Két dolog, amit nem árulhatok el Önöknek

Az egyik, hogy tavaly egy szép tavaszi estén találkoztam Zitával. És úgy gondoltuk ne sétáljunk csak úgy üres kézzel, vegyünk egy forrócsokit a McDonalds-ban és azzal menjünk. És merthogy a MOM park előtt találkoztunk adódott az alkalom, hogy besétáltunk a földszintre, hogy felmenjünk a McDonalds-ba, de még beszélgettünk beszélgettünk, olyannyira, hogy közben meg is álltunk. Este fél kilenc körül lehetett. Ahogy ácsorogtunk a korlátnak támaszkodva, a periférikus látómezőm egy életlen pixelmezőjében feltűnt két EMO kamasz. Egy fiú és egy lány. (Vagy egy lány és egy lány ? Vagy egy fiú és egy fiú ?Mondjuk inkább úgy, mivel EMO hullámban nehezen elkülöníthetők a nemek, hogy feltűnt két EMO csík.)
Azt egyébként csak utólag tudtuk visszapörgetni emlékezetünkben, hogy már akkor is nagyon nevettek valamin, de semmi figyelmet nem szenteltünk nekik. Pláne nem feltételeztünk összefüggéseket a nevetésük és köztünk. Egészen addig nem, amíg azt nem tapasztaltuk- a másodperc törtrésze alatt -, hogy odafutnak hozzánk, és az utolsó éles kép amit a fejemben látok, az egy XXL -es méretű Lays Chipses zacskó ami a kezükben van, és amivel egyenesen a fejünk felé rohannak, és kérem a fejünkre öntve (még mindig két másodpercen belül vagyunk) továbbrohannak a kijáraton át. És zsupppsz eltűnnek.
Én pislogtam. Zita azt kérdezte : "Ez valami performance ?" Én pislogtam tovább, és szedegettem ki a hajamból a paprikás ízesítésű darabkákat.
Természetesen annyira abszurd volt a szituáció, hogy a kezdeti felháborodás után elkezdtünk nevetni, röhögőgörcsöt kapni, hogy hát ilyet még kitatláni sem lehet. Vagy ez miért jó ?
Namost, ez a jóízű nevetés addig tartott, amíg nem realizáltuk, hogy most kívülről úgy festünk, hogy ott állunk egy halom kiöntött chips felett és ezen még szakadunk is, mint két definiálhatatlanul ostoba plázacica.
Röhögés sztornó. Felkapkodtuk a nagyrészét és finoman távoztunk a helyszínről.

A másik, hogy én 21 éves koromig meg voltam győződve arról, hogy René Magritte nő volt.
De miért? Ebben még mindig kételkedem egy kicsit. Lehetett például annyira szürrealista (nő), hogy Önmagát egy életen át férfiként ábrázolja.
Ez csak onnan jutott, most eszembe, hogy az Ő, számomra" láthatatlan" képei ihlették legújabb animációmat. A Magritte Múzeum egyike volt azoknak a dolgoknak, amikre a leges legkíváncsibb voltam ittartózkodásom során, és hát kérem éppen felújítják. Olyannyira, hogy már mindenhol ezt reklámozzák : Június 2-án nyílik a Magitte Múzeum...június 2-án, mikor én már 1370 km-rel távolabb leszek a Múzeum bejáratától, mint most....
Animáció hamarosan itt : http://szofita.blogspot.com/