Balat - Off

Szerintem mindenkinek van az életben egy legnagyobb égése. Nyilván, még bőven van lehetőségünk egy még nagyobbat csinálni, de egy legkínosabb már biztosan ott sunnyog mindenki lelki tarsolyában. Ma, ahogy a Hyde Park-ban futottam, és a Nap élfénye, úgy terítette be az embereket, mintha a világ egyik legszebben bevilágított némafilmjét nézném, a szemem elkalandozott, az alvó szerelmespárokon át, a mókust etető turistákon keresztül, két egymást kergető kisgyerekre, akik a tó partján azt játszották, hogy vizes kézzel kergetik egymást. Helyesebben szólva a kisifiú kergette, a sikító kislányt, de mindketten úgy szakadtak a röhögéstől, hogy alig bírtak futni. És erről kérem bevillant életem legnagyobb égése. Mintha most lettünk volna a Balaton partján, Siófokon a családdal. 32 fok - árnyékban, aranypart, a kukoricát áruló úr, ahogy üvölti : Májszikát ! A szörfösök a látóhatár peremén, ahogy anyukám naptejjel keni a hátamat, ami ígyis-úgyis mindig leégett....apukám pakol az oldscool hűtőtáskánkban, a bátyám keresi a pumpát (nagyon fontos vágókép) a régi adidas sporttáskánkban, én közben kutatom a mini hátizsákomban lapuló 5000 kis játékom közül a kedvenc pisilős babáimat, amiket majd beviszek a vízbe, mert ez milyen vicces már, hogy majd ott pisilnek. Támdádám, támdádám. Dúdolászok egészséges kisgyerekként a fejemben. Néha pislogok. Ekkor apukám váratlan feladattal rukkol elő. Fújtassam fel a matracokat. Már elő is penderült a kedvenc sárga csíkos matracunk, aminek a teteje egyszer kilyukadt, de apukám megragasztotta, és ezáltal egy akkora pukli lett a tetején, ha felfújt állapotban nézte az ember, minta egy külön párna részt terveztek volna rá. - még mindig előttem van - Szóval nekiállok lelkesen fújtatni, a kis kék, ausztriában vett gumi pumpánkkal a matracot, a lábammal kell nyomni. Egyre jobban fújtatom. Örömömben szinte már pattogok, ugrándozva nyomatom, eufórikus hiperaktív terveimmel, mert már fürdőruhában állok, és a kis figuráim is megvannak, tehát tudom, hogy amint megvagyok vele, rohanhatok a vízbe.
Pattogok - pattogok. A copfok a fejemen ugrálnak. (egy az egyben úgy lehet elképzelni, mint a Dexterből a Dee-Dee -t. Világéletemben zavaraim voltak a lelkesedésem finom kimutatása körül,
mindig túlperdültem az orvosilag kritikusnak mondható szintet) No de kérem, itt jön a probléma.
Ugyanis amennyire jól tudtam matracot fújtatni, annyira rosszul tudtam bedugaszolni, amikor már felfújódott. Tehát mindig arra jutottam, hogy egy félig leeresztett matracot kaptunk végeredménynek, mert csak akkorra siekrült beletennem a dugaszt, mire már félig kislisszant belőle a levegő...mivel, ez köztudott volt családi körben, meg is beszéltük Márkival (a bátyámmal), hogy amint megvagyok, Ő segít bedugaszolni, és utána nyomás a vízbe. Tehát, igaziból, fel lehetett rá készülve, hogy szólok majd neki.




Namost, jönnek a gyors tényadatok :




A parton, az egy négyzetméterre jutó emberek száma 50 volt.

A bátyám 14 éves volt, tehát én 8.

Anyukám és apukám épp hátat fordítva álltak, mikor kicsúszott a számon a mondat.

A víz jól viszi a hangot.

A bátyám épp a parton nézegette a hattyúkat.

A köztünk lévő távolság nagyjából 39,4 méter lehetett.



Ebből adódó következtetésem volt, hogy az átlagos hangerőm megháromszorozódott változatában kell szóljak neki.



Tehát nagy levegőt vettem, és hezitálás nélkül azt üvöltöttem felé - kétszer is :




Márkó, gyere dugni !


Azt, hogy azóta hányszor volt rémálmom, ahogy nevetnek körülöttem az emberek a parton, a sörhasú bácsik, úgy hahotáznak, hogy abból szinte földrengés kerekedik.........arról ne is essék szó. Íme az én aranyérmes égésem. A második helyen, egyébként az áll, amikor 12 évesen úgy rohantam körülbelül 40 métert anyukám felé a csúszdából kicsúszva egy aquaparkban, hogy azt üvöltöztem : ezen neked is le kell csúsznod ! ! ! Annyira jóóóóóó ! (de nem vettem észre, hogy nincs rajtam a felsőm)