Szabadság On .

Tegnap kopogtattak a koliajtón. Halk, finom úri kopogás ébresztette fel álmából a csendet.
- Gyere! –üvöltöttem.
Újabb kopogás, kicsit talán halkabb.
- Iiigen, gyere! –folytatom hát az ajtóval párbeszédem.
A harmadik kopogásra ideges székem csikorgása volt a válasz, fel kellett hogy kelljek ugyanis a gépem elől, kinyitni e kéz nélkül érkező személynek az ajtót.
Első benyomásaim még álomszerűnek tűntek ahogy nyílik az ajtó, és az alak mögül érkező zötyögő neonlámpafény lágyan körüllengi a mozdulatlan test mocorgását. De a negyedik másodpercben már kristálytisztán érzékeltem, hogy remeg a lábam.
A Szabadságszobor ácsorgott előttem a folyosón. Egyenesen New Yorkból. Kezében a láng, felfelé emelve.
Tisztán emlékszem, hogy kicsit zavarban volt. Lesütötte a szemét.
Először jobbra tekintettem, hogy van-e valaki rajtam kívül a folyosón, aki láthatja mindezt, aztán ahogy hirtelen balra néztem, és átugrattam zavart tekintetén tekintetemet, megláttam, hogy a folyosó végén két szál cigi szív egy-egy embert. Érzeztem, hogy Ő is kínosnak ítéli meg a helyzetét, ígyhát szó nélkül beengedtem. Máris akadályokba ütköztünk.
Beengedtem volna, ha ugye befér az ajtón, de akárhogy hajíltgatta büszke koronáját, sem oldalt állásban, sem hasoncsúszva nem tudta volna kár nélkül betuszkolni magát a szobámba.
Felvettem a kabátomat. Intettem neki, hogy várjon, remegő kezekkel betettem a zsebembe a bérletemet és egy kis pénzt.
- A Jánoshegyet láttad már ? –kérdeztem kissé nyögvenyelősen, miközben hatalmas lábaival lépdelt mellettem lefelé a lépcsőn, és fejemben csak az járt, mit keres itt nálam a Szabadság Szobor, álmodnék talán, egyáltalán a valóságban sétálunk?
- Letehetem a lángom ? –mondta.
- ööh. Persze. – pörögtem a fejemben az ötletek, dehát hová?? Tegyük a C épület tetejére? Az olyan szilikátosnak tűnhet, vagy csak simán ledobjuk a rétre a hegy lábánál ? Ember nem lesz aki azt egyedül arrébb tudná mozdítaná onnan..
- Hová tegyem? Már fáj a kezem.
- Öhh..felvisszük a kilátóba jó ? Ott majd leteheted.
- Milyen kilátóba?
- A Jánoshegyre. Ott jól fog mutatni.
- Jó.
Ekkor már a koli előtt jártunk, egy két idős hölgy fordult ki a virágosboltból, álmélkodva elmelték magasra takintetüket, aztán legyintettek, művészeti egyetem...valami projekt vagy mi.
Ő a kocsiúton sétált, és sokkal jobb kedvűnek tűnt, mint az ajtómban.. kicsit nehéz volt tartanom a tempót, de igyekeztem mindezt nem tudtára adni.
- Tudod miért hozzád jöttem ?
- Nem.
- Mert te jársz legtöbbször gondolatban rajtam.
Ekkor gondoltam először arra, hogy könynedén ki tudom majd deríteni azt, hogy én csak álmodom, hiszen ha visszamegyek a szobámba azonnal megnézem a Yahoo-s híreket, mert ezekszerint címlapon kéne legyen, hogy eltűnt a Szabadságszobor New Yorkból. há. Szinte mosolyogtam magamban azon, hogy nem járhat túl a saját fantáziám a saját agyamon. Ígyhát tovább kérdezgettem, le akartam buktatni magam !


....folytatjuk