-" Dominique ! Dominique ! " kiabált egy idős úr a pincér felé, amint a bolhapiac sarkán lévő kávézóba léptem. 1 euró 50 centrét máshol még nem láttam (Brüsszelben) tejeskávét, de célom inkább a felmelegedés volt, annyira átfagytam ugyanis a bolhapiacig vezető utam során. A Place du Jeu de Balle téren lévő bolhapiacot jócskán lekéstem, a hidegre való tekintettel gondolom, ma nem négyig pusztán háromig volt nyitva, mégis megérte ellátogatnom a térre. A háború utáni hangulatot idéző téren, ahol megannyi gazdátlan szemét keringőzött az utcaseprők lapátjai mellett, megpillantottam egy napszemüveglencsét. Nemcsak a színe, méginkább a karcolatlansága fogott meg, s vett rá arra, hogy ezentúl segítségül hívjam a borongósabb képek élénkebbé tételében. De tovább sétálva a világvége hangulatban egy még elképesztőbb jelenség szemtanúja lettem...nem tudom pontosan mi vonz annyira a régi tárgyakban, legyen az egy 1920-ból való fémdoboz, vagy pusztán 1960-ból egy lámpa, valahogy magával ragad a design akkori tisztelete, a formák lágysága, a mai tárgyakban, s méginkább azok tervezőiben valahogy nem érzem ezt a fajta tiszteletet.
Ekkor tárult elém a mai s a régmúlt idők egy különös mondhatni "sakktáblája", miként az antik asztalok sorával szemben újságpapírok lendülnek támadásba. Már-már az Amerikai Szépségben éreztem magam, ahogy csodáltam a körökben gyorsulú szatyrok táncát az asztalok lába körül, de kétségkívül volt valami csodaszaga a dolognak.
szerintem valamilyen érthetetlen oknál fogva menekülnek előlünk a bolhapiacok. én is lemaradtam egyről az első héten.
VálaszTörlés