Házibuli

Tegnap házibuliban voltunk. Nagyon jó kis beszélgetős est volt.

Kiállítás

Ma illusztrációs kurzuson kiállításra látogattunk az Automates Galerie-ba ! A tanár, aki egyébként a legszimpatikusabb az összes közül, - én Holle Apónak hívom már-már annyira kedves - már előre magyarázta, hogy lesz majd valami feletébb érdekes ami nekem nagyon tetszeni fog.
A galéria nagyon elegáns kis hely, nagyon kedves a tulaj, mert a végére vele is mergismerkedtem ! ! Mindenféle "automata" szobor volt kiállítva, amin ha megtekertünk valamit megmozdult valami...ám az én szemem egyből a sarokban világító vitrinre tévedt. Ott ugyanis MINIATŰR AUTOMATÁK voltak ! Az angol L&A St-Leger nevű kis vállalat(Laurence and Angela) kifejezetten gyűjtők számára készít miniatűr mozogni tudó figurákat. Nem ömlengek tovább, hiszen nyilván nem állt rajtam kívül senki 25 percig a vitrin előtt. De azért a képeket megmutatom, a honlapjuk ,megdöbbentően semmilyen, ám az installálás gyönyörű volt, angliából 25 fontért lehet megrendelni darabjukat, itt 100 euróba kerültek.

A katasztrófafilm jelenet

Tegnap beszorultunk a villamosba. Helyesebben szólva elakadt a villamosunk a Lemmonier és Anneessens megálló között, ugye a föld alatt vagyunk, teljesen metró hangulat, csak hát ez mégis villamos. Ekkor még vágóképként becsempésznek elénk két tündéri belga kislányt, az egyikük az apukája ölében a másik az ülésen viháncol és közben kő papír ollót játszanak. Kezdetben ez mindenkire jó hatással volt. Még nem sejtjük a veszélyt, a SZÖRNYET aki felettünk már pusztítja New York áram nélkül maradt utcáit ! ! !
Bár néha elment az áram, ilyenkor a mellettem olvasni próbáló belga hölgy mélyet sóhajtott. Aztán úgy húsz perc után a kislányok közül az egyik úgy gondolta, itt az ideje egy sírás hadművelet elindításának. Persze gondolom, hogy közös érdekképviseletből tette, remélve hogy így hamarabb kijutunk, mindenesetre olyan intenzíven képviselte az érdekeinket, hogy a mellettem lévő hölgy becsukta a könyvét, az előttem ácsorgó srác elővette az Ipodját, a kislány testvére pedig úgy érezhette, hogy ebben a szituációban nem hagyhatja egyedül nővérét, Ő is bekapcsolódott a síró klubba.
Ezután még tíz perc következett a zárt ajtós álló villamoson, ami meglehetősen feszült hangulatban telt.
Majd egy recsegő hang elmondta az utasításokat és az ajtók kinyiltak. Egy teljesen sötét alagút közepén vagyunk, ismétlem, fura csend honol a filmben. Egyesek kendőiket az orruk elé téve lépik át a "küszöböt". A villamos és az alagút fala között egy kb. 50 cm-es perem húzódik, pont olyan amin ha amerikai katasztrófafilmben lennénk előtte megmutattak volna egy sunnyogva rohanó patkányt. Szóval ezen a peremen oldalt fordulva araszolunk egyenként. Itt már látnunk kéne, hogy messzi az alagútban ömlik felénk a víz ! De mi csak szépen csendben vonulunk.
Itt ott egy-egy neon van a falon, ami által az alagút tulsó szélén hatalmasra nagyított emberalakárnyékok suhannak mellettünk. Egyszercsak kis fényt látunk !! ! és egy tucatnyi bámészkódó embert, finoman átlépjük az "életveszélyes belépni" táblát hátulról, és már kint is vagyunk.

ezt ma kaptam ! ! !

Bruno a Belga

2007 januárjában váltottuk egymással az első leveleket, mikor én még teljes gőzzel az 1926-os Ausztrál - Angol ckrikett meccsre kiadott limitált szériás Thornes Toffe márkájú fémdobozt kutattam, de pusztán 9 db másik dobozt találtam nála, amit ez elmúlt 2 év alatt szépen el is cserélgettünk. Akkor még nem hittem volna, hogy egy napon egy kocsiban ülünk...

Brunot egy magas, vékony, öltönybenalvó, üzletembernek képzeltem, aki naponta repül át kontinenseket az apple-air szárnyán, és hobbiból 600 euros fémdobozokat vásárol.

A valóság : Bruno egy alacsony, pocakos, kopaszodó RENDŐŐR.
És fémdobozokat gyűjt ! Még mindig mosolyra fakadok, amilyen akcentussal kicsattant a száján az a mondat, hogy :"Im a policeman -eeeeh" Mert azt hogy "eeeeh" minden mondatának végéhez hozzáfűzte. Ez kezdetben még nem annyira, később már kissé fületszúrt...Szóval ácsorogtunk egymás mellett úgy 27 másodpercig az Ibis hotel bejáratánál, hajnalok hajnalán, a sötétben, ahová a találkozópontot rögzítettük, ilyen precizitással :
mert ugyanis Ő meg volt győződve, hogy én idősebb vagyok, én meg ugye meg voltam győződve hogy egy terepmintás nadrágban, hatalmas sörhassal ácsorgó, kis kopasz emberke nem lehet Bruno. Mondta persze, hogy Toyotaja van, arról felismerem, de ez számomra olyan, mintha azt mondanám most Önöknek, hogy "holnap akkor találkozunk ! A Hartwig und Vogel-es fémdobozban jövök ! " de legalábbis hasonló.
Szóval a megdöbbenéseink után jókedvűen huppantunk a Toyotaba, és máris elkezdtük vesézni a fémdobozok világát. Megdöbbentően jó érzés, mikor az ember egyfajta hobbiban hasonló lelkesedőkre lel.(egyperces néma csönd a Kapirgálófórum rajongóiért) Az, hogy nem kell magyarázkodni, hogy menjünk külön a piacon ! Mert ez EVIDENS..hogy külön rohanunk, és mindenki kutat, és az hogy a piac után a kocsiban ülve mindketten fel tudjuk idézni az összes látott fémdobozt, hogy a Bensdorpos kakaó doboznak jó ára volt, dehát milyen csúnya volt a teteje, és hogy a Nestor cigisdobozból a legkisebb már nem annyira eladható Ebay-n mint két évvel ezelőtt. Óriási élmény volt, bár fémdobozt nem találtunk, a piac teljesen lenyűgözött. Olyan tárgyakkal volt ugyanis teli, amelyet az Ecserin nem sűrűn látni, ott volt egyből a bejárat mellett egy hatalmas indiai elefánt ! PL :egy klippbe, vagy egy filmbe rendkívül izgalmas kellék lehetne, bár én még egy lakásba is el tudnám képzelni.






Aztán volt egy csomó vidámparkból kiselejtezett "kellék". Mmmmm. Kis autók, meg hintalovak !
A kopott szekrények varázsáról már ne is ömlengjek.
Az utolsó mondat, amit meg kell osszak Önökkel, hogy Bruno egy másik bolhapiacra is átvitt, ami sokkal inkább zsibvásár hangulatú volt, és az Árpád hídhoz hasonló híd alatt húzódott, Duna nélkül. Szóval ott ácsorgott egy nagy kartondoboz az utolsó árusnál, akihez igaziból senki nem nagyon ment oda. Szőnyegeket árult, meg egy két lim-lomot. Nem tudnám felidézni pontosan, hogy miért de olyan egyértelműnek tűnt, hogy nekem bele kell nézni abba a kartondobozba.

Hát ez volt benne :

IKErA

Ma bevallom egy kicsit "otthon" voltam. Ugyanis az itteni IKEA bejáratától keltett térelrendezés megdöbbentően ugyanazt az elvet követi mint az Örs Vezér terén. Jobbra a százforintos hot-dog ok országa (itt 65 cent), balra a gyereköngyilkosságok golyóföldje, felettünk pedig az étterem.
Nem hezitáltam a kedvenc svéd húsgolyóim láttán, hiszen mondom, "otthon" voltam. És még a tömeg sem zavart, hiszen hozzászoktunk, síró gyerekek a sorban, és az ingyenkávét kétszerivók hada. Semmi nem riasztott vissza. Egyetlen megdöbbenésem pusztán : a beltéri lakásokban ülő, álló, evő, kendős nénik látványa volt...amiből azért otthon kevesebb van.

SOldout

19 :02 Ne kérdezzék milyen márkájú kocsival, de olyannal ami gombnyomásra : "trrrrrr" behajtja visszapillantó-tükreit, - indultunk el kettesben : Parvine és én A Koncertre. Parvine akinél lakom, leginkább Sophia Loren belga kivitelben (Iránból importálva), hatvanötéves topmodell, akiről sosem hinnénk hogy a nagymamánk is lehetne. Szóval az Ő legkisebb lánya Charlotte menő belga zenekar frontasszonya, az elektronikus ütemeket pedig bartája: David idézi elő. Vipjegyünk volt, de azért időben elindultunk a 19:45 ös kezdetű eseményre.
Ami újat tapasztaltam Parvine-nal az utunk során :
Megláttam Őt először piros kötött sapkbán.
Rúzsozott szájjal.
Hallottam Őt franciául káromkodni vezetés közben.
És egyszerre szisszentünk fel a körforgalomban tolató kamion láttán.

A pisilő kisfiú melletti utcában találunk parkolóhelyet.. "trrrr"visszapillantótükör behajtódik.
Az idő pontosan :19.30.

19:38.Bentvagyunk. Kissé hezitálunk, hogy itt lesz-e a koncert, mert Parvine szerint nekik nincs dobuk ! Márpedig a színpad közepén egy hatalmas rikítózöld színű dobfelszerelés pihen.

19:41. A ruhatároslánytól megtudjuk, hogy a Soldout koncert 21:30-kor kezdődik. A jegyen csak a kapunyitás időpontja látható.

19:45. Négyesben ülünk egy asztalnál : Parvine, én, és két darab cseresznyés sör.

Ami azt illeti szó szerint jól eltöltöttük az időt a sörök társaságában. Beszélgettünk Parvine másik két lányáról, és sejtelmesen ugyan de finom családi titkok elevenedtek fel szemeim előtt. Mint ahogy minden családnak megvannak a maga érthetetlen szövődményei, ott volt rögtön Parvine középső lánya, aki nem jött oda köszönni az anyukájának. Ekkor már mindenkivel megismerkedtem én is. A legidősebbik lánnyal, és annak belga férjével, a középső lány török fiújával, a gimis osztálytársak hadával, akik között ott volt Dimitrij "The Greek" azért ez a neve mert az osztályban volt egy Dimitrij "The Russian" is...szóval a görög fiú, aki aztán annyira bemutatott mindenkinek, hogy az egyik belga osztálytárs azt feltételezte külföldi zenei menedzser vagyok. (ez eddigi legjobb titulusom) (a legrosszabb pedig mikor azt kérdezik, hogy abból az országból jöttem-e, ahol megölték azt a francia erasmusos lányt?)




A koncert második számának végén, ami az "I don't want to have sex with you" címet viselte
jöttem rá arra, hogy a fülsüketítő fütyülések a számok végén Parvine szájából erednek, aki ekkorra már topra vetkőzve ugrált mellettem. Iszonyú aranyos volt. A lánya egyébként ugyanúgy néz ki mint Ő fiatalon, még a szemüvegük is ugyanaz :

http://www.youtube.com/watch?v=z38CnEfEBNI&feature=related

Map Narration - kurzus a javából

Havas hajjal, piros arccal, kissé riadt tekintettel érkezem az órára. Úgy tudtam a főépületben lesz, de nem, ez rendkívüli alkalom a Rue de la Victorie-n (ami 15 perc gyalog a főépülettől). Természetes, hogy már mindenki ott ül szépen körben egy fehér asztalnál. Egy lány mellett van csak hely, gyorsan lehuppanok, mintha világéletemben erre az órára jártam volna. Vajon miért pont mellette volt hely ?

Erre úgy körülbelül öt másodpercen belül jött a válasz, ahogy mondani akarta nekem, hogy : Bonjou -.----csahéá. Tüsszentett. Nem annyira nőieset.
Aztán úgy tudnám körülírni a beszélgetésünket :
Egy kérdés, egy tüszentés, egy választüsszentés, végül egy válasz.
Az óra franciául zajlik, és annyit takar hogy mindenki bemutatja átfogóan az eddigi munkáit.Tüsszentés.

Dunán innen s Dunán túl

Van egy dolog, amit alig veszünk "észre" Budapesten. Csak úgy átzötykölődünk felette.
Vagy a rakpart széléről nézzük, hogy kiöntött már megint.
Sápítkozunk, hogy ki ugrott s kit löktek belé ?!?
Pedig mennyire csodálatos is, bárhol járunk-kelünk épp Pesten vagy Budán az ember mindig tudja mihez tartani magát. Tudja merre van észak, s merre dél. Mi fölött megy át keletről NYugatra a nép (Nap, csak ez nem rímelne). Van minek a partján sétálni este, áprilisi szellőket keresve. Van mi tükörként szolgáljon az esti fényekhez persze. Hogy MMS-ként az ember szívbillentyűjébe rejtse.

Képregényélet

Miután tegnap az olasz lányoktól megtudtam, hogy ők nem vették fel az agrsszíven gesztikuláló tanárral egybekötött Visuelle Communication-t, hanem helyette képregény kurzusra járnak, amolyan aranymetszetes kompozícióval nekem is felcsillant a szememben egy fény.
És egészen az iskoláig figyeltem az EKG-hullámokra emlékeztető háztetők vonalát :







Megdöbbentő tapasztalatokba ütköztem. Nemhogy képregény kurzus, ez kérem képregény-szak! ! Öt éven át képregényeket rajzolnak a tanoncok, és aztán egy képregénnyel diplomáznak. Ott ült a sarokban rögtön egy impresszionista festőnek kinéző fiú, aki Nagy Marcival vetélkedő rajztudással ontotta magából az efféle rajzokat :



szóba keveredésünk során kiderült, hogy Montrealból jött, szintén Erasmussal, de valójában orosz, az apukája animációs filmrendező Canadaban, az anyukája pedig most épp Hollywoodban jelmeztervező.
Ühüm.

Aztán szóbaelegyedtem a belga fiúkkal is, ők ugyanis sokkal kommunikatívabbnak bizonyultak az eddigi belga osztálytársakhoz képest, teljesen odavoltak a gyűrűimért, és a showreel-em címét többen gondosan feljegyezték. Aztán ámulatomban kérdeztem őket, hogy akkor diploma után irány a képregénygyártás?? És ők is majd ott fognak ülni pár év múlva Annecy-ban és nemcsakhogy dedikálnak de rajzolnak is pár figurát személyesen a képregénybe, ha megvásárolod... de a válaszuk elkeserítőbb volt. Ugyanis nagyon nincs munkájuk. ami eléggé megdöbbentett. Az egyetlen megoldását az életbenmaradásnak egy gazdag feleségben látják. Ezt szó szerint mondta az egyikük. Ezután megkérdezték, hogy én gazdag vagyok-e ?

Eső után a Nap

A tegnapelőtti és azelőtti nap reggeléről hasonló benyomásaim voltak: Popcorn pattogtatás zaját hallani.
Csukott szemmel várom, hogy elérje orromat az illat.
Mmm.. tetszik a hangulat.

A zaj folytatódik.

És hirtelen felébred az agyam.
Nem ez nem popcorn ! Ez a brüsszeli vízszintesen eső eső. Itt kopog az ablakon. Pont olyan szögben száll alá az égből ugyanis, hogy nem lehet 2 másodpercnél tovább nyitva az ember szeme.
Miután bekeveredtem az egyetemre hatalmas örömömre Erasmusos diákokba botlottam. Egészen pontosan ötbe. Két olasz lány, egyenesen Velencéből, eufórikus öröm tört ki rajtunk, hogy végre olyan diákokra leltünk (értsd :én rájuk, ők pedig rám -a szerk.) akik nem beszélnek franciául. Ugyanis a többi Erasmusos lány Franciaországból, az egyetlen egy "hegyetnyelt" swájczi fiú, pedig Swájc franciául gondolkodó részéről érkezett.
Szóval máris megvolt a közös szál, és az első közös téma :Sammy úr, és a szobatalálás.
Én eddig még senkinek sem mertem hangoztatni, hogy Sammy úr milyen kedvesen beígérte nekem a szoba keresésében való segítséget, s aztán milyen szelíden megfeledkezett erről informálni engem, hiába küldtem rá már-már animálódó kérdéseket...nem, ezt afféle tabutémaként süppesztettem magamban, egészen tegnapig, mikor a két olasz lány első kérdését meg nem hallottam. Igazi olasz módra emelkedett a hangjuk már a kérdés elindításakor : hogy nekem segített-e Sammy úr olcsón szobát találni?
Kiöntöttem a lélektabu tarsolyt.
És ekkor indult el a lavina...ami egészen odáig fajult, hogy olaszul kezdtél el szidni szegény Sammy úrat,két lépésre a titkárság bejáratától, és hogy majd ezt közölni is szeretnék vele.
Szóval ezzel a lendülettel indultunk el hárman a piacon át vezető animációs óránkra.


Valamint tegnap még beruháztam a két napon át hezitált futócipőmre...és most már nagyon örülök neki, és nem gondolok arra, hogy ebből a pénzből megvehettem volna a Jimmy Corrigan képregény egyharmadát. Reggelente el kell menjek futni, ugyanis nagyon hiányzik az épkézláb mozgás. Úgyhogy hezitálás lezárva.

Le déjeuner des canotiers

Nos, Kedves Dufayel Úr,
Lehet, hogy senkinek nincs üvegből a lelke.

Az első magyar szó...

"-Bukta ! "

Bukta. Mmmmm. Milyen gyönyörűséges szó is ez.
Eszembe jut az a típusú bukta, amit általános iskolában találtam olykor a tízórais zacskómban, jobb esetben a könyvek rápakolása nélküli állapotban, nagy, porcukrostetejű, friss bukta, amibe az ember akkora lendülettel harap, hogy porcukros marad az orra, és lám semmi.
Az első harapásnál ugyanis sosem lehet eljutni a lekvárig. Nem tudom miféle buktamarketing ez, de kellőképp motiválja a buktafogyasztót a második harapásra, ahol releváns jutalomként értékeljük a lekvárt, mely egyfajta "aha" éléményt és nyújt, és a bukta azon részéig való újra eljutásig, ahol újra lekvármentes terültere érkezünk, az embert valami szokatlan bizsergés járja át, hogy lekvárra bukkant a buktában !

Mindenesetre Ő egy kis Westhigland Uszkár Retriwer szerűség volt, aki 25cmes magasságával nem törődve ugrált, fortyongott, kapart, remegett, loopolodott és nyűszített egyszerre a lábamnál amint a Magyar Intézetbe léptem.

"-Gyere be nyugodtan, nem bánt." -mondta kissé irónikus mosolyt vetve a srác, aki épp képeket akasztott létráról a falra. Monty Python módjára ugye most az következne, hogy én mosolyogva beljebb léptem, a kutya rámugrott széttépett, a srác a vásznat mellémtartotta és jövőhéten Gesztusfestészeti Tárlat nyílik a brüsszeli Magyar Intézetben, de nem. Semmi ehhez fogható nem történt, mert amint átléptem a kutyát, a helyére osont, én meg kaptam jó kis meghívókat mindenféle eseményre. Holnap példeul Jazzkoncertre megyek.
A képen az önbizalomteljes Magyar Intézet oldalfala látható.

EU szárny-adó

Ezúton szeretném "felreppenteni" az ötletemet, nem titkolván mélységes tiszteletemet a Kapirgálófórumról idetévedt olvasóim (inkább olvasóm) előtt..hogy terjesszük fel az Európai Uniós Nemzetközi Cserekapcsolatok Tanács egy WWF- fel koprodukciós pályázati projektjeként a Galamb Erasmus létrejöttét.
Nagyon egyszerűen képzelem el a dolgot.

Fogunk egy nagy hálót a Nyugati Pályaudvar és a Blaha Lujza tér környékén és a legcsúnyább féllábú, félszemű pesti galambok közül bekebelezünk egy nagy tucatot.

Nos, Brüsszelben ez hogy nézne ki ?
Az itteni, háromszor akkora galambok másfajta mentaláitással rendelkeznek. Valahogy itt nem egy éhenkórász kéregetőt látok minden egyes galambban.
Nem. Itt kérem arisztokraták sétálnak, mintegy városnézés céljából az utcákon. Olykor elnézést kell kérjek tőlük, hogy belesétáltam a képbe" amit épp szemlélnek. Kéregetésről szó nincs.
Igazi Belga állampolgárok. Valószínüleg hogy honlapot kéne nekik létrehoznunk ahol fotóval regisztrálhatnak, saját profilt szerkeszthetnek (Mygalamb) maguknak, s az arra érdemesek közül végül egy EU bizottság válogatna, kik utazhatnak Magyarországra.
A kiszállítástól követően mindenki akkor repülne haza, amikor csak akar.

Nala

Mindannyiunk fülében cseng még ugye a "Nala-tok, laknak-e állllatok ?" kezdetű Kaláka nóta. Hát nálunk laknak igen. Úgy hívják : Nala.
Leírom őszintén, nem annyira barátkoztunk eddig.
Idős, bölcs kutyahölgyről legyen szó, tehát nem is volt ez vitatéma...egészen addig, míg ma egyedül nem találtam Őnagyságát a lakásban. Gondoltam akkor vacsorázok is....

Időrendben közölném a barátságunkhoz vezető útról készült fotók stádiumait.
Mikor az első pirítós kipattant, akkor még csak ekkora bociszemekkel ült tőlem 5 cm-re :







Miután abba a pirítósba bele is haraptam, és megkentem lekvárral, akkor már itt tartottunk :







És végül addig addig nézte a kajámat, hogy adnom kellett neki belőle :

Ételbenyomások

Első jele a pár nap melegkajátlanság-nak, hogy az ember Spongya Bobot is egy nagy darab belga goffrinak látja.......




Kezdetben úgy tűnt, hogy a leg zsebpénzbarátabb ebédnek a Kebab bizonyul. Az ismeretlen márkájú lcd tv-ken török videoklippek tátognak, miközben a Tarkanutánzat török fiú pengecsattogtatva szeli nekünk a húst, és mindez csak 3,50 Euroba kerül. Aztán ma megtaláltam a Quick-ben a gyermekmenüt ugyanennyi pénzért : sajtburger, közepes sültkrumpli és 3 dl cola. Totál jóllakós.
Most itt tart a napi melegkajabeviteli-menza voksom, mivel az itteni egyetem nem rendelkezik olyan ínycsiklandozó falodával mint a mi Papink!
De a "Mindennapi büszkeségünk add meg nekünk ma" című fotót az utolsó kép érdemli. Megtaláltam ugyanis az első LIDL-t, ami nemcsak hogy a Kunigundán töltött idők teljes egészét varázsolja elém újból, de olyan árakat is mutat, amilyeneket még sehol máshol nem láttam.

0,39 ????



Nem léétezik, de itt terem 39 centért sajtos chips ! És 45 centért tej. Ámulásokból ámulásokkba hajlottam, mígnem egy nagyméretű takarítónéni rám nem szólt, hogy öt perc után zárnak, "bulgár madmoiselle, ne ámuldozz má" kifejezássel orcáján.

.llek indut inlÉ

.temlif a massahlát ygoh, moráv gila ráM .knár kidőzegezs emezs ttehcnalB etaC sé ttiP draB nannohnednim..kotákalp nottuB nimajneB a tiáctu lezssürB kéttölnözöle erlegger aM



(!!togolb zsége za avtídrof mántahrí ygoh, ttotuj ebmezsE)

ERG - onomikus ?

A Leginkább posztmodern hentesüzletre, de minimum egy anorexiás autómosó-szalonra emlékeztető ERG (Ecole de Recherche Graphique) bejárata olyannyira megrémisztett, hogy szinte biztosra vettem : rossz helyen járok. Ám a váróteremszagú előtérben az első kifüggesztett papíron ismerős nevet találtam...vagy létezne más Zsófia Tari is aki Magyarországról cserehenteskereskedelem áldozata ???

Bekopogtam hát a titkárságra. Ahol azt a választ kaptam, hogy a várva várt Sammy Úr, aki "Jónapot" tal köszön nekem a leveleiben, és mindig azt írja, hogy mennyire várnak engem, és nem segít olcsón szobát találni 14H-ra vár engem...így hát adódott az alkalom, hogy addig elmegyek bérletet vásárolni, amit csak a Gare du Midi-nél lehet, és csak havi bérlet létezik, és csak hétfőtől péntekig lehet megvenni, így értelemszerűen mindenki ma váltja ki. Nos ez az "értelemszerűen" azt jelentette :hogy én 297 es rajtszámmal leültem várakozni a sor végén, amikor a kijelzőtábla 199-et mutatott...igen, 97-en voltak tehát előttem. Ám hirtelen az egyik biztonságiőr odaszólt nekem franciául egy gyors mondatot amiből csak a "bancomat" szót hámoztam ki.. "ue ue" mondtam ugye totál precíz laza francia szlenggeel, hogy igen igen, van bankkártyám. Nos így kerültem hirtelen 97 ember elé..merthogy ők a készpénzes sort képviselték..ám hamar kibuggyant a szög a zsákból, hiszen itt csak egyetlen egy speckó belga kártyával lehet fizetni, ezért áll tehát mindenki a másik sorban, de ekkorra már ott mosolygott a fényképem a kész bérletemen, én pedig szomorúan mosolyogtam a bérletkészítő 3 méteres arab bevándorlóra, hogy én azt hittem master card... kifizethettem hát készpénzzel a 97 ember előtt külön a bérletemet, és pikk pakk a metrón hallgathattam a zenét. Ugyanis itt kérem egész nap szól a zene a megállókban. Valamiféle titkosKontroll-ból kilépett feketeruhás alakot képezelk a DJ Metropult mögé, aki keveri a jobbnál jobb slágerket, és aki 20H után csak kalsszikus zenét nyomat. Zseniális.

Sammy úr rövid karcolata :

Ahogy a titkárságra léptem, és a titkárnőnek elmondtam hogy kit keresek, egy halvány sóhajtással a telefonhoz nyúlt, miközben tágranyílt pupillákkal megnézte a cipőmet.
Kicsit elsőre is fura volt, hogy a telefon a szemközti asztalon cseng.
Az már mégfurább, hogy a srác aki felvette, azt mondta :SAmmy del Gallo Bonjuu"
Ezután a titkárnő odasúgott valamit a kagylóba mire Sammy visszasúgott valamit, és odajött hozzám. t

A hely ami most az otthonom

Mikor először kitett a taxis a ház előtt, kissé megijedtem. Még az is átvillant az agyamon,hogy a fotók amiket az interneten láttam bekopizott képek voltak, és nem létezik kert, meg mesés konyha, pusztán öt arab bandita vár a lakásban, akik miután elvették a pénzem és a laptopom, kiműtik a vesémet és "eszméletlenül"ébredek egy izraeli menekültek táborában...
Nem tudom Önök közül ki milyen gyakran lapozgat IKEA katalógust, de úgy kell elképzelni hogy a katalógus bármelyik oldalára odaképzelnek engem is, a kedves olvasók, és hopp, máris kész a valóság ! lenyűgöző a szobám, főleg hogy CSEND van, és rend, melyet tudok tartani, hogy megfelelő a nagysága, hogy nem érzem azt nincs elég hely a gondolataim számára. A kilátás remek, bárén nem az utcára, hanem a már említett kis kertre virradok hajnalok hajnalán, mikor leáll az alvó állapotomban appear offline-ra kapcsolt "didergés-funkcióm" mert beindul a fütés.

Napszemüvegen innen és túl

-" Dominique ! Dominique ! " kiabált egy idős úr a pincér felé, amint a bolhapiac sarkán lévő kávézóba léptem. 1 euró 50 centrét máshol még nem láttam (Brüsszelben) tejeskávét, de célom inkább a felmelegedés volt, annyira átfagytam ugyanis a bolhapiacig vezető utam során. A Place du Jeu de Balle téren lévő bolhapiacot jócskán lekéstem, a hidegre való tekintettel gondolom, ma nem négyig pusztán háromig volt nyitva, mégis megérte ellátogatnom a térre. A háború utáni hangulatot idéző téren, ahol megannyi gazdátlan szemét keringőzött az utcaseprők lapátjai mellett, megpillantottam egy napszemüveglencsét. Nemcsak a színe, méginkább a karcolatlansága fogott meg, s vett rá arra, hogy ezentúl segítségül hívjam a borongósabb képek élénkebbé tételében. De tovább sétálva a világvége hangulatban egy még elképesztőbb jelenség szemtanúja lettem...nem tudom pontosan mi vonz annyira a régi tárgyakban, legyen az egy 1920-ból való fémdoboz, vagy pusztán 1960-ból egy lámpa, valahogy magával ragad a design akkori tisztelete, a formák lágysága, a mai tárgyakban, s méginkább azok tervezőiben valahogy nem érzem ezt a fajta tiszteletet.
Ekkor tárult elém a mai s a régmúlt idők egy különös mondhatni "sakktáblája", miként az antik asztalok sorával szemben újságpapírok lendülnek támadásba. Már-már az Amerikai Szépségben éreztem magam, ahogy csodáltam a körökben gyorsulú szatyrok táncát az asztalok lába körül, de kétségkívül volt valami csodaszaga a dolognak.

Séta folyóknét

Áron kolléga egyszer azt mondta nekem arra a kérdésemre felelve, hogy mit csinált a sötét erdőben az éjszakai túra során mikor eltévedt, hogy elképzelte ha folyó lenne merre folyna. Az első napon tehát nem ragadtam térképet a kezembe, de még kérdéseket sem intéztem Parvine-hoz, hogy most akkor mi merre is van, hanem csak úgy elindultam "folyóként" az utcákon...és valóban csak jó helyre keveredhet így az ember. Az utam során meglepő módon két dologba botlottam folyamatosan : körforgalomba, és antikvitásba. Hihhetetlen mennyiségű régiségbolt tárult elém. Nem tudom hogy nekem volt-e szerencsém, vagy valóban Brüsszelben az egy főre jutó régiségboltok száma a legmagasabb a világon, csodálattal szemléltem őket...mindegyikben rend, por nélküli kirakatok, volt hogy egy kirakat csak fémdobozokból állt.. Aztán egyszercsak ott álltam egy miniatűr bolt előtt. A bolt csupán babaházak kellékeit árulja. Ekkor gondoltam először, hogy valamiféle európaiuniós kandikamerasorozat titkos nyertese lehetek, amiért cserébe a MOME pénzt kap.Kár, hogy nem Viki nyerte, akkor biztosan építettek volna Hellokitty alaku templomokat is.
Bárcsak tudnék illatokat csatolni a bejegyzésekhez, olyan jellegzetes illatokkal szembesültem ugyanis a sétám során, mint pl :az eredeti Belga goffri, vagy a friss hasábburgonya, de ott voltak a pékségek elengedhetetlen bagettjei is a sorban! Aztán váratlanul megpillantottam egy bácsit, akinek az ujja az ég felé mutatott, és igazi hülyeként néztem az ujját, pedig bennem él a mondat :" Uram, ha egy ujj felfelé mutat, csak a hülye nézi az ujjat." De annyira valószínűtlennek tűnt, hogy ott ahol 15 perccel ezelőtt elsétálltam hirtelen felhúztak volna egy szobrot? És bevallom Önöknek azt is, sikerült addig addig fotózgatnom őt, míg rám nem kattant, máramennyire ezt egy mozdulni nem bíró pantominművész teheti, elkezdte kifigurázni, hogy én fotót készítek róla, és cserébe puszikat küldött hatalmas kézmozdulatokkal, így a téren ácsorgó tucatnyi ember előtt hamarosan olyan híressé váltam mint Ő.

A repülés stádiumairól

Nos, remélem nem bántom meg Önöket, ha személyes tapasztalataim alapján három típusba sorolom a repülőgépen található utasokat. Az első típus jellegzetessége, hogy klánokba tömörül : Ez nem más tehát mint a lelkes túristacsapat ! Itt-ott szétesett holland fiúk hada, akik annyira örülnek a repülőnek, hogy a stewardess-sel együtt állva mutogatják mit kell tenni zuhanás közben, amitől a kedves stewardess-ünk annyira röhögőgörcsöt kap, hogy kishiján azt is el kell mutogatnia a még életben lévő másik stewardessünknek, hogy mit kell tegyünk röhögőgörcsöt kapó stewardess láttán...

A második típus : a kar (órát) ót nyelt, gondterhelt üzletember, aki annyira böngészi a laptopját, hogy landolás után szólni kell neki, legyen szíves elhagyni a fedélzetet.

A harmadik típus, melyben én magam is kuksolok, az egyedül utazó táskáját szorongató nő.
Ők arról ismerhetők fel leginkább, hogy szeretnek ablak mellé ülni, hogy mosolyognak a mellettük ülő második típusú utas laptopjára, és nagyjából amint az esős Budapestre már olyan magasságból néznek, ahol süt a Nap, a megnyugvás rabjaivá lesznek.

Amit még csodálatosnak tartottam a repülés során, hogy kezdetben fel sem tűnt, mi a fura a stewardesseken. Nos, az volt, hogy a női stewardess (megpróbálom ezt a szót ebben a bejegyzésben most annyiszor leírni ahányszor eddigi életem során kimondtam) - eken pink színű blúz, míg az egyetlen egy 2 méter magas, leginkább Thierry Henry-ra emlékeztető, néger stewardess fiún egy jajlila színű ing feszengett...nos a Wizzair az Wizzair.