Levelek az Ismeretlen Ismerősömtől

Tudom, hogy az antikvitásos történeteimmel már a könyökükön jöhetek ki, de nagyon érdekes kincset kell közzétennem. Két évvel ezelőtt a Szabó Ervin Könyvtár felé baktatva, egy mára már megszűnt antikvitásban 15 db levélre bukkantam 1968-ból. A csíkos szélű légiborítékok látványán kívül egy dolog bizsergette jobban a lelkem, a leveleken látható pecsét :Brooklyn.N.Y.
Merthogy a leveleket New York-ból illetve New York-ba küldték. A mai napig nyomozom a számomra Hősnővé váló : Sylvia Farkas hollétét, aki 1968. július 18-án megpillantotta New Yorkot, és ily különös módon, az időt használva postásként, leveleket írt "nekem"!
A 15 db levélből 4 db-ot írt Ő, bizonyos Hellenbrandt Károlynak aki egykoron a IX. kerület Üllöi úti kislakások 40. épületének 410-es ajta mögött lévő lakásban lakott ( ezt a Brazil c. filmben látható lakásként képzelem ). A tudakozó alapján nem találtam meg Őt, felhívtam ezt a bizonyos címet is, ahol egy nénitől azt a választ kaptam, hogy nem ismert ilyen nevű lakót. De a nyomozást, hogy a leveleket megfelelő rokon kezébe juttathassam, valamint , amennyiben Sylvia Farkas még életben van, vele találkozhassak, és a leveleket átadjam Neki, még nem adtam fel.





Most pedig idéznék a legkedvesebb részleteimből :



"Első benyomásom Amerikában!

Tehát 1968. Július 18-án hajnali 3 órakor Amerika földjén New Yorkban kiléptem a repülőből. Tikkasztó meleg éjszaka volt. Nyirkos meleg. Mire a kocsihoz értünk rokonaimmal együtt szinte kapkodtuk a levegőt, de nem a boldog viszontlátás miatt, hanem a légzéshez szükséges oxigén után áhítoztunk. Beestem a kocsiba és száguldó sebességgel haladva 20-25 perc alatt otthon voltunk. Táviratoztunk haza, hogy szerencsésen megérkeztem, majd jólnevelt gyerekhez illően rövid időn belül megittam a keserűsót és ágyba bújtam. Másnap felébredve gondoltam magamban : "Nos Amerika eljöttem, hogy megismerjelek. Most mindent megnézek rajtad. Azt ami szép, azt ami érdekes, mindent - mindent látni akarok..." Nekibátorodva másnap bementem Jolikával az egyik legnagyobb áruházba a Macy-hoz. Először csak azt vettem észre, hogy nagyobb az áruház, mint a Corvin. Gondoltam nagy ország-nagy áruház, kis ország- kisebb áruház. Büszkén lépdeltem az áruk közötti folyosó részen. Jaj ! Már megint mozgólépcső! Már van gyakorlatom, de jobb szeretem a liftet, mintha a lépcső mozog. Az mozgott, nekem is mozogni kellett, mert a tömeg sodort. Remegő lábakkal, de ráléptem a mozgó csodára. Nagy sóhajjal felértünk egy osztályra. Azt hiszem ruhaosztály volt. A színskála minden árnyalatában pompáztak a ruhák. A legkisebb mérettől a legnagyobbig és fazonban a legkülönbözőbbek, és a szinek végtelen hosszú sora. Innét gyorsan tovább haladtunk, mert éreztem, hogy fáraszt ez a ruha bőség. Jött a kalaposztály. Szintén minden színű kalap. Kis széllel, nagy széllel, nyári kalap és téli kucsma. Tehát minden volt kapható, amit a hölgyek a fejükön viselhetnek. Kezdtem szédülni. Éreztem, hogy fáj a fejem, de már azt sem tudtam eldönteni, hogy mi megyünk, vagy az osztályok jönnek, vagy a mozgólépcső mozog felénk. Azt tudom, hogy minden mozgott körülöttem és velem. A körömlakktól a harisnyáig, a cipők, minden. Végül kikötöttünk a virágok között. A szerény kis ibolyától, a rózsáig, a pipacs, az orchidea a páfrány mind egy osztályon. Gazsi haverom te kellenél ide ! No de virágok hát hol maradt az illatotok ? Lehajolok, hogy megszagoljak egy gyönyörűszép virágtálat, mire csufondárosan az orromba szurt a virág. Keményen ellenállt a haragos zöld levele és lágy szirma. No ez jól megviccelt! Nem aveteményes kertekből gondos kertész kezek szedték és nem lágy női ujjak kötötték csokorba, hanem műanyag üzemben keltek életre e gyönyörű de illattalan virágok. Mivel szemmel csak néztem, de látni már nem láttam és attól féltem, hogy szédülésem fokozódni fog, hát a büfé résznél kaptam Jolikától egy vanilia fagylaltot, de mielőtt odaadták volna nyakonöntötték málna szörppel. Fejfájás ide, vagy oda - vadul nyalni kezdtem, mert különben a fagyi csöpögött volna. Végül kikavarogtunk az áruházból. Nagyot sóhajtva szivtam egy kis ragacsos levegőt, de jól esett nem nézni semmit, mert a szemem elfáradt. E titkos örömöm nem tartott sokáig, mert a túloldalon ékeskedett a világ nyolcadik csodája a 102 emelet magas Empire State Building/olvasd : empáesztét bulding/, amit megtekintettünk. Ez a nyolc világcsodából az egyetlen épület, amely a XX. században épült. A földszinten vannak a város üzletei, itt képviselve majdnem minden országból egy-egy üzlet, ami egzotikussá és romantikussá teszi az épületet. A látogatók között minden nacionál megtalálható. Az épület olyan, mint a megtestesült Bábel tornya. Építése külön rekord volt. Az épület fémváza 23 hét alatt készült el, a kőművesek 8 hónap alatt fejezték be munkájukat. Az óriási mű felépítése 1 évig és 45 napig tartott. A toronyba tízmillió téglát, huszezer köbméter követ és hatvanezer tonna acélt építettek be. A vasmunkások legnagyobb része indián volt. 6000 ablaka van, melyet 2 hetente tisztítanak meg. A felhasznált kábel és telefon vezeték hossza 4000, a 71 felvonó által megtett út hossza kb. 6 mérföld.
Az építmény magassága 1000 láb. Tetején 180 láb magas antenna tör a felhők felé, melyet 7 tv és rádióállomás használ és 4 államban5.200.000 tv-t lát el. Tiszta időben 80 mile / 128 km távolságra lehet ellátni, egészen Pocono Mountainsig. A földszinttől a 102 emeletig a liften kétszer kell átszállni. Az egyik lift a 80. emeletigvisz fel. Mikor megindul felflé úgy érezni, mintha űrrakéta repülne velünk. Egy repülő felszállása majdnem csiga lassúnak tűnik mellette. 60 másodperc alatt 55 emeletet tesz meg. Majd a 80. emeletnél átszállunk egy másik liftre, mely felvisz a 96. emeletig. Itt lehet vásárolni ajándék tárgyakat, és automatából fagylaltot. Körbe lehet az épületet járni és a szédítő mélységet üvegablakon keresztül - tériszonyosoknak ezt ajánlom -, vagy a szabad erkélyen körbejárva lehet csodálni. Itt a kánikulai időben is fúj a szél és a kardigán kellemes viselet. A lágyvonalú frizurát a pajkos szél megtépázza, így a legjobb lekötni.
"





"Hazaérve néhány falatot ettünk és leroskadtam a fotelba a TV műsort nézni. Melyiket akarom ? filmet, Tarzant, komoylzenét, gyerek műsort, híreket, tánczenét ?
Mit szeretnék látni - kérdezték. A TV-ben a műsort, volt a válaszom. Igen ám, de itt a TV-ben egyszerre 13 állomás sugározza a műsort. Adásuk 16 - 20 órahosszáig közvetíti a legkülönfélébb műsorszámokat. Erre nem számítottam, hogy ennyi adás legyen egyszerre. Természetesen Tarzan mellett döntöttem. Nézem a filmet. Tarzan hívja az állatokat maga köré.Csörtetve jön az elefánt, az oroszlán óvatos léptekkel közeledik az erdő sűrűjéből, a kis majom az örökös "hű" barát Tarzannak makog, mikor a fáról letekeredik a kígyó. És ekkor ! ekkor megjelenik egy csodaszép hajú hölgy hajkefével a kezében és mosolyogva keféli a haját. hoyg kerül ide ? Kérdezem, de csak magamtól. Majd megjelenik a felirat : Használjon Clarol hajsampont" -fordították a részemre. Gondoltam elromlott a TV és beugrott egy másik állomás. Nem baj ! Nézem ezt a műsort. Ekkor megjelenik egy cowboy a lasszójával. Eldobja a lasszót az száll....száll. Na végre ! Itt a Tarzan folytatása, visszaugrott az állomás. Oh , de nem ! A lasszóban egy doboz. A doboz felirata : "Kellogg's Corn Flakes" Ha ezt a gyártmányt fogyasztod, akkor olyan erős leszel, mint a cowboy. Mi ez ? Kérdezem. Ez a Tarzan ellensége ?Nagy nevetés. Nem ! Ez hírdetés volt."



"Az utunk trainnal átszállással Manhattan északi részéig, majd a parttól hajóval, addig a kis szigetig, melynek egyeduralkodója a "Lady". Ahogy a hajó közeledik a szobor felé, visszatekintve láthatjuk lassan -meleg idő esetén- ködbe vesznek a magas házak, és Manhattan a maga csodás égbenyúló épületeivel már csak sejteti házainak karcsú vonalait. A kis hajó megállt, mi leszálltunk és elindultunk a szobor felé, hogy mint egy orvos a szobor belsejét tüzetesen megtekintsük. Beléptünk az alapzatba, ahol egy kis terembe értünk. Hatalmas fényképeket lehetett látni az elmúlt időkből, az amerikai bevándorlókról. Majd a belépőjegy kifizetése után beléptünk a liftbe, mely szédületes gyorsan felvitt minket a "Lady" talpáig. Innét vas lépcsőn libasorba haladva lépkedtünk a koponyáig. A szemüreget és az agyvelőt elérve a térdem remegni kezdett és vágyam az volt, hogy e "műtéten" mielőbb túllenni, mert engem hagy el az erőm. Majd a korona résein kitekintve megláttuk az óceánt és a tömérdek vizet, egy kis partrészlettel, mely körül vett bennünket. A szobor fáklyát tartó jobb karja le volt zárva. Hála a restaurátoroknak ! Nem kellett a fáklyáig fellépcsőzni. No ezután jött a java. "Utazás a koponya körül", mint ahogy Karinthy is írta - most jött a lejövetel. Minden centiért meg kellett dacosan küzdeni. Csigalépcsősor lefelé és a lépcsők 90 fokban fordulnak egymás alatt. Tehát minden negyedik lépcsőnél saját tengelyem körül is forogtam. Most láttam a "lányka" ruhájának redőit alulról. Különös érzés volt egy szobor belsejében lenni. Úgy éreztem magam, mint egy lüktető érrendszerben egy vércsepp. S a hajó utasaival együttesen alkotjuk a mozgó vérkeringést."