Nem győzöm tanulni az olasz konyha rejtelmeit ! Ezután kis eper, banán, csokikacsák, Bush. Mármint a sör... bár most célszerűbb lenne Obama néven futtatniuk.
Ma pedig elhatároztuk, hogy ellátogatunk a Tengerhez.
A Tenger örök. Nem is tudom, talán még sosem hiányzott ennyire a tenger mint itt. Úgy vártam, hogy láthassam, mint még soha. A lehető legangolosabb időt fújta felénk a szél Anglia partjai felől, de nekem valahogy ebben a szokatlan szürkeségben, a köd állandó életlenségében, az egész sokkal érthetőbb volt. Lehet, hogy ennek pusztán csak az az oka, hogy ilyen időben még sosem láttam tengert..de az egészben volt valami megfoghatatlan derű. A parton egy ember hegedűn játszott..tucatnyi embert sem riasztott vissza a ködös idő. Az emberek úgy sétáltak mint a Black "Wonderful Life" című klippében. Valahogy ez a szám jutott az eszembe először akkor, amikor azt a nénit megpillantottam, aki ült a parton és révedezve nézte az embereket akik a vízhez futnak. A gyerekeket, akik sárkányt eregetnek. Valamikor, számára talán nem is olyan régen, babakocsiban ült, mint ahogy most az unokája, s most kettejüket együtt segíti a lánya.
Nagyon jól éreztük magunkat Oostende-ben. A borongós idő olykor a legszínesebb emlékekké változik. Sok mindenen gondolkodtam a parton, és jó volt hogy végül Steve-vel és Ismael-lel bevállaltuk a tengerben futást. Aztán elsétáltunk a halpiacra, ahol megannyi ínycsiklandozó rák mellett én végül a rántott tintahal és garnéla mellett tettem le a voksom.
Azt hiszem nagyon fontos, hogy az ember ne lakjon túl messze a tengertől.
http://www.youtube.com/watch?v=GqJ4N6Z7l00&feature=related
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése