Riport Önmagammal

Kicsit sántikálva érkezik, s érkezem de hiszen tudjuk a bokánk...meg az a rossz rúgás. Kávét iszunk mindketten, tejszínhabbal, négy cukorral, sok fahéjjal, amolyan giccses változatban.
Kint köd öleli a fákat. Kicsit zavarban vagyunk.

- Minek köszönhetjük a mosolyt az arcodon ?

- Csak örülök, hogy riportot adhatok, mindig nagyon élvezem.

- Olyan sűrűn szoktál ?

- Nem.

- Hallottunk már a New York- i álmaidról, meg a szabadság fontosságáról, beszélnél most kicsit a magánéletedről, mik vagy kik töltik ki most a hétköznapjaidat ?

- Űhh. Erről még sosem kérdeztek. Legfőképpen a munka tölti most ki, de ezt mindig is fontosnak tartottam, hogy az ember tudjon határt húzni az érzelmi élete és az életben "elérendő" céljai között. És valahol a munkának előrébb kell lennie.

- Tehát ez afféle kikerülős válasz.

- Nem, egyszerűen ez az igazság. természetesen sok barát is kitölti az életem, de szerintem az átlagos szintnél jobban szeretek egyedül lenni, ezt akartam csak mondani. Magányos viszont még sosem voltam.

- Vannak ezek a gyűrűk, arról már nagyjából mindent tudok, de mi van most a jövőképeddel ?

- Meginogni látszott, de most új erőket hozó lehetőségeket kaptam. Ugyanúgy New York a hosszútávú terv..és tudod, a miértjére még mindig nem nagyon tudom a választ.

- Igen tudom. (nevetünk)

- De szakmailag is próbálom magamat fejleszteni, és emellett folyamatosan írok, azt pusztán azért, mert muszáj, és mert hiszem, ha minden nap teszem, fejlődök is.

- Ez nagyjából mindennel így van.

- Nem, azért nem mindennel.

- Mikről szoktál írni ?

- Dolgozom egy regényen, ezt olyan fura így kimondani! Már régebb óta. Ez egy fura emlék-pszichiátriai intézetben játszódik, ahol minden betegnek az emlékeivel vannak problémái, de nem valós lelki gondokkal küzdenek, sokkal inkább egy kicsit álomszerű világ ez, ahol különös összefüggésekre bukkanunk a szereplők között. Van egy szívcserés fickó, akinek a szíve tárolja az előző emberrel megélt régi emlékeket, érzelmeket stb..nem részletezem.

- Van már címe ?

- Üveglevelek. Ez a címe.

- Miért ?

- Mert a főhősünk az Idővel levelezik, úgy hogy minden levelét az ablakra írja.

- Érdekes. Ha kimész New York-ba mi lesz az első dolgod ?

- Hát ezen még nem gondolkoztam. Először is, szeretném majd felkeresni, azt a házat, ahol Sylvia Farkas lakott, az a hölgy akinek a leveleire bukkantam, megnézni az utcákat és áruházakat, amikről Ő írt, kicsit idegenvezetőnek használni sorait, aztán pedig elérni, hogy hétköznapokat éljek át ott, ne csak túrista napokat.

- Kiskorodban egyszer adtál egy autogrammot egy osztálytársnődnek, azzal a szándékkal, hogy megfogadd híres leszel. Ez igaz ?

- Így igaz. Nemrég találkoztam vele a buszon, mondta, hogy még megvan. Vigyáz rá. Több ilyen fura dolgot is csináltam kiskoromban, például ott vannak a levelek, amelyeket önmagamnak írtam, és mindig csak egy év múlva olvashattam el őket, és akkor válaszoltam az egy évvel azelőtti kérdéseimre.

- Te jó ég.

- Jó őket visszaolvasni.

- Mondasz pár szót a diplomádról ?

- Jajmár. Dehát úgyis tudod.

- Jó, csak hát az olvasók...

- Majd meglátják, akik kíváncsiak rá.

- Rendben, akkor valami frappáns búcsúszlogen ?

- Már ilyen kategória is van ? Erről még nem is hallottam.

- Minden lehetséges !

- Ez tetszik. Legyen ez : Minden lehetséges.