London : New York Juliaja

Azt hiszem vegre kezdem magamban megfogalmazni, mi tetszik ennyire ebben a varosban. Eddig nem tudtam igazan kimondani, de most megprobalom. A kecses mukodokepesseg belso gepezete tetszik. Ahogy az emberek egy-egy fogaskerekkent mukodtetik az egesz nagy testet, Londont, Juliat. Tetszik, hogy mindenki elfoglalt, hogy a sarki ujsagarus ugy vegzi a dolgat, mintha az elete mulna rajta, hogy mindenki kuzd, nekem tetszik, hogy mindenki kuzd. Mindannak ellenere, hogy meg nem erzem annyira otthon magam ebben a ringben, megis kezd megutni a kuzdes (jobb-horog) szele. Tetszik a vaaros ritmusa, ahogy reggel beindul, mint egy lassu szelmalom, ami egyre gyorsabba valtozik, delben szinte felszall a magasba, olyan gyorsan porognek a lapatjai, mintha propellerek lennenek, elemelkedik a talpazata, fustolnek az ablakai, aztan estere ujra lenyugszik. Es akkor minden a legszebb. Elindulok Notting Hill-bol, fel a Ladbroke Grove -on, at a Lansdowne Crescent-en, ahol minden ablak vilagit, latni ahogy vacsoraznak a csaladok gyertyafenynel, vannak akik kettesben, vannak akik 6osban. En mindig azt hittem, hogy az effele vagokepek a filmekben, szimpla 3D modellek, pikk-pakk-plugin renderek, de nem. Valoban leteznek: kandallo elott ulo parok, es nyugodt kezfogasok. Regi Triumph parkol a haz elott, kozben a pizzafutar kanyarodik a sarkon,kormanyara rogzitett terkepet szemlelve es a macska csak asitozik az ajto elott, melyen kopogtatokent egy koronas beka ul. Lenyugoz, hogy lathatom a ritmus minden reszletet, az egesz gepezet mogott.