A repülés stádiumairól

Nos, remélem nem bántom meg Önöket, ha személyes tapasztalataim alapján három típusba sorolom a repülőgépen található utasokat. Az első típus jellegzetessége, hogy klánokba tömörül : Ez nem más tehát mint a lelkes túristacsapat ! Itt-ott szétesett holland fiúk hada, akik annyira örülnek a repülőnek, hogy a stewardess-sel együtt állva mutogatják mit kell tenni zuhanás közben, amitől a kedves stewardess-ünk annyira röhögőgörcsöt kap, hogy kishiján azt is el kell mutogatnia a még életben lévő másik stewardessünknek, hogy mit kell tegyünk röhögőgörcsöt kapó stewardess láttán...

A második típus : a kar (órát) ót nyelt, gondterhelt üzletember, aki annyira böngészi a laptopját, hogy landolás után szólni kell neki, legyen szíves elhagyni a fedélzetet.

A harmadik típus, melyben én magam is kuksolok, az egyedül utazó táskáját szorongató nő.
Ők arról ismerhetők fel leginkább, hogy szeretnek ablak mellé ülni, hogy mosolyognak a mellettük ülő második típusú utas laptopjára, és nagyjából amint az esős Budapestre már olyan magasságból néznek, ahol süt a Nap, a megnyugvás rabjaivá lesznek.

Amit még csodálatosnak tartottam a repülés során, hogy kezdetben fel sem tűnt, mi a fura a stewardesseken. Nos, az volt, hogy a női stewardess (megpróbálom ezt a szót ebben a bejegyzésben most annyiszor leírni ahányszor eddigi életem során kimondtam) - eken pink színű blúz, míg az egyetlen egy 2 méter magas, leginkább Thierry Henry-ra emlékeztető, néger stewardess fiún egy jajlila színű ing feszengett...nos a Wizzair az Wizzair.