Vekov Ivánné levele Sylvia Farkashoz (részlet)

1968.VIII.28. Bp.

"Tanácsot kérsz tőlem egy életbevágó, sorsdöntő kérdésben. Nem lennék barátod, ha erre a problémára igennel, vagy nemmel felelnék.
Felelőtlenség lenne ! Boldog és büszke vagyok, bizalmad van hozzám, hogy tőlem várod a segítséget döntésedhez. Bocsáss meg nekem, de nem tudok neked ebben a helyzetben segíteni. Ez egy olyan dolog, amit önmagadban önmagaddal kell eldöntened. Erre nincs jó vagy rossz tanács. Egyszerűen nincs tanács ! Csak egyéni elhatározás van. Azt sem írom le, hogy mit tennék a Te helyedben. Nem írhatom, mert Te, Te vagy oszthatatlanul. Ez a Te életed, az egyetlen, a megismételhetetlen, amit Neked kell végig élned elrontva, vagy rendbehozva. S kinek van joga, hogy ebbe a zárt, külön kis világodba vélt jó, vagy vélt rossz tanácsaival betörjön és megzavarjon ? Senkinek, nekem se !
Nem gyávaságból, és nem önzésből nem adok tanácsot ! Hanem azért, mert én magam is tanácstalan vagyok, túl azon amit fent már írtam.
Írhatnám, hogy haza bármikor jöhetsz, de nem biztos, hogy ki mehetsz még valaha ?!
Írhatnám, én is voltam távol e gyötrött drága kis országból és akkor tudtam először érzékelni hogy magyar vagyok ?!
Írjam, hogy a kint látott Terv Nyomda plakát láttán összeszorult torkodban, szívedben már a honvágy kalapált ?!
Írjam le még egyszer - mint előző levelemben írtam - hogy ez a drága színes Pest szürkébb lett egy színfolttal, mert hiányzik kócos fejed a Körút forgatagából ? Írjam, hogy hiányzol barátaidnak, hogy sokat beszélünk rólad, hogy úgy hiányzol nekem, mintha gyermekemet szakították volna ki belőlem, durván eltépve a köldökzsínórt ?
Fájdítsam a szívet, tegyem nehezebbé az úgyis nehéz döntést ?
Nem lennék jó barátod ha ezt tenném, ezért hangot váltok és közlöm Karcsi itt volt 2X is. Sokat beszéltünk Rólad. Istentelenül hiányzol neki.

Bánatos, mint egy szíven döfött flamingó. "

Levelek az Ismeretlen Ismerősömtől

Tudom, hogy az antikvitásos történeteimmel már a könyökükön jöhetek ki, de nagyon érdekes kincset kell közzétennem. Két évvel ezelőtt a Szabó Ervin Könyvtár felé baktatva, egy mára már megszűnt antikvitásban 15 db levélre bukkantam 1968-ból. A csíkos szélű légiborítékok látványán kívül egy dolog bizsergette jobban a lelkem, a leveleken látható pecsét :Brooklyn.N.Y.
Merthogy a leveleket New York-ból illetve New York-ba küldték. A mai napig nyomozom a számomra Hősnővé váló : Sylvia Farkas hollétét, aki 1968. július 18-án megpillantotta New Yorkot, és ily különös módon, az időt használva postásként, leveleket írt "nekem"!
A 15 db levélből 4 db-ot írt Ő, bizonyos Hellenbrandt Károlynak aki egykoron a IX. kerület Üllöi úti kislakások 40. épületének 410-es ajta mögött lévő lakásban lakott ( ezt a Brazil c. filmben látható lakásként képzelem ). A tudakozó alapján nem találtam meg Őt, felhívtam ezt a bizonyos címet is, ahol egy nénitől azt a választ kaptam, hogy nem ismert ilyen nevű lakót. De a nyomozást, hogy a leveleket megfelelő rokon kezébe juttathassam, valamint , amennyiben Sylvia Farkas még életben van, vele találkozhassak, és a leveleket átadjam Neki, még nem adtam fel.





Most pedig idéznék a legkedvesebb részleteimből :



"Első benyomásom Amerikában!

Tehát 1968. Július 18-án hajnali 3 órakor Amerika földjén New Yorkban kiléptem a repülőből. Tikkasztó meleg éjszaka volt. Nyirkos meleg. Mire a kocsihoz értünk rokonaimmal együtt szinte kapkodtuk a levegőt, de nem a boldog viszontlátás miatt, hanem a légzéshez szükséges oxigén után áhítoztunk. Beestem a kocsiba és száguldó sebességgel haladva 20-25 perc alatt otthon voltunk. Táviratoztunk haza, hogy szerencsésen megérkeztem, majd jólnevelt gyerekhez illően rövid időn belül megittam a keserűsót és ágyba bújtam. Másnap felébredve gondoltam magamban : "Nos Amerika eljöttem, hogy megismerjelek. Most mindent megnézek rajtad. Azt ami szép, azt ami érdekes, mindent - mindent látni akarok..." Nekibátorodva másnap bementem Jolikával az egyik legnagyobb áruházba a Macy-hoz. Először csak azt vettem észre, hogy nagyobb az áruház, mint a Corvin. Gondoltam nagy ország-nagy áruház, kis ország- kisebb áruház. Büszkén lépdeltem az áruk közötti folyosó részen. Jaj ! Már megint mozgólépcső! Már van gyakorlatom, de jobb szeretem a liftet, mintha a lépcső mozog. Az mozgott, nekem is mozogni kellett, mert a tömeg sodort. Remegő lábakkal, de ráléptem a mozgó csodára. Nagy sóhajjal felértünk egy osztályra. Azt hiszem ruhaosztály volt. A színskála minden árnyalatában pompáztak a ruhák. A legkisebb mérettől a legnagyobbig és fazonban a legkülönbözőbbek, és a szinek végtelen hosszú sora. Innét gyorsan tovább haladtunk, mert éreztem, hogy fáraszt ez a ruha bőség. Jött a kalaposztály. Szintén minden színű kalap. Kis széllel, nagy széllel, nyári kalap és téli kucsma. Tehát minden volt kapható, amit a hölgyek a fejükön viselhetnek. Kezdtem szédülni. Éreztem, hogy fáj a fejem, de már azt sem tudtam eldönteni, hogy mi megyünk, vagy az osztályok jönnek, vagy a mozgólépcső mozog felénk. Azt tudom, hogy minden mozgott körülöttem és velem. A körömlakktól a harisnyáig, a cipők, minden. Végül kikötöttünk a virágok között. A szerény kis ibolyától, a rózsáig, a pipacs, az orchidea a páfrány mind egy osztályon. Gazsi haverom te kellenél ide ! No de virágok hát hol maradt az illatotok ? Lehajolok, hogy megszagoljak egy gyönyörűszép virágtálat, mire csufondárosan az orromba szurt a virág. Keményen ellenállt a haragos zöld levele és lágy szirma. No ez jól megviccelt! Nem aveteményes kertekből gondos kertész kezek szedték és nem lágy női ujjak kötötték csokorba, hanem műanyag üzemben keltek életre e gyönyörű de illattalan virágok. Mivel szemmel csak néztem, de látni már nem láttam és attól féltem, hogy szédülésem fokozódni fog, hát a büfé résznél kaptam Jolikától egy vanilia fagylaltot, de mielőtt odaadták volna nyakonöntötték málna szörppel. Fejfájás ide, vagy oda - vadul nyalni kezdtem, mert különben a fagyi csöpögött volna. Végül kikavarogtunk az áruházból. Nagyot sóhajtva szivtam egy kis ragacsos levegőt, de jól esett nem nézni semmit, mert a szemem elfáradt. E titkos örömöm nem tartott sokáig, mert a túloldalon ékeskedett a világ nyolcadik csodája a 102 emelet magas Empire State Building/olvasd : empáesztét bulding/, amit megtekintettünk. Ez a nyolc világcsodából az egyetlen épület, amely a XX. században épült. A földszinten vannak a város üzletei, itt képviselve majdnem minden országból egy-egy üzlet, ami egzotikussá és romantikussá teszi az épületet. A látogatók között minden nacionál megtalálható. Az épület olyan, mint a megtestesült Bábel tornya. Építése külön rekord volt. Az épület fémváza 23 hét alatt készült el, a kőművesek 8 hónap alatt fejezték be munkájukat. Az óriási mű felépítése 1 évig és 45 napig tartott. A toronyba tízmillió téglát, huszezer köbméter követ és hatvanezer tonna acélt építettek be. A vasmunkások legnagyobb része indián volt. 6000 ablaka van, melyet 2 hetente tisztítanak meg. A felhasznált kábel és telefon vezeték hossza 4000, a 71 felvonó által megtett út hossza kb. 6 mérföld.
Az építmény magassága 1000 láb. Tetején 180 láb magas antenna tör a felhők felé, melyet 7 tv és rádióállomás használ és 4 államban5.200.000 tv-t lát el. Tiszta időben 80 mile / 128 km távolságra lehet ellátni, egészen Pocono Mountainsig. A földszinttől a 102 emeletig a liften kétszer kell átszállni. Az egyik lift a 80. emeletigvisz fel. Mikor megindul felflé úgy érezni, mintha űrrakéta repülne velünk. Egy repülő felszállása majdnem csiga lassúnak tűnik mellette. 60 másodperc alatt 55 emeletet tesz meg. Majd a 80. emeletnél átszállunk egy másik liftre, mely felvisz a 96. emeletig. Itt lehet vásárolni ajándék tárgyakat, és automatából fagylaltot. Körbe lehet az épületet járni és a szédítő mélységet üvegablakon keresztül - tériszonyosoknak ezt ajánlom -, vagy a szabad erkélyen körbejárva lehet csodálni. Itt a kánikulai időben is fúj a szél és a kardigán kellemes viselet. A lágyvonalú frizurát a pajkos szél megtépázza, így a legjobb lekötni.
"





"Hazaérve néhány falatot ettünk és leroskadtam a fotelba a TV műsort nézni. Melyiket akarom ? filmet, Tarzant, komoylzenét, gyerek műsort, híreket, tánczenét ?
Mit szeretnék látni - kérdezték. A TV-ben a műsort, volt a válaszom. Igen ám, de itt a TV-ben egyszerre 13 állomás sugározza a műsort. Adásuk 16 - 20 órahosszáig közvetíti a legkülönfélébb műsorszámokat. Erre nem számítottam, hogy ennyi adás legyen egyszerre. Természetesen Tarzan mellett döntöttem. Nézem a filmet. Tarzan hívja az állatokat maga köré.Csörtetve jön az elefánt, az oroszlán óvatos léptekkel közeledik az erdő sűrűjéből, a kis majom az örökös "hű" barát Tarzannak makog, mikor a fáról letekeredik a kígyó. És ekkor ! ekkor megjelenik egy csodaszép hajú hölgy hajkefével a kezében és mosolyogva keféli a haját. hoyg kerül ide ? Kérdezem, de csak magamtól. Majd megjelenik a felirat : Használjon Clarol hajsampont" -fordították a részemre. Gondoltam elromlott a TV és beugrott egy másik állomás. Nem baj ! Nézem ezt a műsort. Ekkor megjelenik egy cowboy a lasszójával. Eldobja a lasszót az száll....száll. Na végre ! Itt a Tarzan folytatása, visszaugrott az állomás. Oh , de nem ! A lasszóban egy doboz. A doboz felirata : "Kellogg's Corn Flakes" Ha ezt a gyártmányt fogyasztod, akkor olyan erős leszel, mint a cowboy. Mi ez ? Kérdezem. Ez a Tarzan ellensége ?Nagy nevetés. Nem ! Ez hírdetés volt."



"Az utunk trainnal átszállással Manhattan északi részéig, majd a parttól hajóval, addig a kis szigetig, melynek egyeduralkodója a "Lady". Ahogy a hajó közeledik a szobor felé, visszatekintve láthatjuk lassan -meleg idő esetén- ködbe vesznek a magas házak, és Manhattan a maga csodás égbenyúló épületeivel már csak sejteti házainak karcsú vonalait. A kis hajó megállt, mi leszálltunk és elindultunk a szobor felé, hogy mint egy orvos a szobor belsejét tüzetesen megtekintsük. Beléptünk az alapzatba, ahol egy kis terembe értünk. Hatalmas fényképeket lehetett látni az elmúlt időkből, az amerikai bevándorlókról. Majd a belépőjegy kifizetése után beléptünk a liftbe, mely szédületes gyorsan felvitt minket a "Lady" talpáig. Innét vas lépcsőn libasorba haladva lépkedtünk a koponyáig. A szemüreget és az agyvelőt elérve a térdem remegni kezdett és vágyam az volt, hogy e "műtéten" mielőbb túllenni, mert engem hagy el az erőm. Majd a korona résein kitekintve megláttuk az óceánt és a tömérdek vizet, egy kis partrészlettel, mely körül vett bennünket. A szobor fáklyát tartó jobb karja le volt zárva. Hála a restaurátoroknak ! Nem kellett a fáklyáig fellépcsőzni. No ezután jött a java. "Utazás a koponya körül", mint ahogy Karinthy is írta - most jött a lejövetel. Minden centiért meg kellett dacosan küzdeni. Csigalépcsősor lefelé és a lépcsők 90 fokban fordulnak egymás alatt. Tehát minden negyedik lépcsőnél saját tengelyem körül is forogtam. Most láttam a "lányka" ruhájának redőit alulról. Különös érzés volt egy szobor belsejében lenni. Úgy éreztem magam, mint egy lüktető érrendszerben egy vércsepp. S a hajó utasaival együttesen alkotjuk a mozgó vérkeringést."

Tangó az idővel

Az Ecseri piac legjellemzőbb összetartó ereje, hogy a kint bóklászó emberek legtöbbje rajong a felesleges tárgyakért. Én például most egy műanyag, piros, 3 cm-es régi rádióval lettem gazdagabb, ami valójában egy ceruzahegyező ! ! ! Made in Shanghai. Fantasztikus.
Bár most idegenvezetőként is funkcionáltam, ugyanis Viki barátnőm is feltétel nélküli vonzódást érez a régi furcsa tárgyak iránt. Tény, hogy a tegnapi versenyt Ő nyerte, egy olyan babával, amiről fotót sem merünk közzé tenni.
Képzeljenek el egy műbőr szerű gumiból varrt néger kislányt (megvan??) akin piros szoknya van, amit a Nap sárgává fakított,a haja rövid, a szeme bamba, és a feje tele van kutyafognyomokkal, merthát az élet kegyetlen. Mindenesetre a baba, valahogy kikeveredett ide az Ecseri Piacra, és hosszú napokon át senki ki sem ejtette a száján azt a mondatot, hogy : Hát ez ?
De akkor egyszercsak jövünk mi, akik rákattanunk a kis műanyagrádióra, ami ugye hegyező, és amire közli velünk az egykori DollyRoll rajongó néni, hogy azt csak a kis-szekrénnyel együtt adja el, amire rátette, mert szerinte annyira összepasszol a kettő, és hogy úgy 6500 ft.
Aha.
De ekkor nekünk még sikerül annyi időt eltöltenünk a még egyedül is megvehető ceruzahegyezők dobozában - hogy a néni szinte megkedvel minket, és végül enyém lehet a kis hegyező csúnya kis-szekrény nélkül ! De pár perc után realizáljuk, hogy otthagytam a napszemüvegemet, miközben majdhogynem fejjel lefelé kutattam egy doboz régi műanyag katona között, ígyhát visszamegyünk, hogy a hátborzongató gumibabát is lealkudjuk az egetverő 800 ft-ról, és ez is sikerül ! ! !

A másik érdekes szála az Ecseris kintlétünknek, az két francia fiú volt, akik az európai régiségpiacokról írnak cikket, vagy könyvet, nem tudom már pontosan, mindenesetre a második tejfölösszájú lángosharapásunknál készítettek rólunk egy képet egy 50 cm-es optikával ellátott Canon géppel. Aztán odajöttek hozzánk, Ők ketten és a tolmács, és beszélgetni kezdtünk. Nagyjából addig bírtuk ki mindezt nevetés nélkül, míg meg nem kérdezték, hogy most akkor mi minden reggelire Lángost eszünk ?
Azt pláne nem akartam velük megosztani, hogy én utoljára 8 éves koromban ettem lángost a gyöngyösi strandon, leégett fejjel, naptól kiszívott hajjal, és akkor annyira mohón ettem, hogy egy óra múlva az egészet kihánytam, és hogy azóta a Lángos szótól is rosszul vagyok. Aztán megkértük Őket, hogy küldjék majd el a képet mailen, amit készítettek rólunk, reméljük így lesz.
Aztán Vikivel kibicikliztünk Szentendrére úgy, hogy többször is a Duna akadályozta utunkat...

Balaton - Lelkünk cseppnyi tengere

A zakatolás a vonaton lényegében csak a szívdobbanásainkat szinkronizálta. Hogy ott ülhetünk a meleg ülések tenyerén, s hallhatjuk a jegykezelők reggeli beszédét bennem megint csak lüktető honvágyat kelt a saját életembe.
Ébrenlétet kovácsol a mindennapok lényeglátására. Erre akkor figyeltem fel -sokadjára már persze, de ott a vonaton újra - igazán, mikor a párhuzamosan mellettünk ülő Úr kezében lévő címlapról a kopasz Micheal Jackson mosolygott rám.
Hogy hogyan is viszonyulunk mi emberek a halálhoz. Hogy van aki az M3-as mellett egy kis kereszttel végzi, mert így volt megírva sorsGPS -ével az útja. Hogy mindannyiunknak hová vezet az "Érkezés a célhoz" ? Egyikünk sem tudja. Hogy van-e "Újratervezés" közben, vagy rögtelen az út, azt mi is vezényelhetjük. De mégis mennyire átlibbenünk, vagy inkább szemethúnyunk mi ezen a láthatatlan felettünk rezgő lécen.
Csak az jutott eszembe, hogy ha utólag el kéne majd mondanunk, hogy mi volt jó itt a Földön, én a legtöbb rossz dolgommal kezdeném. Mert persze, hogy a jók üdítően jók, de akkor már az annyira rosszak is élménynek, felejthetetlen időszaknak tűnnek majd. Még mindig nem tudom elhinni, hogy a Földön élő emberek legnagyobb százaléka úgy alszik el naponta, hogy aznap nem ájuldozott 10 percig magában azon, hogy mekkora hatalmas nagy megismételhetetlen szernecse, hogy itt van a Földön. LÉTEZIK. Lélegzik, ízlel, lát, hall, szédül, éhes, korog, izgul, fél, mer, ölel, fut, fáj, lel ! Hogy lényegében bármi adott lehet. Én ilyenkor sikítani tudnék. Bármi, és bár orromig csap a közhelyszag, de ha ekkora ajándékként definiáljuk az életünket, akkor szinte vétekként definiálom a 10perciglegalábbnemörvendő magatartást.
Nem vagyok idealista.
És tudom, hogy vannak piszkosul nehéz sorsok. Csak mikor így megcsap a halál szele, hogy rájövök, mennyire tapinthatóan itt ül mellettünk, mikor meglátok egy videot egy Neda -ról, aki másfél perc alatt hagyja itt mindezt a szemünk láttára, csak mert így rendelte az élet , néha elönt a lüktetés. Szinte bánom az alvásra szánt időt.
Szóval erre zakatoltak gondolataim, miközben átlagosan 115 km / h -s sebességgel közeledtünk Siófok felé. Van nekünk ott egy kedvenc helyünk, ha tehetik nézzék meg egyszer : Szabadisóstó megállónál éldegél ugyanis egy stég. Telenként inkognitóba vonul, mi sem tudjuk még hová, de amint a Nap plédként ölel újra, ott áll a stégünk a Balatonban. A végéről majdnem belelóg az ember lába a vízbe, de mégsem. Hát most is átsétáltunk oda Iwan -nal,miközben a Balaton északi részén tornádó szerű fellegek sakkoztak. Éppen hogy elértük a stéget, mikor elkezdődött a felhőszakadás, amit egy kb 1,5 X 2,2 m-es csíkos büféellenző alatt töltöttünk még 6 ember társaságában. A büféből közben zsíros kenyér szettet és melegszendvicset rendeltünk, melyet mosolygó ketchup fej díszített kézbevételekor ! Aztán úgy 15 per után elállt az eső, és a levegőnek szuvenírként adta az illatát. Kimentünk hát a stégre, és újra ültünk a végén.
Továbbra is vallom a szlogent, amit a szandálba - fehérzoknit húzó 154 cm-es, vezetéstanulás közben remegő kezeim között lévő kormánnyal nők után dudáló autóoktatóm mondogatott folyton a vicces sztorijai után: Élni tudni kell.





Az utolsó fotóba fektetett hosszas munkám eredményét szerencsére csak egy eMber érti majd...hahh.