2009. március 30., hétfő

A Tavasz küszöbén





Teljesen váratlanul újabb bébiszitteri lehetőséghez jutottam..kérem ne értsék félre, pusztán egyre inkább az Amszterdami napok lebegnek a szemem előtt, és ezáltal egyre közelebb lebeghetnek. .. ezért e nagy motiváció.
Szóval egy újabb környék, elég utolsóelőtti metromegállója, gondoltam ma lecsekkolom a helyet, mert ez reggeli műszak lesz, egyetem előtti szórakozás, úgyhogy nem akartam holnap kóvályogni.
És kérem olyan helyre bukkantam, inkább környékre amely nemcsak hogy beszippantott, hanem el is szédített, meg is babonázott, fel is csigázott...és egész nap fogva tartott. Mert nemcsak hogy elindultam az utcán, hanem bejártam a környéket. Láttam egy piros régi Volvot is ! Hoppá ! Még le is fotóztam. (lásd Flickr)
A képek árulkodnak a hely hangulatáról, bár az illatokat és a Nap melegét nem annyira érezni rajtuk. Egészen addig sétáltam míg meg nem láttam egy reptérre menő buszt, s minthogy olyannyira szeretem azt a hangulatot amit a reptéren érkező s várakozó utasok árasztanak magukból felszálltam rá. Azt hiszem a dolgozókon kívül nem sok olyan ember volt rajtam kívül aki nem várt senkit, nem is utazott sehová csak úgy nézte az embereket.
Ám ekkor hirtelen egy üzletember kezében megláttam egy ismerős jelet : Starbucksos kávéspohár !
ááá.

Kávé terén az Achillles pontomat cirógatta a látvány. STARBUCKS ! ! !
Még mindig nem tettem le nagy álmomról, hogy egy napon kávékritikai könyvet írjak, kielemezve a világ legtöbb híres kávézójában kapható tejeskávék hibáját.
Merthogy a Starbucks számomra megkérdőjelezhetetlen kedvenc. És nem kellenek a mézes mázos mózes kiegészítők. Az 56 féle caramellás szirup meg manduladarabkák.
Tejeskávé.
Sok tejjel. Éppen elegendő tejjel.
Zárójelnben hadd említsem meg hogy az azért döbbenetes, hogy ugye a legkisebb kiszerelés a "tall" néven futó példány 3 dl-s. Erre ugye én azt mondom igen, ennyi kell a legfinomabb kortyokhoz, 2dl kb a tej benne. Dehát ott van utána a medium a szerény 5 dl-jével és hát akkor mekkora lehet a Grande ?????
Látszik, hogy alapvetően amerikaiak isszák. Tejóég. Ki az aki 7 dl kávét igényel naponta ?
Zárójel bezárva. Költői kérdés kipipálva.

Szóval bevallom igen, nyilván a betegesre nézett, bármikoridézekbelőle "Szerelem Hálójában" is nagy befolyást kap e téren eme elkötelezettségemben. Az a kis jelenet ahogy bemutatják a new york-i reggel kávéval munkába igyekvő embereit, engem különös módon nem elborzasztott, hanem magával ragadott. És ahogy Tom Hanks elmeséli, hogy mennyire jó, hogy a Starbucks a döntésképtelen embereket egyszerre készteti több döntés meghozatalára..de a jelenet kulcsszereplője számomra a kíméletlenül elcseszett szemüveges Richard Gere utánzat. Miatta érdemes végignézni.

4 megjegyzés:

  1. tejóég...én azt a filmet mennyire szeretem :)
    köszönke érte!
    ugye, hogy belgikában te se találsz normális kávét? (vagy csak én vagyok béna, hogy nem sikerült)...

    VálaszTörlés
  2. áááh. Sehol sem lelni. Úgy tűnik ki fogok járni néhanapján a reptérre : )

    VálaszTörlés