Albert Knob rendhagyóan észrevétlen élete *

*( Részlet a készülő Üveglevelek - ből)

Minden ember a saját szabályainak az áldozata. Egyikünk sem gondolná azonban, hogy mindez milyen határokat jelent. Albert Knob nevét hiába keressük a Wikipédián. Csakúgy, mint a legjobb anyák, kik pusztán "annyit tettek", hogy segítettek lányaiknak és fiaiknak értelmes, önálló felnőtté válni, úgy hogy később ők is jó társsá, szülővé válhassanak, nincsenek feltüntetve ezen az oldalon. Mondhatnánk hát mégis, hogy életük során ezek a személyek nem tettek semmi említésre méltót ?
Albert Knob ennél jóval többet tett. Többet mindannyiunknál, s művének legfontosabb mozdulata volt, hogy végül semmi ne maradjon fent róla, hiszen ma már, életének minden másodpercét megörökítheti bárki, megvannak rá a különféle eszközök és felületek, amik mindenki számára elérhetővé teszik a fent maradást. Ám az Ő elveinek fontos része volt, mondhatnánk, művének koronája, hogy nyomtalanul távozzon. Albert Knob saját szabályainak martalékaivá vált.
Megszületésének pillanatában emlékezései szerint két opció közül választott. Fogadalmat kötött ugyanis magával, ha férfi orvos vágja el a köldökzsinórt, mely édesanyjához köti, sírni kezd, ha viszont női orvos nyisszant meg se rezdíti száját, magát halottnak teteti. Női orvost adott az ég 1967. április 2-án, egy szélfútta vasárnapi hajnalon....így kezdődött hát minden. Albert jó kisfiú volt, annak ellenére, hogy születése pillanatában édesanyja kis híján halálra rémült saját fia látványától. Akkor még senki nem tudott szabályai létezéséről, melyeket- magában ugyan-, de a világra hozott. Nem láthatták, a láthatatlan kalitkát, melyben egész életében élt. Cseperedésének minden lépésével bővült a szabályok alkotásának határa/ számára határtalansága. Hamar megtanult olvasni. Mindez újabb kapukat nyitott a rendszerében. Kiskorában szinte folyton olvasott, ha nem beszéltek hozzá. Azt, hogy egyen-e az adott nap ebédjéből az óvodában, vagy épp otthon, az alapján döntötte el, hogy abban a pillanatban, mikor a dadus az asztalhoz szólítja őket, megszámolja hány szó van azon az oldalon, ahol éppen a könyvben tart. Ha páros szám jött ki ehetett, ha páratlan nem ehetett. Mondanom sem kell, hányszor behívták a szüleit, hogy "Albert már megint napok óta nem eszik". Kezdetben viccesnek, szórakoztatónak találta, hogy senki sem ismeri fel, milyen egyszerű szabályok határozzák meg döntéseit, később azonban egyre jobban rettegett, hamar átláthatnak "rajta" így egyre bonyolultabb módon kellett koordinálnia életét. Az érettségi körül, így nézett ki egy napja :
Amikor reggel felébred az ágyából azonnal rá kell ütnie az ágya mellett lévő polcon porosodó régi, sárga Kaiser márkájú órájára. A mutató megáll. Ekkor a polcon, az óra mellett lévő bőr kockás füzetbe, gondosan felírja, hogy mikor ébredt fel, még akkor is, ha netán csörgött az óra, számít, hogy melyik másodpercben nyomta le. Ezután kel csak fel, összehajtogatja az ágyneműt, négyzetes alakban, a párnákat egymásra rakja, a plédet kihúzza, még egyszer ránéz az órára, beállítja karórája szerint, hogy újra pontos legyen. Kimegy fogat mosni, pisilni, stb..tehát a fürdőbe indul. Menetelése közben kinéz a reluxán át az ablakon. Ha az erkélyük előtt álló tölgyfán lát madarat, legyen az galamb, varjú, gólya, vagy füsti fecske, ha lát rajta egy, vagy annál több madarat, akkor dúdolnia kell fogmosás közben, ha nem lát, akkor meg kell számolnia a gurgulázás utáni köpések számát. Mondanom sem kell milyen mosolygósan indultak azok a reggelek, mikor ült egy madár, vagy fészket rakott egy pár a kertjükben álló tölgyön. A kiköpött vizek számának az a jelentése, hogy hányadik ingét veheti fel a szekrényből. Ha négyszer köpött a negyediket, ha csak kétszer a másodikat, mindig balról jobbra számolva a vállfákat. Ha volt madár a fán, tehát dúdolgatott fogmosás közben, bármelyik inget felvehette. 1985 január 1-jétől minden este lefotózta egy eldobhatós Kodak géppel a cipőjét. Összesen 11 pár cipőt használt el 1985 -től a haláláig bekövetkező időszakban(2008.december 31.éjfél), s mintegy 8399 fényképet készített a cipőiről, hiszen többször előfordult szökőév az élete során.
Miután felöltözött, haját gondosan bezselézte, ingét alulról felfelé haladva begombolta, úgy, hogy a gombok érintése mindig is egyfajta zsíros érzetet keltett benne. Nem kedvelte. Minden évben annyiszor simogatta meg reggel a kertben Fitost - a kutyáját- , ahány éves volt. Tehát az érettségi előtt reggelente pontosan 18-szor. Ezután gimnáziumba indult. Ha édesapja szavát hallotta utoljára a házban, mehetett busszal, ha viszont édesanyjáét, vagy netán egyszerre köszöntek el pont tőle, csak gyalog mehetett.Emiatt sokszor kellett futnia, hogy beérjen. Amikor gyalogosan kellett elérnie a gimnáziumig, nem volt más dolga, mint hogy számolja a lépéseit. Ha páratlan számú lépéssel ért a gimnázium zöld kapujáig, akkor 10 fekvőtámaszt kellett csinálnia, ha viszont páros lépéssel akkor 10 guggolást, de utána azt kellett kiabálnia :" JÓREGGELT MINDEKINEK AKI HALLJA !"
A legtöbben furcsa Albert-nek hívták, pedig Ő mindig jól szórakozott. Az órákon rendszerint azt számolta hányszor köhint a tanár, vagy speciálisan kiemelt egy szót, pl : "most" és egész nap azt számolta, hogy aznap hányszor hallja ezt a szót, hol és kitől. Mindezekről pontos jegyzeteket írt. Legalább évente egyszer megszámolta, hogy egy nap hányszor vesz levegőt, és hányat pislog. Azért ellenőrizte mindezt évenként, hogy hátha felfedez valami jelet, vagy összefüggést a számok között, mely az öregedéssel, vagy bármi mással párhuzamba vonható. Feljegyzései szerint órán ülve percenként 12-szer vett levegőt, hazafelé sétálva percenként 15-ször, futás közben percenként 20-szor, dühösen akár 72-szer is.
A lélegzete,- s mondhatnánk, hogy egész élete- egyetlen egyszer akadt el: 19 évesen lett először szerelmes. Jane a lány, aki semmit nem tudott Albert szabályairól, teljesen szabályosan közeledett felé. Tetszettek neki Albert mélykék szemei, aránytalanul nagy tenyerei. Mikor először csókolóztak Albertnek megremegett a szíve. Legalábbis, Ő így definiálta a naplójában, és mellé feljegyezte, akárhogy próbálta számolni hányat dobbant egy percen belül a szíve "nem tudott arra koncentrálni." Persze sok minden volt számolható Jane-nel kapcsolatban is, de a régi dolgokat nem lehetett félre tenni. A reggelek ugyanúgy az órával indultak, az esték pedig a cipőfotózással értek véget. De idő közben elindult a Jane megnevettetésének számlálása című hadjárat is : 267, ebből 13-szor könnyes szemmel nevetett. Az együtt töltött 3 év során 5-ször adott neki virágot, egyszer pedig egy egész virágcsokrot. (a második évfordulójukra) Egyszer vett neki ékszert, 8-szor hívta meg moziba. Élete során mindössze 4- szer tudta kimondani, azt hogy : "szeretlek". Háromszor Jane -nek, egyszer pedig haldokló édesanyjának, de abban már nem biztos, hogy hallotta. Azt, hogy őt szeretik, kimondva összesen : 22-szer hallotta.
Ahogy jött Jane, úgy ment. Nem tudta, hogy lényegében az egyetlen barátját veszíti el. Hiszen nem voltak valódi barátai, pedig Ő azt hitte sokan vannak. Igaz, Albertet mindenki szerette, de igazán megnyílni soha senki előtt nem tudott, így fordítva sem működhetett a dolog. Mindezt azzal magyarázta, hogy Ő ennél jobban nem tud megnyílni, mert Ő ilyen, mások meg úgy gondolták, neki az élete a számlálások nyilvántartása, semmi több, így elfogadták Őt olyannak amilyen. Albert Knob -ból egy dolog hiányzott nagyon : a szenvedély.
Tudott Ő táncolni a színes lampionok alatt, inni a barátaival a tó partján szúnyogdallamokkal telített nyári estéken, tudott teljes erővel futni, és a legjobb-ízűen enni, vagy nevetni, de tiszta szenvedélyből, szabályainak lánca nélkül egyetlen egy percet sem töltött itt a Földön. Mikor Jane -nel szakított, az volt az indoka, rájött, hogy fontosabbak számára a számok, és az ezekben való összefüggések kutatása, mint hogy valakivel is boldogan éljen. Ő erre képtelen. Akkor sírt - egyetlen egyszer - felnőttként életében, ám akkor is gondosan megszámolta hány papírzsebkendőt pazarolt erre.(4-et). Ezután egészen megkönnyebbült. Végre nem két társa volt, hanem újra csak egy, ugyanúgy ahogy régen : a számlálgatás. Az egyetem után a munka mellett jóformán minden idejét erre szentelte. Folyton elfoglalt volt. Mérnöki állása lehetővé tette, hogy munkaideje alatt is táblázatokat hozzon létre a számítógépen, így könnyedén rendszerezhette szám párhuzamait. Ekkor már részletes táblázatok vannak a napi nyelésekről, légzésekről, külön a sóhajokról, pislogásokról. A hetedik pár cipőjét koptatta épp, mikor külön naplóbejegyzésként feljegyzi, hogy az egyik legszebb szám az életében a nyakkendőjéhez köthető, melyből egy van és egy is lesz élete végéig. Legkülönlegesebb párhuzamként nyilvántartott bejegyzése a szomszéd Emma nénihez köthető, akinek élete során pontosan annyiszor kívánt Jóreggelt (89-szer) ahány évesen Emma néni meghalt (89). Részletes nyilvántartások vannak az egyedül, 5 tojásból készített rántották számából, éves lebontással. Ezek száma összesen : 914. Ez 4570 db tojást jelent. Külön kezeli azonban a Jane- nel közösen készített 10 tojásos rántottákat. (31, azaz 310 tojás) És a Jane által egyedül készített rántottákat. (14, feltehetően 140 tojás) Időmérést végzett a gyufahasználatok hosszáról is, mellyel azt kutatta, mennyi mennyiségű használatlan fát dobhatunk ki egy év során, a félig leégett gyufák által. 1991 –ben Ő 13 dkg ilyen fát dobott ki. Visszaemlékezései alapján az egyik legrégebben számon tartott viselkedése a csuklás volt. Élete során 97-szer csuklott, ebből a leghosszabb periódus 21 perc volt, pedig kétszer is ivott közben 2 dl hideg vizet. Ebben a leghosszabb periódusban összesen 65-ször csuklott. Idősebb korára tevékenységei kiszorították a munkavállalás és a közösségben való aktív részvételek lehetőségét életéből. 30 éves korától reggelente egyszerre kellett felhúznia mindkét zoknit mindkét lábára, mindezt stopperrel mérte, és ha a szokásos 7 másodperc felett volt a stopper elindítása és lenyomása között eltelt idő, akkor annyi kilométert kellett futnia az Ásító Mókus Parkban, ahány másodperc volt a zoknifelvevésre szánt idő. Álmosabb reggelein, volt hogy 11 km-t is futott emiatt. Ha éjjelente olyan álmot látott, amelyben szerepelt valamiféle állat, másnap a szokásos tevékenységei mellett, meg kellett érintenie a valóságban az álmában látott állatot. Ez a halak, kutyák esetében egyszerű volt, de volt hogy kukorékolni tudó csimpánzokkal álmodott. Ilyenkor csak az Állatkertben köthetett ki, és nem csak a majmokat, de egy kakast is meg kellett találnia ahhoz, hogy szabályait betarthassa. 2006. március 27-én reggel elfelejtette megnézni a madarakat a fán. Albert Knob fogmosás közben,- saját szemével farkasszemet nézve a tükörben - összeesett. Nem láthatta ugyan, de ezen a reggelen vérfalából egy atherosclerotikus lerakódás felszakadt, mely által apró kis, kicsit sem jótékony beállítottságú thrombus keletkezett, amely a vérpályáiban haladva, ebben a pillanatban döntött úgy, hogy elzáródást okoz. Albert hirtelen jövő szorító, szinte már fuldokló érzést érzett szegycsontja alól, olyat amilyet még életében sosem. Zsibbadni kezdtek bal kezén lévő ujjai, életlenül látott, miközben érezte fürdőszobája csempéjének hidegségét az arcán, alulnézetből nézte a csapot,közben mintha messziről hallaná a víz folyását, melyet még Ő nyitott meg, és minden erejével azon ügyködött, hogy levegőt kapjon. Becsukódott a szeme.