Levél Önmagamhoz (2012 április hetedikére)

(igen én is megdöbbennék ha más blogjában olvasnám. De kiskoromban egészen 7 éves koromtól 12 éves koromig működött a dolog. Azon a napon mikor a karácsonyfát kellett lebontanom a nagymamám hűvös szobájában, -azért ott mert ott nem hullajtja úgy a levelét -. Általában a tűlevelek felporszívózása után, minden évben írtam magamnak egy levelet, az akkori félelmeimről, "problémáimról", hogy hogy izgulok a zongoravizsga miatt kb...stb. És bizsergető öröm járta át a szívem, mikor egy év elteltével a Karácsonyfa díszítésekor elolvashattam a levelet. A levelet amit önmagamtól kaptam. Láttam ugyanis amit akkor onnan még nem. Megoldódtak a problémák. Már nem féltem azoktól amiktől akkor.)


Nos Kedves Zsófi,

itt ülsz Brüsszelnek eme szokatlanul kanyargós utcáinak egyikében. Név szerint a Rue de Marché au Charbon-ban. 2009 április hetedikéjén, 17 óra 42 perckor. Megadatott a lehetőség amire annyira vágytál. Hónapokat tölteni külföldön igen. És amire továbbra is vágysz, mert csak megerősítette benned mindezt.
Rájöttél arra is, hogy milyen jó célokat úgy magunk előtt látni, hosszútávon, tudni az utat, és az irányt amerre megyünk. Ám van akkor is sok minden ami mint egy pókháló beszövi most mindezt. Ami most a legnagyobb félelem benned az a diploma utáni nagy kérdőjel. Hogy hol és hogyan tovább ? Persze, nem kell leírjam neked a képet, mely a fejedben él, hogy hol és hogyan tovább, a félelem oka sokkal inkább a mindennapi életembe nyúló szálak mennyisége, hossza, erőssége.
Fölösleges ezen most aggódnod, és lám mégis ezt teszed. Elvonva ezzel a jelenben megélhető boldog percek számát. Csak magadat hibáztathatod. Ha ilyen beszari vagy, szarakodj.
De ha nem, akkor ragyogj. Merj ragyogni, mert amíg visszafordíthatatlan problémáid nincsenek addig élni csak így érdemes. Nem bölcsködöm neked. Kissé nevetséges lenne, hiszen jól ismersz. Csak kérlek bízz abban, aki nagyon vár rád a jövődben : önmagadban, az egyetlen dologban amiért felelősséget vállalhatunk.


üdv 2009-ből
zsófi