Merthogy már megérkezésünk pillanatában, volt valami kopott cirkuszi karnevál hangulata a városnak. Brüsszel után egyenesen taszító volt, hogy az ember térdig érő szemétben sétál, itt ott egész sültcsirkedaraboktól a narancssárga kalapokig minden tornyosult az utcán, amit kerülgetni lehetett. A Dam téren épp egy fehér Óriáskereket szereltek szét, bár a karneválnak vége volt, a tömeg nem csitult. Ahogy megtalálva s megölelve egymást Zitáékkal, és az újonnan megismert japán Eikoval sétálni kezdtünk először éreztem azt, hogy ez a város, csakúgy mint számomra New York ősz. Vagyis az őszi évszak passzolhat hozzá a leginkább, kecsességében, és hangulatában ez lenne, ha évszak lenne. A Hársfák virágzásának köszönhetően mindenfelől fehér halpikkelyalakú szirmok hullottak ránk, nem kevés illatot zengve a város coffeshopillat-mentes részeire. De csakhamar találtunk itt műanyag vadkacsacsaládot, vízen úszó lakóhajókat, melyek némelyikén rét terül el felül, ettünk garlic szószos sültkrumplit, ám az élményünk egyik legmeghatározóbb szösszenete este várt ránk. Történt ugyanis, hogy Zitáékank az első estére még nem ott volt szállásuk, ahol Dávidnak és nekem, tehát a Centrál Station falai között, melyeken defibrilátolok lógnak (több helyen is csak úgy) integetve elváltak útjaink. Megtudtuk, hogy a szállásunk ugyanis egy másik, kisebb szigeten terül el, ahová ingyenes komp indul 45 percenként. A kompra várakozók legtöbbje biciklis, és a város ezen részén teljesen Velence hangulata kerekedik a szemlélőknek, amennyiben ők is naplementében pislognak erre.
Felszálltunk hát a kompra, sejtésünk sem volt, hogy milyen részlegre érkezünk.
A komp túloldali kikötőjében már volt egy kis fura félelmünk, hiszen csak kiüresedett gyártelepeket, egy két elhagyatottan parkoló autót, és használhatatlan fém roncsdarabokat találtunk. Ahogy egyre beljebb sétáltunk a roncsok között, megpillantottunk egy táblát, ami mögé már csak két guruló száradt kaktusz, egy sivatag és egy üres benzinkút hiányzott volna, olyannyira sivár képpel jelezte nekünk az irányt. Megyünk megyünk, és egyszerre meglátunk egy üdvözlőkaput konkrétan ezt :
Majd beljebb megyünk a felében megtört daru mellett, mely így egy lebombázott Eiffel toronynak tűnt,és kérem meglátunk egy zöld hajót a kikötőben, rajta a Hostelünk feliratával : Marietta. Egy világító üvegház mellett ácsorgott, ami étteremként működik.
Hű - ha. Gondoltuk. A hajó felé közeledve, el kell még meséljek egy-két fura, a képbe nem illő tárgyat. Először is, az egész téren gátfutó versenyre emlékeztető fém tárgyak álltak szépen sorban. A hajó mellett közvetlenül egy egy kannás benzinkút. Dehogy kinek, minek, nem értjük. Kissé hátrébb a "benzinkút" mögött pedig egy lépcső, ami egy hajlított magas napozóágyhoz vezet, de ennek a szerkezetnek a konkrét mivoltáról s funkciójáról még nincs végleges feltételezésünk. Ahogy a hajó bejáratához vezető két kopott deszkára léptünk "ccczzz" hanggal kigyulladt a hajóajtó felett 4 színes izzó. Eltolva a függönyt, megbukva a hajó belsejében lévő fém emelvényben mintha egy brazil sorozatba csöppentünk volna. Bájos recepcióspult, mögötte egy 2 méter feletti holland Kapitány. A plafonról régi világítólámpák, kiselejtezett karácsonyfadíszek, holland, belga, norvég zászlók, mentőmellények valamint halászkötelek csüngnek. A pult fölött kis felirat alkoholosfilccel : Boot tour 5 euro / person. Fölötte kicsi diszkógömb, mellette egy zöld és egy piros lámpa világít.
Olajos kezét törölgetve lépett oda hozzánk a Kapitányunk, hogy bemutatkozzon, a Főnök, a tulaj, ekkor mellette már ott állt a leginkább a Miért Éppen Alaszkából sosem beszélő indián lány asszisztensere- emlékeztető hölgy, aki recepciós posztban tündökölt. A Főnökkapitány mondta, hogy ne haragudjunk egész nap motorcsónakot szerelt ezért ilyen a keze, majd teljes hajóbemutató kiképzőtréningen vettünk részt. Ekkor még mindig azon töprengtünk Dáviddal, hogy hol lehet a honlapon olvasott 8 és 24 ágyas szoba ? Elmondta nekünk, hogy a világító üvegház az egy étterem, nagyon finom. Itt a hajó fedélzetén csak éjfélig tartózkodhatunk, hogy utána senki ne zavarja a lent alvókat. Még ekkor sem feltételeztük azt ami odalent várt ránk. Megmutatta, hogy hol vannak a DVD-k, ha akarunk filmet nézni, és hogy van mikrofona, ha akarunk karaokizni, ekkor én még mindig csak a plafont néztem. Majd elárulta, hogy minden reggel 8tól 10ig finom reggeli vár ránk itt az asztalokon, ja és hogy vasárnaponként ne lepődjünk meg, mert itt a téren bolhapiac van (gátfutóverseny = bolhapiac asztalainak lábai). Ekkor már csak nevettünk...merthogy úgy beszélt, mintha sosem mondana igazat, de mindig minden úgy volt, ahogy mondta. Rámutatott egy lilás színű vén kocsira, mely a hajó mellett parkolt,ablakai belülről fehérre voltak festve, azt mondta, az a dohányzóautó, mert itt a hajón nem lehet cigizni. Majd rámutatott két Kő fejre, melyek kicsit messzebb ácsorogtak, egy az egyes másolatuk a Húsvét Szigeteken lévőknek, azt mondta az egy pub, valahogy fel kellett, hogy hívják magukra a figyelmet, ezért áll ott az a két nagy fej, de a pub egyébként konkrétan a víz alatt van.
Majd mondta, hogy kövessük és lementünk a hajó belsejébe. Ahogy elhúzta előttünk a függönyt, bár én még nem voltam katona, de valahogy mindig is így képzeltem. Egy tucatnyi emeletes ágy,szürke kopott fémből, melyeknek az alsó fele le van takarva vékony plédekkel, hogy sötétebben tudjanak aludni, az ott alvó vendégek. A zuhyanzó ajtaja körül narancssárga neoncsík, fölötte kis óra szépen 11 -re állítva, merthogy csak addig szabad zuhanyozni. Nagy léptekkel a hajó orra felé vettük az irányt, és az utolsó ágyra mutatott, én csak a padlót néztem, merthogy a padló kiselejtezett, vagy talán fel nem használt tejesdobozok sokaságának mintájából volt el pvc-sítve. Az ágyunk egyetlen negatívumának azt a tényt emelte ki, hogy pont a wc mellett van, és hogy éjjel ide jár mindenki pisilni. Majd mondta, hogy most megmutatja a fiú meg a lány wc-t. Hát én mondom, hogy ha erre azt mondjuk hogy Hundertwasser tervezte, akkor akárki elhiszi. Merthogy kérem a wc konkrétan a hajó orrában van alul, ami ezáltal ferde, ferde a csap, és ferde a fal. Az ember, legalábbis magamfajta szerencsétlen kákabélű már alapból szédül egy hajón ami egy vízen áll, nem még úgy ha egy ferde falú mosdóban mos kezet. Egyébként ez az ember, úgy ítélte meg, hogy a wc-ben jó lesz a kék fény, és hogy nem gond az, ha a másik női zuhanyzó konkrétan a wc fülkében van, - vagy csak én nem ismerem a pisilünk és közben zuhanyzunk holland szokást -, és hogy jól nézne ki a csap fölé egy digitális képvetítő, ami képeket vetít Hollandiáról. Dávid jóvoltából be kellett, hogy nézzek a férfi zuhanyzóba is , nekik ugyanis olyan hidegmelegvíz szabályzójuk volt, ami kint a falon tartózkodik, tehát miközben magadra húztad az ajtót, ki kell nyúlj valahogy felette ? vagy rajta át ? hogy beállítsd a vízet.
Miután megkaptuk a plédeket, meg a huzatot, ellépkedett tőlünk a Kapitányunk, és én akkor először éreztem azt, hogy vagy a holland Üvegtigrisbe vagy egy Emir Kustorica filmbe vitt minket az élet. Szóval a mi Lalinkat én innentől kezdve Ladik Úrnak hívtam... esténként a világító üvegház mellett zene szólt, és az emberek tüzet raktak, mely felett színes izzók égtek. Az első esténk meghatározó zenéje az Arizónai Álmodozók betétdala volt. Ekkor mondtuk először Amszterdamban, hogy "ilyen nincs". Másnap estére már tűzfújó barátok is ellepték a teret. Kezdetben egy helyi kakasfiú, aki meglehetős adag önbizalommal és úgy 34 kg rasztahajjal fújta melletünk a tüzet. Ez ugye egészséges esetbe úgy néz ki, hogy áll a tűzfújó, kezében a fáklya, ráfúj, bhummm, és a fáklya mögött fénycsóva lobban.
Namost ezt néztük egy darabig, de ekkor egy Marilyn Manson stílusú fiú úgy érezhette, hogy ezt neki is ki kell próbálni. A Pikk-pakk tempójú oktatókurzus után a látvány döbbenetes volt. Merthogy Marilyn srác barátunk valamilyen oknál fogva úgy fújta négyszer is a lángot, hogy bhhhhummm lángcsóva, fáklya és hopp egy adag láng az ajkán. Valamilyen technikai malőr révén az ő száját nem hagyta érintetlenül a tűz, vagy a szájpadlása lángolt, vagy a szakálla ezt csak ő tudhatja, mindenesetre a látvány egyszerre kacérkodott a horror -cirkusz és a performance küszöbeivel.
Voltunk az Anna Frank házban is, ahol sikerült megtapasztalnunk, hogy mi az előnye a holland embereknek. Az, hogy felismerhetően óriásiak. Mert az, hogy úgy nézek egy képet a falon, hogy ha jobbra és balra nézek egyaránt egy egy derekat látok csak itt történhetett meg. Én még kutatom az okát, hogy mi a bánatért nőhetnek ekkorára, de legalább jobban kiszűrhető, hogy ki a valódi holland, míg Brüsszelben nehéz lenne megállapítani, hogy na ez egy belga úr itt előttem, itt konkrétan tudja az ember, ha fejmagasságba egy derekat lát, akkor a derékhoz tartozó egyéb testkiegészítőnyulványok egy holland embert fognak össze.
És volt szerencsék betérni a Rijksmuseumba is, ahol nagyon nagy örömömre most itt tartózkodott pár Vermeer kép Washingtonból. Hosszasan ücsörögtünk előttük, meg az Éjjeli őrjárat előtt is, amiről én csak most tudtam meg, hogy ezek a kedélyes hollandok milyen lazasággal suhintottak le egy szeletet a kép bal széléről, merthogy nem fért be az akkor még Dam téren lévő egyik kiállítótérbe. Még jó, hogy a Vermeer képek viszonylag kicsik.
Pillanatok alatt suhant át rajtunk ez a három nap, de a hulló halpikkelyeket sosem felejtem, ami által olyan maradandóvá vált a szemünkben Amszterdam, és a vasárnap reggelt, melyen Ladik Úr leült mellénk reggeli közben, hogy bemutassa az egy euroért vett Dikki Dik dagadt macskáról szóló képregényt, mely szerinte jól mutat majd a Rembrandt reprintekkel ékelt falak előtt álló régi szekrényén, s vett egy görkorcsolyát is, ami pláne hasznos egy ilyen hajón, amit aztán előttünk felpróbált, s ami által az eddigi 2 m 5 cm helyett most már 2 m 15 cm-es emberként láttuk. Az utolsó képünk róla az, hogy van a piac, nagy nyüzsgés, és van egy mosolygó fej a piac fölött ami ide -oda száll, merthogy onnantól kezdve görkorival közlekedett. Ám mire a komphoz indultunk újra otthon termett, most épp egy régi varrógéppel és annak asztalával a kezében, jó lesz kisasztalnak ! Újságolta.
És végül képek a hajónkról, kívül, belül...........
