Drága Brüsszel !

Nehogy azt hidd ám, hogy megfeledkezek beszámolni neked mindennapjaimról.
Csak hagyok egy kis időt magamnak, hogy a mangólia-illat és az olivabogyó íze átjárhassa itthon is szívemet. Velem minden a legnagyobb rendben. A repülőgépen hazafelé jövet végig valami elmondhatatlanul jó bizsergés járta át a gyomrom feletti belső részemet. Szikrázó napsütés volt, pont úgy ahogy elképzeltem. Egyetlen aprócska nüansz a már-már idillikusnak mondható eljövetelemben az volt, mikor a kedves 2 tonnásra hízott afrikai biztonsági őr néni (!) szelíden közölte velem, hogy a laptopnak a kézipoggyászban a helye.
Nos, a kézipoggyászom jóllakott fókára emlékeztető telítettséggel mosolygott a vállamon, miközben én "2 + 1 stílusú" pulcsiviseletben (a "+ 1 " lazán a vállamra dobva..mertmár sehová nem fért) evickéltem az átvilágító urna felé. Délután négy óra van. 27 fok.
-Oké. Válaszoltam rendkívül morcosan.
Ezután 15 percet a női wc csecsemőtisztábatevő pultján töltöttem merengve a megfelelő megoldás tematikáján. Végül úgy sikerült beletennem a laptopot a fókatáskába, hogy egy pár cipőt a táska fülére kötöttem és még egy garbót felvettem.
Ezután, hogy a néni azt mondta "rendben" értem csak el az átvilágítós team - ig, akik azzal a kérdéssel indítottak hogy van-e laptop a táskámban ? Mert ha van, akkor azt külön gépben világítják át vegyem ki gyorsan frissen.
Bevallom a hazautazás örömünnepi diadalában ezen az egy ponton egy kicsit elszontyolódottság látszódott rajtam, de csak egyetlen egyszer.
Aztán végre a levegőben találtam magam. És próbáltam átgondolni a mögöttem lévő négy hónapot, és folyton az járt a fejemben, azonkívül, hogy a repülőgépbe csaphat-e villám (??), hogy miken gondolkodtam idefelé jövet, hogy akkor miket hagytam a hátam mögött, és hogy mikre kaptam meg válaszokat az itt létem során. Még egy 2 eurós cappucino-ra is meghívtam magam, mert ilyen magasságban még nem kávéztam, és a kávé mindig jó gondolatokat hoz.
Az első "hazazökkentő effekt" amit szerintem a wizzair gondos lelki nyomozói építenek be tetszőlegesen kiszúrt utazók számára, az két építőmunkás fiú volt, ezt csak kezük gipszességéből mertem megállapítani, akik úgy érkeztek a gépre, hogy mögöttem gátlástalanul beszélték :
- A csajt kövessed má! üljé oda üljé oda mellé.
És mikor realizáltam, hogy engem követnek rámvigyorogva azt mondták : Bonzsúr !
- Bonjour. -bólintottam
Majd megpróbálták megkérdezni franciául, hogy "kel őr" ???
Nem akartam megviccelni őket..hogy : biztonsági őr ?
Csak megmutattam az órámat és mosolyogtam tovább.
Aztán sört vettek, aminek a felét kiöntötték ezáltal az egész gépen sör szag lett.


De azóta minden olyan csodálatos. Bámulom a trolik pirosát a panelek semlegszínében, a véletlen csaláncsípéseket, a MARGITSZIGETI padot ! Merthogy ültem ám már rajta, úgy, hogy közben két bácsi meztelenül lubickolt (mostani kedvenc szavam : lubickol) a Dunában egy kövekkel elkerített kis részben. A nagymamám sírt mikor meglátott úgy örült, és ettől azt hiszem én is sírni tudtam volna, de úgy ítéltem meg, hogy két síró ember már túl szomorú látvány a család többi tagja számára, így inkább lenyeltem a gombócokat.
És voltunk már azóta a Hajós Alfréduszban, meg ettünk Lasagne-t szofita módra, kezdek megtanulni dartsozni, és túléltem egy 25 km-es éjszakai túrát a Mátrában, szakadó esőben !Tegnap az Erzsébet kilátó tetején ácsorogtunk Iwannal, melyről egészen úgy tűnt : lepkehálóként terül el az éjben Budapest.