Itt a lét a TATE.

Történetünk kezdetéhez fontos elárulnom, hogy az eseményünk vizsgálatakor, két különböző szempár szemszögéből tanulmányozva az adott szituációt, egészen bizonyos módon más -más konklúziókhoz juthatunk. A sztori tehát két síkú, mégis e két sík metszete : maga a történet. Lássuk tehát főszereplőink meghökkentő találkozását. Kezdjük mondjuk rögtön velem, és helyezzünk bele engem egy egészen átlagos szituációba. Egy egészen átlagos napon. Vasárnap este fél tizenegy. Egy divatbemutatóról estem haza. Kicsit fáradtan, felkapcsolom a rádiót, Melow Magic 105.4 , Norah Jones szól(soul) épp. Fürödni indulok. Lépteim alatt halkan ásítoznak az angol hajóparketták rései, jobb kezemmel rutinszerűen űzöm ki a kapcsoló által a sötétséget a fürdőszobából, míg bal kezemmel becsukom az ajtót, szeretem a gömb kilincseket. Felakasztom a lila törölközőmet a már érte nyújtózkodó fogasra, levetem a nadrágomat. Összehajtogatom a nadrágomat, és miközben a szekrényre teszem a szemem átkalandozik a színes kis antik fa-árbócos hajókra, melyeket Marienne -nel vettünk két hete a Portobello Road -on. A Portobello Road-ról eszembe jut annak az olivabogyó árusnak az illata. Illetve nem konkrétan az árus illata, hanem a bogyóké. De milyen lehet az árus illata akkor ? Rá is átragad az olivabogyóké ?Mindegy. Leveszem a pólómat . De még mielőtt megérintem tekintetem kószán átsuhan a tükrön, pont úgy mint azokban a tipikus amerikai thrillerekben, mikor egy nő halkan dúdolgatva fürödni készül, és mi már tudjuk, hogy majd egy undorító nagy vizihulla -nyálkás- szörny fog rá várni a zuhanyzófüggöny mögött, csak én még kicsit játszom a nézők kedélyeivel...fogmosáshoz készülök, de a fogkrémem még a táskámban van, visszarohanok érte, előkutatom, majd újból a fürdőbe indulok. Belenézek tehát a tükörbe. Jegyezzük meg gyorsan azt is , hogy nem vagyok egy sikítós típus. Elég kemény élethelyzetekben, mikor pl meglegyint a halál szele, mert 79 méter magasságban kattogunk át szép lassan a legeslegjobb barátnőmmel a BEHEMÓT nevű , világrekord méretű kanadai hullámvasút tetején :

gyakorlatilag nem is a hullámvasút sínei felett, hanem a levegőben kis székekhez láncolva, és onnan szabadesés formájában repülünk a talaj felé, - is csak egy nagyon halk : hm jön ki a számon. Igaz, hogy szerintem a rémületnek van már-már az a fajta ló túlsó oldali faktora is, amikor már nem bír sikítani az ember. Nos. Úgy érzékeltem az első másodperc törtrészében, hogy valami szokatlan folt van a tükrön. De még levegőt sem vettem, mikor tudtam, hogy az nem a tükrön , hanem a fejemen van, és akárhogy is nézem , az egy HATALMAS pók ! Nos ilyen helyzetben még életemben nem voltam. Ösztönszeren megpróbáltam lecsapni, de akkora volt, hogy mindezt nem mertem megtenni, és egyébként is ahogy felemeltem a kezemet 230 km / h -ás sebességgel, a pók elkezdett futni a vállam felé, amitől olyan sokkot kaptam hogy magamat meglepő módon torkomszakadtából sikítani kezdtem, mire Marienne berontott a fürdőbe. Én már artikulálatlanul üvöltöttem - szerinte - azt a szót hogy pók ! ezért hozott egy poharat iss, de mire odaért hozzám, nem látta, hogy hol a pók. A történet dramaturgiai csúcspontjához értünk, ugyanis elhallgattam Pár másodpercre csönd lett. Én megfordultam, hátha meglátom a talajon, de ahogy megfordultam, Marienne olyan hangon kezdett el üvölteni, mint egy újszülött csecsemő akit a forró teáskannába tesznek véletlenül filter helyett, amitől rádöbbentem, hogy biztosan csakis pont ott lehet, ahová kívánnám : a hátam közepén ! Amitől úgy kirázott a hideg, mintha elektro shokkot kaptam volna, amitől újra csak olyan hangon kezdtem el sikítani, mint a már korábban tapasztalt módon, míg azt nem éreztem, hogy egy üvegpohár csattan a hátamon, és Marienne vákumot képző sikítása rá nem bilincseli a hátamra az óriás ellenfelet. Ettől a metódustól már úgy üvöltöttem, hogy a hangok a könnyncsatornáimon keresztül is jöttek már, Marienne pedig azért üvöltött, hogy ne mozogjak már addig, amíg hoz egy papírt, hogy ilyen módon leszedje a hátamról ! Namármost ki az, aki ezen szituációban rádöbbenne arra, hogy ja, voltaképpen tök jó dolog, hogy egy pohárba zárt pók van a hátamon, ami olyan fajta amilyen nagyságút Magyarországon még nem láttam, lényegében az sem baj, hogy ugye a pohár Marienne nélkül (ha Ő papírért megy ) nehezen tud a hátamon maradni... ekkor dörömböltek az ajtónkon. És mintha egy sziámi-ikerpárt kérnénk meg, hogy rákmászásban menjenek végig a folyosón, úgy tettük meg HÁRMASBAN az utat az ajtóig, ahol a felettünk lakó rémült angol fiú fogadott. Azt kérdezte, hívja -e a rendőrséget?

Miután lehiggasztott minket, és egy újságpapír segítségével levette a hátamról a gyilkos óriás pókot, elárulta, hogy ekkora pókot egyébként még ő sem látott. Próbáltam valamit mondani, de még másnap se volt teljesen hangom a sikításomtól, így igaziból csak tátogtam pár thanks -et, és megkérdeztem tőle, hogy ugye biztosan nem Ő a pókember. De Ő volt.