Álo'm

Nos. 2005 -ben nyitottam egy olyan című füzetet életemben melyre fakuló színű golyóstollal ezt véstem : Fura álmaim. Nyilván ezekből olyan sok nincs, de vannak egészen elképesztőek, olyanok amiket beülnének megnézni moziba tucatjával, csak még nem találták fel az Álomkirenderelő gépet. Tehát álom formátumból még nem tudunk AVI -ba vagy MPEG2 -be konvertálni. Sajnos, ez az alkalmazás még gyerekcipőben jár, pedig szerintem simán beleillene az Apple arculatába.
Szóval ma éjjel rendkívülit álmodtam. Keresem az okát, megfejtését, online függő álomfejtők jelentkezését várom.

Valahol nyugat Virginia -ban ébredtem, egy szénaszagú padláson. Arcomra egy vékony kis résen át sütött a felkelő Nap sugara, és már az olyan forró volt, hogy szinte egy csíkban égetett. Nyár volt. Búzátringató szellővel. Ahogy felébredtem már hallottam, valami fura zenebona hangját messziről, de ezzel mit sem törődve lemásztam az alattam reggeliző indiánok szintjére. Az apa -indián pipázott, fején tollak, mellette két kislány, anyuka háttérbe életlenül mosogat. Ekkor sikítást kezdtünk hallani. Apa indián egy cimborája berohan és számomra érthetetlen nyelven leizzadva magyaráz valamit, amitől mindenki megrémül. A két kislány szinte sírni kezd. Az Apa indián felfelé tereli őket a padlásra, én mintha ott se lennék. Senki nem törődik velem. Elindulok a kifelé törtető ismeretlen barát nyomába. Ahogy kilépek meglátom, hogy a fából készített GYÖNYÖRŰ házak előtt egy nagy part húzódik, mögötte végeláthatatlan mező. És a házak így egysorban állnak. A part tetején villanypóznák. Messze, egészen messze, kidőlt egy villanypózna, és egy ló volt belegabalyodva a vezetékbe (ez visszatérő kép, évek óta nálam ). Szinte vergődött, üvöltött. Igen ám, de ekkor én is elképedtem. Ez a barna ló, aminek az orrán egy fehér csík volt, legalább akkora volt mint a MOME épülete, ha nem nagyobb ! Tehát óriásló, vagy mi. Hirtelen kikeveredett a vezetékek birtoklásából és elkezdett egyenesen felém vágtatni. Ekkor már mindenki a házakban volt, vagy messze futottak. És engem ekkor elöntött valami leírhatatlan érzés, olyasmi mint a nyugalom és a mosoly metszete. Hirtelen arra gondoltam, hogy ez annyira szép. Valószínűleg nem kapnék ötöst a "Pánikhelyzetben gyakorolt életrevalóság" tárgyból . Elővettem a fényképezőgépemet, mert hirtelen arra gondoltam, hogy milyen szép fotó születhet a halálom által. Ennél nem kell szebb távozás. szinte láttam a címlapokat : "Meghalt, de halálának pillanatában zseniálisan komponált képet örökített meg a vágtató Óriáslóról." Már szinte éreztem a szelet, amit tolt maga előtt, hangosan fújtatott, és a dobbantásaitól szabályosan remegett a talaj. És ekkor belenéztem a műanyag mini Dianamba (merthogy az volt a zsebemben) és kattintottam. Nagyon szép volt a "lencsén" át látott kép, ahogy a ló háta mögül jövő fények, szabályos kontúrt alkottak a ló körül. Ekkor történt a csoda. A ló valahogy megrettent tőlem, vagy inkább csak hirtelen kíváncsi lett. Megtorpant. Rám nézett , és beszaladt a mellettem a semmiből - a földből - előtörő hatalamas FA KASTÉLYBA. Merthogy a kastély minden részlete fából volt faragva. Itt - ott szú ette nyomokat láttam a barokk korlátokban. El tudjuk képzelni, ha a ló akkora volt, mint a MOME, mekkora volt ez a kastély. Utána eredtem, apró porszemként, még több fotót akartam készíteni, mert akkor már tudtam, hogy valamiféle külföldi országban tartózkodom, és át kell adjam majd a barátoknak az élményt. Amint beléptem a kastélyba, egy bájos kis család Karácsonyi ajándékozásába csöppentem, majd hirtelen amelyik oszlop mögé a ló bement a másik oldalán egy szőke hajú lány lépett elő, elég fáradtan, és kezében fényképezőgéppel és ugyanúgy ahogy én a lovat, le akart engem fotózni. Így hát lefotóztam én is őt. Ez az a típusú kép, amin ugye egyik szereplő feje sem látszik majd, csak a két személy, akik a fejük elé fényképezőgépet tartanak. De ahogy elkezdett futni, ugyanúgy dobogott még, mintha ló lenne, és amint megláttam a lábait észrevettem, hogy patái vannak !

Ám ekkor, újra kimentem a fa kastélyból, és itt kezdődött a leges legszebb része az álmomnak. A régóta hallatszódó lágy muzsika hangjai felerősödtek. És ekkor megpillantottam hogy felvonulás van. Nekidőltem az egyik hatalmas fa oszlopnak. Elképedtem. Ez a felvonulás kérem, nem a földön, hanem a VILLANYPÓZNA vezetékein zajlott ! Megannyi –főleg japán ! – kis kötéltáncos gyermek vonult egymás mögött, lassan lépdelve a vezetékeken. Kezükben hegedű, trombita, csemballó. Néha egy-egy vonást a vezetékeken húztak, adott ritmusra, mert annak is hangja volt ! És ahogy jöttek sorra, jött köztük –szintén a villanyvezetéken – régi két kerekű biciklin bicikliző cilinderes úr. Aki a póznák tetején mindig hangosan felnevetett. A kalapja piros- fehér csíkos volt, és Ő meg felhőket húzott. Tényleg nem hiszem el, ha nem látom. Három darab szabályos bárányfelő volt a kezéhez kötve, mint egy lufi, és folyton rászólt a gyerekekre, hogy menjenek már kicsit arrébb, az Ő sávjából. (mert ugye a villanypóznákon több vezeték is fut) Ameddig a szememmel elláttam jöttek a gyerekek, artisták, volt hogy egy egész csapat tüllszoknyás balerina ! És keringő szerű dallamokra vonultak az utcákon. Nem győztem kattintgatni, a szebbnél –szebb képeket.

Itt ébredtem fel.