Hidegzuhany - Melegzuhany

Hiszen nyilván nem csak a plüssmaciröntgen-felvételekből meg a cseresznyés ízű sörökből áll Brüsszel. Számtalan kisiklott élet, és szomorú szempár, melyek mélyén látszik, gazdája kényszerből hagyta el azt az országot, ahol amúgy lehet, hogy boldogan leélte volna életét. A márciusi hónap legszomorúbb pillanata az volt, mikor láttam egy kínai bácsit, teljes hajléktalan öltözékében egyetlen furcsa momentum a hátán porosodó hátizsák volt, mintha egészen a Nagyfaltól idáig gyalogolt volna. A supermarketben állt sorba, egyik kezében egy egy eurós, másikban meg egy kinyithatós tetejű babkonzerv volt. Kezei olyannyira szárazak voltak, hogy a repedéseibe beköltözött a kosz. Remegett a tenyere, de ahogy jobban megfigyeltem az egész teste. Ácsorgott , ácsorgott, de egyszer csak nem bírta tovább. Felpattintotta a konzervdobozt, letörte a tetejéről a fém részt, meghajlította, és azt használva kanálnak elkezdte enni a konzervet. Először csak nagyon finoman, hoyg el ne vágja a nyelvét, de aztán egyre mohóbban. Mint aki az életéért eszik. Döbbenetes kontraszt volt a rogyadásig pakolt bevásárlókocsis anyukák között ez az úr.
Viszont tegnap újabb szomorúság tanúja lettem. Este kilenc óra múlt pár perccel mikor a villamoson ültem. Egészen nagy tömeg volt, talán a pénteknek köszönhetően. Anneessens megállót hagytuk el épp, mikor magam sem tudom miért felfigyeltem arra a 30 év körüli talán iráni, vagy arab ? férfire, aki a nagy tömegben épp mellém keveredett.
Finoman megkérnék most minden kedves olvasót arra, hogy csipetnyi fejtörés nélkül saccolja meg nekem, hogy mekkora az esélye annak egy életen át, inkább hogy hányszor fordul elő egy emberrel az életében, hogy idegen ember ájul az ölébe ?
Kis szünet.

Köszönöm.

Nos, én arra tippeltem volna, ha előtte megkérdezik tőlem, hogy életenként félszer. Mindenesetre beleestem a statisztikát igazoló kis példahalmazba. Arra lettem figyelmes ugyanis, inkább riadt, hogy ez a férfi hirtelen az ölemben, majd a lábamon át a talajon fekszik, pontosan előttem.
Ami a legborzasztóbb volt az egészben, hogy körülöttem mindenki felállt, vagy finoman arrébb ment. Az én lábaim a földbe gyökereztek. Először azt gondoltam, hogy meghalt. Mert úgy esett össze, mint ahogy egy lavór víz csattan a talajon. Ahogy riadtan ránéztem, az volt a legborzasztóbb, hogy megláttam, a szemei nyitva vannak. Rám néztek, de mintha átnéztek volna rajtam. Se kép se hang. Egy férfi és én is megráztuk finoman, de semmi. Remegtek a kezeim, de arra gondoltam, hogy most pofon kell csapjak - életemben először- egy férfit. Nagyot nyeltem, ekkor már az ájulás határán voltam én is. A szemei még mindig nyitva voltak. Felemeltem a kezemet, de akkor megrándult, megrázta a fejét, becsukta a szemét majd azonnal kinyitotta, és szemmel láthatóan nagyon megijedt. Hirtelen felpattant, de azzal a mozdulattal zuhant vissza, ám ekkor szerencsére már én is álltam és a karjait fogva próbáltam lendíteni az ülésem felé. Leült. Mérhetetlen hálával a szemében. Olyan fehér volt, mintha a falat néztem volna. Még a kezei is. Úgy éreztem, hogy hárman lehetünk a villamoson : ő, én és a halál.
De szerencsére nem halt meg. A Bourse-nál leszállt. És eltűnt a tömegben.