én mondom Önöknek : a szürke hétköznapoknál nincs szebb.

Merthogy történetesen végre eleredt az eső, az az igazi, és végre eláztam, mert továbbra is tartom magam a titkos fogadalmamhoz, mely szerint rekordot szeretnék dönteni a "Londonban esernyő nélkül" című versenyágban, amennyiben már van előző rekordbirtokos, úgy van megdöntendő napmennyiség is, amennyiben pedig nincs, még jobban iparkodom. Tehát eláztam, és megannyi terveim közül, az állandó sietésben, rájöttem, hogy ma egyszerűen beülök a kádba. Nem is tudom mióta nem ültem forró vízzel teli kádban, állig érő habhegyekben, gőzölgő teával a kezemben, a fejem mögött a kis piros rádiónkkal, és hallgattam a szakadó esőt (és a Queen-t). Szerintem nincs szebb a szürke hétköznapok részleteinél. Ezek azok a bizonyos részletek, melyek csak utólag kristályosodnak ki. Mert persze egy nagy szülinapi partyt, meg egy esküvőt már ott érez az ember, és szándékosan próbálja is jegyezgetni, és fotózni a legszebb részleteit, hogy aztán el ne felejtse, de szerintem nincs szebb azoknál a dolgoknál, amelyekre nem is figyelünk, és utólag rájövünk, hogy a mindent jelentették. Azok a mosolyok, melyeket igaziból mi teljesen egyedül élünk át a világgal szemben. A fürdőszobánk itt Notting Hillben számomra az egyik ilyen legkedvesebb semmiségek színtere. Nemcsak azért mert fura lakói közül pl a második egy hatalmas narancssárga szitakötő, aki rendszeresen lerepül a földre, hanem azért mert minden áldott reggel ahogy kipattanok az ágyból, és elkeringőzök a nyikorgó hajópadlón (újabb gyönyörű semmiség) a fürdőszoba kőpadlójáig, ott hirtelen, meglátom a Napot. Szinte megvakulok, de kimondhatatlanul jó érzés. A Nap első sugara minden reggel a fürdőszobában kacsint le rám. Többet ér, mint egy arcmosás, talán még két tüsszentést is elcserélnék érte, annyira jólesnek ezek a reggeli arconcsapások a Naptól minden nap.