideje víz nélkül fuldokolnak a levegőben és egyszercsak már nem vergődnek tovább. Beáll az élő mozdulatlanság. Szemükből kiszalad a csillogás. Mind akik kifelé sétáltak Artúr bácsi szobájából, bekötött mellkassal, és bal karral jöttek ki. Lépéseikben mégis ott volt a megkönnyebbülés szelíd diadala. Alig vártam, hogy sorra kerüljek. Úgy képzeltem, hogy először majd a számot kell mondanom, aztán levetkőztetnek. Lassan megtisztítják a szívem körül a bőrt, és aztán nem tudtam elképzelni mi lesz..de féltem attól, hogy fájdalmat fogok érezni. Ekkor előttem egy idősebb nő, fekete csipkés kalapban hirtelen hátrafordult, és azt kérdezte most van először ? Igen, mondom. Kicsit izgulok. 

Á ne izguljon, az egész nem tart egy percig sem. Igen, de mi van, ha valahogy nekem nem indul el majd ? Mi van, ha rólam kiderül, hogy nem tudok adni ? Ilyen gondolatok cikáztak a fejemben, de ezeket már nem mertem kimondani neki. Újabb idős pár jött ki a kórteremből, mindketten Artúr bácsival egyidősek lehettek. Talán az osztálytársuk volt ? Mosolyogva adta a kabátját a feleségére az úr. Mögöttük egy cserépben állt egy száraz leander. A kórházakban a növények is betegek.

Hihetetlen, hogy mennyien szerették. Ekkore ere gondoltam. Mind eljöttek ide, és némán állnak a sorban, hogy egy kis időt csapoljanak az életükből. Artúr bácsi javára. Időt, amit ők elveszítenek. Időt, ami igaziból az övék volt. Az ember belép az idő-öntöző nővérhez, a függöny mögé. Lassan kitapogatják a vénáját, a szíve felett tompa szúrás, és egy hosszú vezetéken át, máris Artúr bácsi leálló szívébe ömlik az idő. Van aki csak 45 percet adott. De az az idős hölgy ott előttem. Ő 3 hetet ajánlott fel. 3 extra hét Artúr bácsinak ezen a bolygón. 21 nap, ahol még láthat esőt, érezheti a szél áramlását, láthatja a  fák leveleit, és mások szemébe nézhet. Artúr bácsi csak feküdt ott némán, és a karórája boldogan ketyegett.