PALETTA - Február

Fehér.
Reggel az égen, már látszik a derű. De a szél sálunként, még mindig keserű. Betegség gyötri a testünk. A plafon színe pont, mint a fellegek. Az elhasznált papírzsebkendők formáin tűnődöm. Jéghegyek csúcsa, melyek 9 tizede a víz alatt van. Sosem felejtem el a pillanatot, mikor először megpillantottam azt a reklámot, az irodám falán az Ogilvy-ben, ami az egész életemre lett hatással. Február volt, és az egyetlen melegséget a szívemben, az a plakát jelentette. Az érzés, hogy valakivel, akivel sosem találkoztam, és sosem fogok, úgy, hogy nem egy az anyanyelvünk, egy másik emberi rétegen szavak nélkül is egy nyelvet beszélünk. Álltam ott és sírni lett volna kedvem, de van, hogy a sírás kevés. A plakáton egy jéghegy látszik, amely a szöveg betűiből rajzolódik ki. A jéghely mellett, egy hatalmas óceánjáró hajó úszik, mely a jéghegyhez képest aprónak fest, felette süt a Nap.
A jéghegy víz feletti részén a betűkből az olvasható : Mi úgy hisszük, a Világ tele van kiaknázatlan lehetőségekkel. Majd a víz alá érnek a betűk, melyeknek a színe a fehérről, vízszín kékre vált, és így folytatódik : Kiaknázatlan lehetőségekkel önmagunkban, kiaknázatlan lehetőségekkel a tapasztalatainkban, és valójában kiaknázatlan lehetőségekkel mindenben, ami körülvesz minket. Amikor észrevesszük, hogy a toll, amivel a bevásárló listánkat írjuk, képes lenne megírni a következő Pulitzer-díjas regényt, akkor láthatjuk, hogy a lehetőség voltaképpen nem más, mint mindig cselekedni, kezdeni valamit azzal, amink van, és nem arra vágyakozni, amink nincs. Szerintem az emberek is mind jéghegyek. Lelkük 1 tizede látszik. 9 tizede a víz alatt van.