Aranyoskám

Tegnap ahogy a Bourse metrókijárata felé igyekeztem követni a Nap minden bőrfelülettel érinthető sugarát, mindenfelől gyerekek lepték el a teret. Kezdetben csak egy-két tekintet meredt bánatosan az ég felé. Az égen megannyi véletlenül elengedett lufi imbolygott, némelyik már a repülők magasságában. A főút lezárva. Apukák nyakában gofritevő pókembernek öltözött kisgyerekből 5 perc alatt láttam hármat. De a Nap senkit sem hagyott egyedül.
Olyan volt az egész, mintha egy lassított felvételt látnék. Mintha magam sem tudnám, melyik korban játszódó filmforgatás statisztái közé keveredtem volna. A járda széléről egy fehérre sminkelt arcú férfi szórta felém a konfettiket, melyek közül némelyik halpikkelynek látszott a Nap tükrében. A csíkos sátrak csücskeiből,- melyekből gofrikat osztogattak-, számtalan kék színű lufi nyújtózkodott. Az emberek legtöbbje nevetett valamin, s mindegyikük arcán valami nagy várakozás kimondhatatlan titka derengett. Úgy éreztem, hogy a felnőttek gyerekeknek öltöztek.
Egy idő után hangos trombitaszó járta át a teret, és mindenki a Nap felé fordult. Egy lufi kidurrant.
Messze, egészen a sugárút végén valami nagy, hatalmas piros gömböt lehetett látni. Azt gondoltam léghajó ! Amiből színes festékeket öntenek majd ránk a legújabb Sony Bravia reklámhoz, de nem. Egyre csak közeledett felénk a trombitaszó, s egyreinkább kirajzolódni látszott a hatalmas, levegőben lépkedő,lufi- TÖRPAPA ! Mert, mint utólag elújságolta nekem egy néni, aki ha magyar lett volna :"Aranyoskám"-nak szólít, ez az ANIMA filmfesztivál záró karneválja !